1.rész
Akkor indujunk el...
Az ébresztőórám idegesítő hangjára ébredtem fel. Egy kecses mozdulattal úgy, ahogy volt besöpörtem az éjjeliszekrényem nyitott fiókjába, és betoltam a helyére. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a kis manőver nem volt olyan sikeres, mint ahogy elterveztem, ugyanis az a szemét kis óra csak nem akart halkulni. Idegesen fújtattam egyet, majd a párnát a fejemre húzva próbáltam meg tovább aludni.
- Szívem ébresztő. Még a végén lekésed a gépet. – Nyitott be anyám a szobámba.
- És az olyan nagy baj lenne anya? – Sóhajtottam egyet, majd a fejemet még jobban belefúrtam a párnámba.
- Édesem ezt már megbeszéltük. Apád már nagyon vár.
- Hja… Gondolom mennyire. –Hát igen. Anya és apa elváltak, amikor én még kicsi voltam. Nem mondhatom azt, hogy engem nem viselt meg a dolog, na. De sikerült túllépnem rajta, és bár évekbe telt de rájöttem, hogy nem az én hibám volt. A válás után apa Angliába költözött, így a dolog még nehezebb lett. 7 éves korom óta ingázással telt az életem. Szünetekben és ünnepeken apánál voltam Londonban a többit pedig anyával töltöttem Los Angelesben. Aztán ezt kb 15 évesen meguntam, mert már tényleg úgy éreztem magam, mint egy jojó, így kevesebbet találkoztam apuval. Félre értés ne essék, én szeretem aput. De egy kicsit kikészítő volt állandóan utazgatni, azért, hogy egy kis időt vele tölthessek, azt is úgy, hogy Ő éppen dolgozik… Egy lemezkiadó cégnél dolgozik, így nem igazán van szabadideje. Már lassan egy éve nem is láttam, csak telefonon beszéltünk meg ilyenek. Amúgy a nevem Alexis Bailey Anderson. Pár napja töltöttem be a 18-at és ha minden jól megy idén megszerzem az érettségit is. de most nem akarok avval foglakozni, hisz az istenért! Nyár van! Ami azt jelenti, hogy három hónap szabadság. Három hónap tanulás nélkül. És három hónap Londonban…egyedül… Na remek. Ez máris elvette a kedvem. Apa úgyis végig dolgozni fog, rám meg persze egy perc ideje sem lesz. Szép kilátások mondhatom.
- Kicsim minden rendben lesz vili? –Hogy? Anyám ilyeneket mond, hogy vili? Hova fajul ez a világ. Azért mosolyognom kellett.- Na, ez az látod. Ez az én Alexis-em.
-Anyaaaa. Megkértelek már, hogy ne hívj így. – Forgattam meg a szemem. Bár a Bailey a második nevem, én mégis jobban szeretem, ha úgy hívnak. Az Alexis olyan plázapicsás , ami valljuk be, nem igazán mondható rám. Ha csak akkorát nem fordult a világ, hogy egy tornacsukás csőfarmeres kapucnis pulcsis csaj megkaphatja ezt a címet. Na de hagyjuk is. Most nem ez s lényeg.
-De, ha egyszer ez a neved. – Forgatta meg most Ő a szemét.
- Nem! Az én nevem Bailey! – Jelentettem ki határozottan.
-Oké, oké. Vettem a lapot. Na de készülődj. –Ment ki anya a szobámból. Még 10 percig lustálkodtam, aztán megszólalt a telefonom.
- Igen? – Szóltam bele.
-Hellóóóóóóó csajszi. – Szólt bele legjobb barátom Will. Mit szólt… Inkább kiabált.
- Szijjja idegen!- köszöntem neki vissza. - Na mizu?
- Rossz hírem van baby. – Na ez már jól indul…
- Na mond. De esküszöm ezen kívül még egy rossz hír és diliházba kerülök…- Sóhajtottam fel.
- Akkor ennek nem fogsz örülni. Sajnos nem tudok kimenni veletek a reptérre. – Na neeee! Én tényleg kikészülök. Nem elég, hogy egész nyáron dekkolhatok apánál, erre az egyik legjobb barátomtól sem tudok elköszönni. Annyira imádom ezt a napot már most.
-Will ezt nem teheted velem! Így is szívás lesz, hogy három hónapig nem láthatom az általam barátnak nevezett idiótákat, erre még el sem tudok búcsúzni az egyiktől?
- Öhmm. Az az igazság, hogy ez még nem minden. Cortney sem tud kimenni veled.
- Hogy mi? És mégis mióta vagytok ilyen jóban, hogy szövetkeztek ellenem és nem búcsúztok el? – Mondtam tettetett felháborodással. Egy kicsit azért fájt, hogy nem jönnek ki velem, de nem haragudtam rájuk.
- Nem vagyunk jóban! –Jelentette ki határozottan.- Csak éppen összefutottam vele, és akkor mondta.
- Meddig akarjátok ezt még folytatni könyörgöm? Ti vagytok életem két legfontosabb személye! Nem szeretném, ha feszültség lenne köztetek. – Cor már kiskorom óta a legjobb barátom, Willt pedig középsuli elején ismertem meg. Ők ketten a legjobb barátaim. Sőt az egyetlen barátaim. Sose voltam az a nagy ismerkedő típus, szóval hálás voltam nekik, hogy a velem vannak, éppen ezért nem szívesen néztem a folyamatos civódásaikat.
- Bailey kérlek. Egyszerűen nem vagyunk egymásnak szimpik és kész. – Bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy a szemeit forgatja. És mi az, hogy egyszerűen nem szimpik egymásnak? Ha egy légtérben vannak, csak úgy forr a levegő. Kíváncsi vagyok, hogy mikor esik le nekik, hogy kedvelik egymást. Nem HA, hanem MIKOR! Mert igen! Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb, de egy párt fognak alkotni.
-Jó mindegy. Nekem le kell tennem. Még össze kell készülnöm a nagy útra. Jippiállé. –Tettettem ujjongást.
- Nyugi kislány. Nem lesz itt semmi gubanc. Max majd egész nap a telón lógsz, és velem csacsogsz. –Tudtam, hogy mosolyog. Annyira fognak hiányozni. Meg persze anyu is.
- Valószínűleg az lesz. Na de tényleg mennem kéne. Anyu már sík ideg. Akkor gondolom, majd három hónap múlva tali. Szia szöszke.- Köszöntem el tőle. Az én kis szöszkémtől. Méz szőke haja midig megmosolyogtat. Egyáltalán nem megy a stílusához, de még így is jól áll neki.
- Szia törpilla. Hiányozni fogsz. – Köszönt el Ő is tőlem, majd kinyomtam a telefont. Csalódott voltam, hogy Cor még nem keresett, de nem volt időm keseregni. Kikászálódtam az ágyamból, és bevetettem magam a fürdőbe. Betámolyogtam a zuhanyzóba, és megengedtem a vizet. Először egy picit csak langyosat folyattam magamra, hogy felébredjek. Bekentem magam kedvenc narancs illatú tusfürdőmmel, majd leöblítettem. Úgy döntöttem, hogy egy gyors hajmosás is belefér még, szóval előkutattam eper illatú samponomat, és bedörzsöltem vele a hajam. Imádtam, amikor a két illat keveredett. Eper és narancs. Számomra örök kedvencek lesznek. Kimostam a hajamból a sampont, majd még pár percig élveztem a vizet, ahogy végigfolyik a testemen. Végül úgy döntöttem, hogy ideje megtörölközni. Szárazra töröltem magam, majd bele bújtam az előzetesen kikészített fehérnemű szettembe. A hajam köré is csavartam egy törcsit, majd beálltam a mosdó elé, hogy fogat mossak. Mikor azzal is megvoltam megszárítottam a hajam, és elindultam a szobámba, hogy keressek valami göncöt, ami megfelelő lesz a mai napra. Tanácstalanul álltam a szekrényem előtt. A cuccaim nagy része a bőröndjeimben lapult, de akadt még elöl egy két gönc. Végül a kedvenc Ed Hardy-s pólómat, egy fekete csőfarmert, és egy fehér converse tornacipőt választottam ki. Gyorsan belebújtam a ruhákba, majd visszamentem a fürdőmbe, megszárítottam és kivasaltam a LILA váll alá érő hajam. És hogy miért is lett lila a hajam? Hát valójában nincs különösebb oka. Imádtam sokkolni az embereket, és most éppen ez volt soron. Amint ezzel is megvoltam jöhetett egy laza smink. Sose vittem túlzásba, mert hát a kevesebb néha több. Most is csak lealapoztam az arcom, egy kis szemcera és szempillaspirál és kész is voltam. Még egyszer utoljára körbenéztem a szobámban, majd a bőröndjeimet felnyalábolva elindultam lefelé. Anya a konyhában ült a szokásos reggeli kávé+újság kombinációjával.
- Na végre. Már azt hittem, hogy sose tápászkodsz fel. – Nézett fel anya az újságból. –Reggeli az asztalon. Ha kell még valami szólj. –Mosolygott rám, majd lapozott egyet és tovább olvasott.
- Köszönöm. – Mondtam, majd leültem az asztalhoz. Két palacsinta. Ennyit tudtam magamba tuszkolni. Ezt is csak azért, mert nem akartam, hogy anya tuszkolja belém. Sose szerette, ha nem reggeliztem. Ledöntöttem a narancslevem majd elpakoltam magam után.
- Végeztél? – Tette le anya az újságot.
- Ühüm. – Bólogattam. -Nagyon finom volt.
- Oké akkor menj fel a csomagjaidért, és lassan indulnunk is kell. – Mondta, majd nyomott egy puszit az arcomra, és kiment a konyhából. Én is követtem. Felmásztam a szobámba, összeszedtem a csomagjaim, majd kirángattam a folyosóra. Visszamentem még a laptopomért, majd utoljára körbe néztem az én kis birodalmamban, és végleg magam mögött hagytam. Legalábbis 3 hónapra…
- Segítsek?- Jött oda hozzám anya, amint észrevette szenvedésem a cuccokkal. Nem olyan könnyű ám levonszolni egy bőröndöt, egy utazótáskát, egy váll táskát és a laptopom a lépcsőn.
- Azt megköszönném. – Néztem rá kiskutyaszemekkel. Levittük a csomagokat és betettük őket a kocsiba, majd mi is beszálltunk, mert idő volt. ÉN persze sikeresen rávettem anyát, hogy had vezessek, szóval beindítottam a kocsit, és már robogtunk is a reptér felé. Bekapcsoltam a rádiót, feltekertem a hangerőt, lehúztam az ablakot, és élveztem az idei nyár utolsó Los Angelesben töltött pár óráját. Fél óra alatt ki is értünk a reptérre. Anya ragaszkodott hozzá, hogy menjünk a reptér kávézójába, de nekem pont nem volt hozzá kedvem. Aztán nagy nehezen sikerült rábeszélnie. Belépve a kis kávézóba köpni nyelni nem tudtam. Cor és Will ott álltak a pultnál és egy szépen kicicomázott muffint tartottak a kezükben, amiből kiállt egy gyertya.
- Meglepetés! – Kiáltottak fel egyszerre.
- De hát hogy… És mikor? És miért? Nem azt mondtátok, hogy nem tudtok kijönni velünk?- Néztem rájuk meghatódva. Bár még mindig nem értettem a gyertyás muffint, hisz a szülinapom már elmúlt, de ez sem érdekelt, hisz itt voltak!
- Nem tudtunk kijönni veletek… - Kezdte Cor.
- Mert már itt voltunk. – Fejezte be Will.
- Istenem annyira imádlak titeket. – Ugrottam a nyakukba. – Az én két diliseim.
- Mi is imádunk téged. – Mondta nevetve Will.
- Csak engedj el, mert megfojtasz. – Csatlakozott Cor is.
- Jólvan na. – Másztam le róluk, majd leültünk egy asztalhoz, és elém rakták a sütit. – Öhmm. Köszönöm… Asszem.. De minek a gyertya? A szülinapom egy hónapja volt. –Néztem rájuk hatalmas szemekkel, és gondolatban már a csokis csodát tömtem magamba. Imádtam a sütiket. Mindet, és minden mennyiségbe. Anya szerint kész csoda, hogy ilyen vékony vagyok.
- Csak kellőképpen akartuk elbúcsúztatni a legjobb barátnőnket. – Mosolygott rám Cor.
- És ez még nem minden. –Állt fel Will, majd odament a pultos csajhoz, mondott neki valamit, majd a csaj matatott pár pillanatig a pult alatt és végül elővarázsolt egy tökéletesen kivitelezett caffe latte-t. A kedvencem volt. Annyir aranyos volt tőlük. Will odahozta nekem, majd Ők is kaptak egyet, egyet. Miközben ittuk az isteni italainkat, addig mindenféléről beszélgettünk. Próbáltak meggyőzni, hogy nem lesz ez olyan rémes, mint azt én hiszem. Na majd meglátjuk. Aztán lassan letelt az idő, és indultunk, hogy felszálljak a gépre. Utoljára még megölelgettük egymást Willel és Corral, majd anya kb 6x elmondta, hogy vigyázzak magamra, meg, hogy legyek kedves apával meg ilyenek, és végül ő is megölelt, aztán felszálltam a gépre. Próbáltam erős maradni, de a gépen akaratlanul is utat tört magának egy két kósza könnycsepp. Sose voltam az az érzelgős típus, de azért mégiscsak hónapokig nem látom egyiküket sem na… Aztán erőt vettem magamon, letöröltem a könnycseppek maradékait, és az útra koncentráltam. Előhalásztam az mp4-em és azon kezdtem el zenét hallgatni. Csak a zenére koncentráltam, és minden mást kizártam. Ezért is történhetett meg az, hogy az incubus miss you című számán bealudtam. Nem tehetek róla, az a szám mindig ilyen hatással van rám. Aztán arra ébredtem, hogy valaki megkocogtatja a vállam.
-Elnézést. Bekapcsolnád az öved. Pár perc és leszállunk. –Mosolygott rám kedvesen a légikísérő.
- Persze. – Mosolyogtam rá kómásan, és bekapcsoltam az övet. Eligazítottam a hajam, kikapcsoltam az időközben mellettem landoló mp4-emet, és vártam, hogy leszálljon a gép, és kezdetét vegye életem „legjobb” nyara… Aztán erre is sor került. Landolt a gépünk, én pedig egyből a csomagjaim keresésére indultam. Mikor azokat is összeszedtem elindultam kifelé. Gépiesen mentem előre, és nem nagyon figyeltem semmit. Aztán a váró közepén megálltam, de még mindig nem néztem körbe. Túl kómás voltam ahhoz, hogy akármit is csináljak. Aztán hangzavarra lettem figyelmes. Lassan és megfontoltan a hang felé emeltem a fejem. Egy csoport sikítozó lányt vettem észre, akik 5 fiú köré gyűltek, és ha jól vettem ki autógrammért könyörögtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése