2012. május 10., csütörtök

30.rész

Úristen! 30.rész?! Hát ezt is megértük.Valami nagy és megdöbbentő dolgot terveztem erre a nagy alkalomra, de sajnos eléggé el vok kenődve, és tanulnom is kéne, szóval nem tudom mit tudok majd kihozni magamból...=/ Azért megpróbálok valami jót és érdekeset alkotni:) Na neki is esek. Jó olvasást mindenkineeek :)


"Sok ember fog ki- és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben."


30.rész.
Irány Peny üzlete.


Reggel boldogan ébredtem fel. Kicsit még kába voltam és épp ennek volt köszönhető,  hogy amikor tudatosult bennem, hogy két kar fonódik derekam köré, majdnem szívrohamot kaptam. Aztán agyamba szépen lassan visszakúsztak a tegnapi nap emlékei. Liam és Danielle találkozója, amit sikeresen megzavartam...A látogatásom annál a féregnél...Aztán az is beugrott, hogy Zayn elég khm...érdekes helyzetben talált minket, aminek következtében a srácok is abba a hitbe kerültek, hogy Én és Liam..együtt vagyunk...És végül az is tiszta lett, hogy mindezek utánn Louis és Zayn a szó szoros értelmében átköltöztettek Liamhez, és ezért fekszem most az ágyában, miközben a kezei a derekamon pihennek... A szívem ismét hatalmasat dobban a közelségétől. Még mielőtt teljesen elolvadtam volna kibújtam karjai közül. Az éjjeli szekrényen nyugvó telefonomért nyúltam és megnéztem mennyi az idő. Majdnem dobtam egy hátast, mikor megláttam, hogy még csak fél 7 van. Már a korán kelés is szokásommá válik? Nyújtóztam egy hatalmasat, majd a konyha felé indultam. Egy kávé. Ez volt jelen pillanatban minden vágyam. Mivel még elég korán volt, és biztos voltam benne, hogy mindenki alszik ezért megkockáztattam, hogy a "pizsimben" megyek le. Letrappoltam a lépcsőn, majd bevágtattam a konyhába. Öntöttem vizet a kávéfőzőbe, majd kávét is raktam bele és bekapcsoltam. Míg a kávé lefőtt addíg kényelmesen elhelyezkedtem a konyhapulton, és telefonom tanulmányozásába kezdtem. Már tényleg ideje lenne felhívnom Anyut, és Cortny-ékat is. /Ha már egyszer Ők nem keresnek/ Kicsit rosszul esett, de hát ez van, ezt kell szeretni. Biztos vagyok benne, hogy anyu az új könyvébe van bújva, Cortny-ék pedig valószínűleg már egymást falják. Legalább is bízok benne. Gondolataimat a kávéfőző hangja zavarta meg, ami jelezte, hogy lefőtt az életmentő ital. LEugrottam a pultról ,és a szekényből kivettem egy bögrét. Raktam bele cukrot, majd töltöttem bele kávét is. Épp raktam vissza a heyére, mikor lépteket hallottam. Vajon melyikükre jött rá a koránkelés? Végül Lili arca bukkant fel az ajtóban.
-Öhm szia. - Köszönt nekem. - Ugye nem zavarok?
-Szia, dehogy is. Gyere csak. Kérsz egy kávét? - Jeee. Végre sikerült az a bizonyos kedves mosoly.
-Nem köszi. Nem kávézok. - Rázta meg a fejét hevesen.
-Akkor egy narancslé? - Kérdeztem. -Isteni dobozos narancslével tudok szolgálni. - Lengettem meg a levegőben a hűtőből kivett italt.
-Azt elfogadom. - Nevetett fel Lili. Én töltöttem neki egy pohárba, majd visszahuppantam a pultra, és Lili is leült egy székre.
- Jah, és bocsi a tegnapiért. Timinek igaza volt. Ha fáradt vagyok ,akkor nem vagyok képes értelmes dolgokat mondani. - Vakargattam meg a tarkóm zavartan.
-Semmi gond. - Mosolyodott el kedvesen.
-Akkor ugye számíthatunk a társaságodra ma? - Mosolyogtam vissza rá.
-Ha nem zavarok, akkor igen.
-Már mondtuk, hogy nem zavarsz. Legalább egy kicsit megismerjük egymást. Nah, de most beszéljünk másról. Szerinted mit csináljak reggelire ezeknek a dinnyéknek? - Vágtam elgondolkodó fejet.
- Hmm.-Csatlakozott Ő is hozzám. - Miket szeretnek?
-Ohh nekik teljesen mindegy, csak kaja legyen. - Ezen elnevetük magunk. Lili egész feloldódott, és ez már jobban tetszett. Sose tudtam tétlenül nézni az önbizalomhiányos embereket. És nála nem is értettem, hisz egy fiatal és csinos lányról van szó.
-Akkor mit szólnál egy kis rántottához valami salival? - Ajánlotta bátortalanul
-Remek ötlet. - csettintettem egyet, majd lehúztam a kávém maradékát, és nekiálltam összeszedni az alapanyagokat.
-Segítsek? - Kérdezte Lili, amint az utolsó hozzávalót is letettem a pultra.
-Ne fáradj. Te vendég vagy. - Mosolyogtam rá. Bár, ha konkrét akarok lenni, akkor én is csak vendég vagyok...Ne de mindegy.
-Nem fáradtság. Szeretek főzni.
-Nini. Egy rokonlélek. Én is élek halok a konyháért. -Ezután nekiláttunk, hogy elkészítsük a reggelit, hisz a mi kis éhenkórászaink lassan ébredezni kezdenek. Lili bevállalta a salátát, én pedig a rántottának estem neki. Eszméletlen mennyiségű tojást ütöttem fel, hisz amennyit ezek enni bírnak...xd Épp a serpenyőbe öntöttem bele, mikor két kéz fonódott a derekam köré, és Lili halk kuncogását is meghallottam a közelből. Illatából egyből tudtam, hogy Liam áll mögöttem, és ez nem igazán segített abban, hogy az egész rántottalapanyagot a serpenyőbe juttassam. Kezem remegett, és néha már elég közel jártam ahoz, hogy mellé öntsem.
-Jó reggelt. - Puszilt bele a nyakamba.- Remélem jól aludtál. - Mondta, majd elengedett, és a kávéfőzőhöz lépett. Töltött magának egy bögrével, majd felhuppant mellém a pultra.
-Mi finomat csináltok? - Nézett ránk kíváncsian.
-Rántottát salival. - Válaszoltam. Lili kicsit megint visszahúzódott az ő kis csigaházába, és ez lelombozott. Pedig már olyan önfeledt volt.
-Hmm. Jól hangzik. -Kezdte el kortyolni kávéját Liam. Aztán a többi jómadár is szpen lassan beszállingózott. Utolsónak Timi és Harry ért le. Arcukon vidám, és önfeledt mosoly volt. Annyira örültem neki, hogy Timi végre továbblépett a múlton, és változtatni akar. Bár arra kíváncsi vagyok, hogy mit tervez a hajával. De majd ma az is kiderül.
-Látom egymásra találtatok. - Nézett rám és Lilire mosolyogva.
-Hát tudod a konyha összehozza az embereket. - Dugtam ki rá a nyelvem, majd tányérokra pakoltam a rántottát. Mindenki elé raktam egy tányért, és salátát is kaptak, majd nekiálltunk enni.
-Jó a ruhád. - Kacsintott rám Harry. Én persze azonnal elpirultam, és nem tudtam válaszolni.-Ennyire zavarbahoztalak volna? ezt fel kell írni valahová. Bé-nek elakadt a szava. - Folytatta tovább a szekálásom.
-Harold Edward Styles. Azt hittem, hogy megbeszéltük már, hogy visszaveszel az egódból. - Csaptam a vállára.
-Nicsak. visszatért a hangja. - Tettetett meglepettsége mosolygásra késztetett. Hogy lehet valaki ennyire dinka? A többiek is nevettek egy jót, majd visszatértünk az evéshez. Közben kellemesen beszélgettünk mindenféléről. Aztán a reggeli befejeztével én összeszedtem a tányérokat, és beraktam Őket a mosogatóba. Épp nekiálltam volna elmosogatni Őket, mikor Timi lpépett mellém.
-Azt már nem. Ti csináltátok a reggelit. Majd én elmosogatok. -Taszigált arrébb a mosogatótól, majd a koszos tányérk tisztításába kezdett. Én beletörődve mentem ki a nappaliban csövező srácokhoz. És persze Lilihez;) Úgy terveztem, hogy Zaynt, és Niallt arréb taszigálva lehuppanok közéjük, de tervem nem jött be. Mikor Liam előtt haladtam volna el, Ő amegragadta a karom, és az ölébe húzott. Én először egy kicsit megrémültem, és össze is zavarodtam, de aztán végül nyomtam egy apró puszit a szája sarkába, hogy mentsem a látszatot. A többiek csak húúúztak egy sort, majd visszatértek a tv bámulásához. Valami szappanoperaszerűséget néztek, amire Zayn úgy rá volt tapadva, mintha kb a VB lenne. (kiütközik a fociimádatom...sorry :$)Liam közelebb hajolt és mézédes hangján a fülembe suttogott.
-Finom volt a reggeli.
-Köszönöm. - Mondtam, majd megpróbáltam kimászni a karjai közül, hogy felmehessek átöltözni, mert már kezdett kikészíteni az illatával és a közelségével.
-Hova, hova kisasszony?- Fonta még joban körém karjait, hogy menekülésem még nehezebbé tegye.
-Csak fel. - Erőltettem mosolyt az arcomra, de ezzel sem sikerült meggyőznöm.
-És miért is akarsz felmenni?
- Öhhm...Lássuk csak. Fel kéne öltöznöm? - Mutattam végig magamon. Még mindíg Liam boxerében és ingében parádéztam.
-Nekem tetszik a látvány. - Hajolt közelebb hozzánk Zayn, hogy közölhesse velünk mondandóját. Liam csak szúrós szemekkel nézett rá. Zayn megjegyzése hatott rá annyira, hogy elengedje a derekam, így végre szabad voltam. Mint aki gombostűbe ült, úgy pattantam fel Liam öléből, és rohamléptekkel indultam meg az emelet felé. Már alapból az én szobámba akartam menni, mikor tudatosult bennek, hogy át lettem költöztetve Liamébe. Magamban mosolyogva ráztam meg a fejem, és léptem a szomszédos szoba ajtajához. Beléptem rajta, és a szekrényhez léptem. A ruháim szépen katonás sorrendben voltak bepakolva Liam cuccai  mellé. Nem igazán vittem túlzásba az öltözködős dolgot.  Az első kezembe akadó szettet kivettem a szekrényből és magamra kapkodtam Őket. Mosolyogva néztem bele a szekrény ajtaján elhelyezett  hatalmas tükörbe. Az összeállítás egy fekete farmer sortból, egy sima fehér pólóból és egy szürke pulcsiból állt.
Még pár kiegészítő és késznek nyilvánítottm magam. Vidáman ugrándozva mentem vissza a többiekhez, akik még mindíg a nappaliban nézték az a bugyuta műsort. Mosolyogva ráztam meg afejem, majd beljebb mentem a nappaliba. Na remek. Megint minden hely foglalt... Viszont az ülésrend eléggé átalakult. Timi, Harry Lili és Niall ültek a kanapén, Zayn pedig a karfán foglalt helyet. Louis az egyik fotelben ült, Liam pedig a másikat foglalta el. Úgy döntöttem, hogy inkább kimegyek a konyhába, és iszok egy pohár nrancslét.
Már épp raktam vissza a dobozt a hűtőbe, amikor valaki megszólalt.
-Én is kapok? - Hát mit ne mondjak ilyedtemben majdnem eldobtam a dobozt...Szabad kezemet szívemhez kapva fordultam Liam felé, aki látszólag jól mulatott rajtam.
-Jól mulatsz ugye? - Néztem rá szemforgatva.
-Mitagadás elég jól. - Mosolyodott el huncutul, majd közelebb jött és kivette a kezemből a neki szánt narancslét és megitta. - Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túl rövid lesz? - Mért végig, majd szeme megakadt a nadrágomon.
-Szerintem meg pont megfelel a hossza. - Dugtam ki rá a nyelvem, és én is magamb döntöttem a narancslémet.
