4.rész

Háát itt is lenné. Kicsit fáradt vagyok ,úgyhogy nemtudom milyen lesz a rész, mert ez most csak olyan spontán lesz. Egy kérdésem lenne hozzátok. Szeretnétek, hogy legyenek képek a blogban, vagy jobb így, hogy teret hagyok a fantéziátoknak? Nos hát akkor nem is húzom az időt.

4.rész.
Kötelező pofavizit...

- Csak az a gond… - Kezdett bele mondandójába Louis. - Hogy ez engem nem érdekel... - Mosolyodott el gonoszan, majd visszatért a csikizésemhez. Már szabályosan fájt a hasam és a szám a sok nevetéstől, mikor színrelépett az én hős megmentőm...Niall.
- Héé Lou. Ne nyírd ki szegény csajt rögtön az első nap. - Húzta vissza a helyére az emltettet, aki durcizva fonta egybe kezeit. - Lesz még rá elég ídőd. - Mosolyodott el gonoszkásan. Na jó! Hős mgmentő cím visszavonva! Pár pillanat kellett, hogy visszanyerjem az eredeti színem, hiszen a nevetéstől teljesen kimelegedtem, ergó valószínűleg tiszta piros voltam.
- Nem is mondtad, hogy van pasid.- Csúsztatt vissza a  kezembe a telefonomat egy laza mozdulattal Harry.
- Talán mert nincs? - Néztem rá hatalmas szemekkel. És mégis miazmár, hogy többet beszélt Cort- ékkal mint én? xd
- Pedig Cortny azt mondta, hogy van. - Nézett rám hamiskásan.
- És, mi is szegény szerencsétlen pára neve? - Fordultam felé kíváncsian. Mert hát mostmár engem is érdekel, hogy Cort kivel is hozott össze ebben a pár percben.
- Asszem valami Wiliam vagy ki. - Vágott gondolkodo fejet a szentem.
- Jah tényleg! - Néztem rá "megvilágosodva". De félreértés ne essék Cotrny ezért még kapni fog! - Már el is feletkeztem róla. Tudjátok Ő életem nagy szerelme. Kérlek ne említsétek senkinek, hogy elfelejtettem. - Vágtam komoly fejet, ami tekintve a ledöbbent arcokat, amik visszanéztek rám elég nehéz volt... Nem ált szándékomban még felvilágosítani őket róla, hogy Will nem a pasim. Lehet, hogy ez gonosz húzás volt, de annyira bamba fejet vágtak, hogy még egy kicsit ki akartam élvezni a látványt. Még Liam is letaglózva meredt rám, ami dobott mégegyet a helyzeten. Kiélveztem a sikert, hogy legalább pár pillanatig nem lenézően néz rám. Harry épp nyitotta volna a száját, hogy valamit mondjon, amikor megállt a kocsi. Én mintha gombostűbe ültem volna úgy pattantam fel, és átverekedve magam a srácokon pattantam ki a kocsiból. Lassan Ők is magukhoz tértek, és nagy nehezen kivakarták magukat a csodajárgányból, majd a ház felé tessékeltek. A házban csend és sötétség onolt, és volt még valami furcs,ami elsőre fel sem tűnt. Ez nem apa háza volt!
- Öhmm. Srácok. - Néztem rájuk kérdőn.
- Igen. - Fordult felém Louis.
- Ez nem apa háza. - Mutatta az előttünk tornyosuló palotára. Hatalmas volt az egész kétszintes csoda. Nagy ablakok, világos színek, és észveszejtő teraszok...
- Hát most egy darabig igenis az ővé. - Mosolygott rám Zayn. - Tudod nem akarta, hogy egyedül érezd magad, szóval kibérelte ezt a kis kastéylt, hogy mind elférjünk benne.
- hogy mi? - Néztem rá ledöbbenve.
- Igen kislány! Most egy darabig nem szabadulsz tőlünk. - Neveett fel Harry, majd kinyitotta a bejárati ajtót, és arréb lépve úriemberként előre engedett. Én csak letaglózva lépkedtem előre. A srácok egyből az emelet felé terlgettek.
- Gyere megmutatjuk a szobád, aztán lemegyünk a konyhába, mert már farkas éhes vagyok. - Tolt fel a lépcső utolsó fokán Louis.
- Hééé! Ne foglald el Niall helyét! Ő a csapat éhenkorásza! - Nevetett fel Harry. Niall csak vállba boxolta, és már mehettünk is tovább. Egy hosszú folyosóra értünk, ami tele volt ajtókkal.
- Ez itt az Zayn szóbája, a mellette levő Harryé, a vele szemben levő az enyém...- kezdte el magyarázni Louis, hogy melyik szobának ki a tulajdonosa. - Az a tiéd,- mutatott az Ővé melletire - Az pedig Liamé. - Na remek. Egyáltalán nem titkolja, hogy nem kedvel és még "szomszédok" is leszönk? - Apud szobája pedig lent van. - Fejezte be Louis, majd kinyitotta nekem a szobám ajtaját. A srácok becipelték a cuccomat, majd helyet foglaltak az ágyon. És köpni nyelni nem tudtam a látványtól. A szoba egyszerűen olyan volt, mintha az álmaimból mászott volna elő. Halványlila falak, fehér bútorok, és a szoba közepén egy hatalmas franciaágy. Az külön sokként ért, hogy az ablak"párkány" szélesebbre volt megcsinálva, és volt rajta egy plád, meg persze az elengedhetetlen kispárnák. Hát apa emlékzett rá, hog mindíg az ablakban ülők. Vagy csak véletlen volt nemtudom. De akkor is meghatódtam egy kicsit.
- Na de ne huzzuk az időt, mert én is kezdek éhes lenni. - Símogatta meg a pociját Zayn. Mi van, ezek éheztetve vannak, hogy annyira rá akarják vetni magukat a hűtőre? Bár én egyáltalán nem voltam éhes, mégis megindultam velők a konyha felé
- Apa mikor ér haza? - Kérdeztem kíváncsian.
- Öhm...Nemsokára?! - Válaszolta Niall. Bár mondandója inkább kérdés volt, mintsem kijelentés. Levágtattunk a lépcsőn, majd olyan dolog történt, ami miatt majdnem szívbajt kaptam. A nappali minden zúgából ismeretlenek ugrottak elő "Meglepetés" - t kiabálva. Ezek meg hogy a francba kerültek ide? Biztos vagyok benne, hogy amikor befelé jöttünk még senki nem volt itt. Nem volt időm tovább gondolkodni, hisz apa robogott felém nagy léptekkel, majd magához szorított.
- Szivem már annyira hiányoztl. - Kmolyan mondom majdnem a lelket is kipaszította belőlem.
- Te is nekem apa, csak kérlek ne nyomj össze. - Mosolyogtam rá, amint végre elengedett.
- Milyen volt az út? Hogy érzed magad? Ugye jól kijöttél a fiúkkal? Hogy te mekkorát nőttél.- Árasztott el a kérdéseivel, amikre időm sem volt válaszolni, mert ozok a bizonyos ismeretlen mindenhonnan előugró emberek körénk gyúltek. Én csak elveszetten pislogva figyeltem őket, és próbáltam megjegyezni a nevüket, ami valjuk be nem igazán ment. Nagy nehezen sikerült átverekednem magam rajtuk és célba vettem a kanapét. Egy hatalmas sóhaj kíséretében vetettem le rá magam. Apa kábé 600x indult meg felém, de valaki mindíg útját állta, és beszélgetésbe elegyedett vele. Én ezt most nem is bántam, hiszen elég fáradt voltam, és nem volt kedvem senkivel beszélgetni. A kanapérol figyeltem a bort és pezsgőt iszogató embereket, akik egymással társalogtak. Volt egy két ismerős arc, de sem energiám, sem kedvem nem volt, hogy jobban megnézzem öket,hogy kik is. Sose kedveltem az ilyen puccpartykat, szóval fogtam magam, és elindultam a lépcső felé, hogy birtokba vegyem az új szobám. Valószínűleg úgysem tűnik fel senkinek, hogy leléptem tekintve, hogy mennyien gyültek össze. Belépve a szobámba ismét arcul csapott, hogy milyen gyönyörű is. Lassan az ágyamhoz lépkedtem, leültem rá, majd a karjaimat kinyujtva dőltem hátra. Eszméletlenül kényelmes volt. Amint kiélveztem ezt az érzést feltápászkodtam, és az ablakhoz lépkedtem. Felkuporodtam rá, majd kényelembe helyezve magam figyeltem meg a kinti tályat. Az ablakból pont egy játszótérre lehetett látni, ahol az anyukák épp próbálták becserkészni  csemetéiket, hogy haza indulhassanak. hát igen. Már javában sötétedett. Végiggondoltam a napot, és rájöttem, hogy talán mégsem lesz olyan rossz ez a három hónap. A srácok tényleg írtó jófejek. Ha valaki pár órája azt mondja majd nekem, hogy jóban leszek velük, akkor a képébe röhögök és otthagyom. De most?! Tudtam, hogy kik Ők, hisz figyelemmel kísértem apa munkályát, de sose voltak szimpik neke. Csk egy újabb nyáls fiúbandát láttam bennük. De már más a véleményem. Mind az ötüknek van egy külön egyénisége, mégis csapatként a legerősebbek. Gondolatmenetemet egy halk kopogás zavarta meg, majd az ajtóban feltűnt.....


háát rövd is lett, meg szerintem uncsi is, de ma ennyi telt tőlem. :$ A következő viszont már kicsit mozgalmasabb lesz ígérem. :D