-Szerintem meg túl rövid. - Makacskodott tovább. Ha nem tudtam volna, hogy még mindíg mennyire oda van Daniellért azt mondtam volna, hogy féltékeny. De így?! Nem tudtam hová tenni a viselkedését. Nem mondtam semmit, csak kidugtam rá a nelvem és beraktam a poharamat a mosogatób.
-Ne dugdosd ki ,mert leharapom. - Fenyegetett meg játékosan.
-Persze, persze. - Forgattam meg  szemem. Liam csak mosolyogva lépett közelebb hozzám. Arca pár centire volt enyémtől. Én csak hevesen dobogó szívvel néztem csokibarna szemeibe. Ői kitartóan vizslatta enyémeket, majd tekintete az ajkira tévedt. Egy kínzó másodpercig még nézte Őket, majd az ővéit az enyémekre tapasztotta.Kezeit derekam köré fonta, én pedig enyémeket a nyaka köré kulcsoltam. Csókja finoman gyengéd volt, de mégis olyan érzéseket váltott ki belőlem, hogy hű...
Percekig folytattuk csókcsatánk, aminek végül a betoppanó Timi vetett véget.
-Bailey ha gondolod in....dulhatunk. Ohh bocsi. Nem akartam zavarni. - Kezdett el kínosan egyik lábáról a másikra álni.
-Semmi...semmi gond. - Mondtam amint szivverésem kicsit helyreállt.-Mit akartál?
-Csak azt, hogy ha kész vagy, akkor mehetnénk. - Mosolygott rám.
-Persze. - Bontakoztam ki Liam karjai közül, majd gyorsan Timi mellé suhantam. - Mi mentünk. Majd valamikor érkezünk. Szia. - Mosolyogtam Liamre elbűvölően, majd Timivel a nyomomban éppen kiiszkolni készültem, amikor kezemet megragadva visszatartott.
-Én hagylak titeket rendesen elbúcsúzni. - Kuncogott fel Timi, majd otthagyott minket.
-Szóval hova is mentek? - Kulcsolta ismét körém karjait. Néha már tényleg úgy éreztem, mintha ténylegesen is együtt lennénk. Pedig tudom, hogy nem, De jó volt eljátszadozni a gondolttal...
- Átváltozós körútra. - Eresztettem meg egy 1000w-os mosolyt.
-Hogy hova? - Nézett rám hatalmas szemekkel.
-Ajj a plázába Timivel és Lilivel. - Magyaráztam el neki.
-És így? - Mutatott a nadrágom fel.
-Még mindíg ezen vagy fennakadva? Már mondtam a nadrágom hossza épp megfelelő. De tudod épp ezért megyek ma a plázába. Hogy felfrissítsem a ruhatáram. Talán kiszorulnak a szekrényedből /direkt kihangsúlyoztam ezt  szót/ az ilyen rövid ruhák. -Kacsintottam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára, és kibintakozva karjai körül mentem Timi utánn. Ö Lilivel már az ajtóban állt, és épp a cipőjüket húzták fel. Gyorsan én is magamra rángattam a fekete Converse-em, majd bevágódtunk a kocsimba, és már úton is voltunk.
-Öhm. Mit szólnátok hozzá, ha mégsem a plázába mennénk? - Szólalt meg Timi, mi pedig érdeklődve fordultunk felé. Bár én csak egy pillnatra, mert hát ugyebár az útra kellet koncentrálnom.
-Akkor hová szeretnél menni? - Kérdeztem kíváncsian.
-Az egyik ismerősöm butikjába. Ott is mindent el tudunk intézni, és már amúgy is olyan rég láttam .
-Nekem okés. Lili? -Fordultam hátra a szőke lányhoz.
-Nekem is megfelel. - Egyezett bele Ő is.
-Akkor kérem irányítson a hejes Út felé kisasszony. - Mosolyogtam Timire. Ő csak megforgatta a szemét, majd elmondta, hogy merre menjek.
-Akkor irány Peny üzlete. - Ujjongott Timi, majd nekivágtunk London utcáinak....



Ennyi telt tőlem mára...:) Remélem azért tetszeni fog. :)Puszipámindenki.:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése