47.rész

Tudom, tudom...Kicsit régen volt rész, és nagyon sajnálom, de egy kicsit taccson voltam a napokban. Ki kellett pihiznem magam, hogy gőzerővel belevethessem magam újra az írásba. És most vettem észre, hogy utoljára péntek 13-án jelentkeztem, amikor is megkaptam az első díjam...Nesze neked péntek 13!! :P Huh. Majdnem elfelejtettem. Ááááátléptük a 2000-es látogatottságot! Ez eszméletlenül jól esik. Viszont komi szinten nem igazán jeleskedtek. :D Na de sebaj. Akkor jöjjön is a rész. Jó olvasást. :D

47.rézs.
~Baleset~


Timi szemszög

 Egy pillanatra lefagytam a látványtól ami elém tárult.Harry és Bailey arca eszméletlenül közel volt egymáshoz,egy hajszál választotta el őket attól hogy megcsókolják egymást.(lehet hogy egy picit túl drámázom a helyzetet,de az tény,hogy Harry nekidöntötte a homlokát Baileyének.)Kedvem lett volna elszaladni,de nemtettem.Megkövülten bámultam az ölelkező Harryt és Baileyt,akik ugyanúgy lefagytak mint én.
-Ez nem az aminek látszik!-kezdett szabadkozni Béé.
-Ezt most komolyan mondod??Eljátszod hogy a legjobb barátnőm vagy és összehozol egy fiúval,utána meg kikezdesz vele.EZEK UTÁN EZ NEM AZ AMINEK LÁTSZIK??Te is tudod,hogy Zack után kerültem a srácokat és nem volt egy kapcsolatom sem!És most végre újra boldognak éreztem magam,erre mindent elbaszol!Te is tudod,hogy mennyire fontos nekem Harry...-vágtam a fejéhez.
-Várjunk csak egy pillanatra!-szólt közbe Zayn.-Béé te nem azzal a Zack nevezetű palival smároltál a klubban?
-Hogy mivaaan??-borultam ki mégjobban.-Ezt nem tudom elhinni Bailey...-tettem hozzá szinte sírva.
-Várj,mindent elmagyarázok!-szólalt meg Bailey és megfogta a karomat.
-Sajnálom de nem fog menni.-most már nem tudtam megakadályozni az előtörni kívánó zokogásomat.Úgy éreztem átvertek.Megint.Méghozzá az az ember,akiben mindennél jobban megbíztam,akinek minden gondomat elmesélhettem.Ránéztem Harryre. -Eredetileg azért jöttem,hogy megbeszéljük azt ami a klubban történt...-zokogtam lehajtott fejjel,hogy ne látszódjon ahogy sírok.Zavarban éreztem magam.Nem szokásom mások előtt így kinyilvánítani a érzéseimet,de most muszáj volt.
-Mit beszéljünk meg ezen? Smároltál Zaynnel,ennyi.-szólalt meg fájdalmas hangon.
-Én vagyok a hibás Harry.-szólalt meg Zayn,de addigra én már úton voltam a házunk felé.

Harry szemszög.

Timi kiszaladt a házból, Bailey megkövülten állt mellettem Zayn pedig zavarodottan kapkodta a fejét. Miért kellett így elromlania ennek a napnak? Bailey erősen küzdött a könnyeivel, és bármekkora szégyen is, de be kell vallanom, hogy én sem álltam távol a sírástól. Zavart, hogy Timi alaptalanul vádolta meg Baileyt, és az is, hogy Zayn itt van. Nem akartam látni. Ma már semmiképpen nem.
- Remélem most örülsz. - Szűrte a fogai között Zayn, mikozben lesajnáló pillantásokat lövellt Bailey felé. Nálam it pattant el a cérna. Még Bailey-nek kéne rosszul éreznie magát? Már éppen leüvöltöttem volna Zayn fejét, mikor Béé hangját hallottam meg.
- Ezt pont Te kérdezed? Nem én smároltam le az egyik legjobb barátom barátnőjét. - Vetette oda Bé flegmán.  Nagyon jól tudtam, hogy teljesen kikészítette ez a nap, mind lelkileg, mind testileg, és nem akaratosan mond ilyeneket. Csak valahogy neki is le kell vezetnie a feszültséget.
- Nem. Igazad van. Te csak a legjobb barátnőd volt pasijával smároltál, akit elvileg ki nem állhatsz. - Válaszolt neki Zayndühösen.
- Tudod a kettő között az volt a különbség, hogy míg esetetekben Te smároltad le Timit, aki a fogyasztott alkoholmennyiség miatt hagyta magát, addíg engem Zack smárolt le, és én cseppet sem engedtem neki. De tudod rohadtul nem érdekel, hogy mit gondolsz! Rohadtul nem érdekel már semmi, és rohadtul haza akarok menni!- Üvöltötte Béé, majd szemeit törölgetve kirohant a házból. Épp utánna indultam volna, amikor Zayn megragadta a karom.
- Minek méssz utánna? Neked nem Timivel kéne foglalkoznod? - Vetett rám egy gúnyos pillantást.
- Neked meg avval, hogy befogd vére azt a nagy pofád! Ez most mégis mire volt jó? Fogalmad sincs semmiről, és mégis beleavatkozol. - Akadtam ki teljesen.
- Akkor mond el. - Válaszolta Zayn flegmán.
- Lenne értelme? És mégis miért is kéne neked bármit is mondanom? Ha ennyire akarod, akkor menj és vígasztald meg Te Őt. Engem már hidegen hagy, hogy mit csináltok. Én pedig megyek és megkeresem Baileyt, még mielőtt valami butaságot csinál. Fogalmatok sincs semmiről és mégis bántjátok Őt. Csak tudnám, hogy milyen jogon. - Mondtam, majd vetettem egy megsemmisítő pillantást Zayn-re és elhagytam a házat.

Már órák óta bojongtam az utcákon, de Baileyt sehol sem találtam. Egyre jobban féltem tőle, hogy valami butaságot csinált. Az agyam egész idő alatt kattogott. Hazudtam! Hazudtam Zayn-nek mikor azt mondtam, hogy már nem érdekel mit csinálnak. Mert nagyon is érdekel. De nekem nem megy ilyen könnyen elfelejteni a dolgokat. Nem tudom kitörlni a képet a fejemből, ahogy Zayn az én barátnőmet csókolja. És ott van az a tény is, hogy együtt jöttek haza. Vajon tényleg csak azért, hogy kibéküljünk, vagy valami mást terveztek, csak megzavarta őket valaki. Vagyis valakik. Azaz mi. Már semmit nem tudtam, semmit nem értettem, és semmit nem akartam, csak éppségben megtalálni Béét. Megfordult a fejemben, hogy felhívom Liam-et, de úgy éreztem, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten. Az a tény sem segített igazán a kutatásban, hogy éjszaka van. Nem igazán láttam semmit a sötétben, csak a halvány utcai lámpák fénye sietett segítségemre. Egy hatalmas sóhaj kíséretében rogytam le egy padra, és próbáltam meg már vagy ezredszére felhívni Béét, de ahogy eddíg, most is csak a hangposta jelentkezett be. Elkeseredetten temettem arcomat a tenyerembe, majd hatalmasakat sóhajtva próbáltam meg lenyugodni. Percekig, talán órákig ültem így, mikor egy ismerős hang hasított bele az éjszaka sötétjébe.
-Csak egy dolgot árulj el nekem Harry. - Felemeltem fejem, és bebizonyosodott, hogy nem tévedtem. Timi állt velem szembe kisírt szemekkel. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, vagy tennem. Csak ültem ott, és megkövülten bámultam rá. Hiszen...egyrészt mondhatjuk, hogy megcsalt Zayn-el, másrészről ott van az a tény is, hogy szeretem. De az is dühített, hogy a történtek után, még Ő van így kiakadva. Jó, lehet, hogy tényleg kicsit félreérthető helyzetben talűáltak ránk, de az istenért! Kérdezni is lehet! Vagy végighallgatni Béét, hogy mit akar mondani. De nem, nekik egyből vádaskodni kellett. - Történt valami közted, és Bailey között? - Kérdezte elkeseredetten.
- Mégis miért érdekel ez téged? Zayn már nem eléggé köti le a figyelmedet? De ha ennyire tudni akarod, akkor nem! Nem történt köztünk semmi! Ő csak egy barát! Egy nagyon közeli barát, aki sokat jelent nekem. Mégis miért nem lehetett Őt végighallgatni? Miért kellett egyből az agyszüleményeitekkel vádolni? Így is rohadtul a padlón volt, és erre még Ti is rátettetek egy lapáttal. Ha valami baja lesz, akkor azért csak is Ti lesztek a felelősek! - A végét már szinte ordítva mondtam. Nem akartam vele így beszélni, de a mai nap már kikezdte az idegeimet. Timi csak megsemmisülve rogyott össze, és arcát a tenyerébe temetve kezdett el zokogni. Kicsit lenyugodva sóhajtottam egy hatalmasat, majd felálltam, és mellé lépkedtem. Legugoltam mellé és egy zsepit nyomtam a kezébe.

Timi szemszög.

Ez már nekem is sok volt.A mai nap folyamán már harmadjára zuhantam össze.Hogy vághatja a fejemhez ezeket Harry?Ő sem hallgatott végig,amikor meg akartam vele beszélni ezt a Zaynes ügyet...
-Hogy miért nem tudtam végig hallgatni Baileyt?-töröltem le a konnyeimet.-Pont azért Harry amiért te sem tudtál engem végig hallgatni a klubban.Eltűntél...Esélyt sem adtál arra hogy megmagyarázhassam a történteket!-húztam össze magam és kezdtem el újra zokogni.Fájt,hogy most nem bújhatok oda hozzá és nem érezhetem az illatát.
-Dühös voltam és csalódott.Abban a pillanatban se téged se Zaynt nem akartam látni.-nyomott a kezembe egy újabb zsepit.
-Most mire gondolsz?-kérdeztem pár percnyi csend után.
-Arra,hogy ez a nap nagyon el van cseszve.-suttogta alig hallhatóan.-Kérdezhetek valamit?-ült le mellém a földre.
 -Kérdezz.-szipogtam egyet.
 -Történt valami közted és Zayn között azon a csókon kívül?
-Nem.Egyszer csak odajött amíg te elmentél a pulthoz piáért és megcsókolt.Ez történt.
 -Miért nem ellenkeztél?-szólalt meg csendesen.
 -Mert bevoltam rúgva,és fogalmam sem volt hogy mi történik.Viszont most én szeretnék kérdezni valamit...-fújtam ki az orrom.-Mit keresel te ilyenkor az utcán?-próbáltam felvenni a normális hangomat.

-Baileyt keresem...-jött gyorsan a válasz.
-Keresed őt?Ezt nem egészen értem..-néztem rá érdekesen miközben a ruhám alját piszkáltam.
-Eltűnt.-nézett rám fájdalmas tekintettel Harry.
-Erre utaltál azzal hogy a mi hibánk lesz ha valami baja esik ?-gyűltek könnyek újra a szemembe.
-Igen.De nem gondoltam komolyan.-ölelt át amitől egy kissé megnyugodtam.
-Menjünk és keressük meg!-tápászkodtam fel.

 

Bailey szemszöge.

 

Már órák óta csak bolyongtam céltalanul. Rohadtul fájt, hogy most még Timi is ellenem fordult, hogy nem hallgatott végig. Pedig én tényleg csak segíteni akartam. Miért kell mindent ennyire rohadtul elcsesznem? Miért kell ilyen rohadtul bénának lennem? Miért kellett egyáltalán idejönnöm? Ha nem maradtam volna, akkor nem ismertem volna meg a srácokat, nem szerettem volna bele Liambe, és Timivel sem találkoztam volna újra. Akkor most valószínűleg otthon ökörködnék Cortney-val és Will-el és minden rendben lenne. De nem! Itt vagyok...egyedül...összetört szívvel és megtörten. Már semmi nem érdekelt...Semmi...Már csak is Cortney, Will, Harry és Dan maradt nekem. Már csak Ők számítanak! Megtörten rogytam le a földre és kezdtem el zokogni. Az időjárás is mintha csak a kedvemet tükrőzte volna, mert hatalmas esőcseppek landoltak az arcomon, majd szépen lassan elkezdett zuhogni.Nem érdekelt, hogy az a pár ember, aki ilyenkor az utcákon lófrál teljesen idiótának néz. Nem törődtem a furcsa pillantásokkal sem. Egyszerűen csak utat engedtem a megállíthatatlanul potyogó könnyeimnek. Olyan kicsinek, és jelentéktelennek éreztem magam, mint egy aprócska kis bogár, akit bárki eltaposhat. És ez ma be is bizonyosodott. Azok, akiket szeretek áttapostak rajtam. Dan is meg fog utálni, ha megtudja, hogy a testvérem, és én ezt eltitkoltam előle... Nem! Én ezt nem akarom! Nem akarom ezt az egészet. A régi és nyugodt eletemet akarom! A boldog életemet... Hírtelen álltam fel a földről, és a körülöttem elhaladó egy két ember riadtan ugrott arrébb. Velük mit sem törődve kezdtem el futni. Nem tudtam, hogy merre, csak futottam. Már egy ideje futottam, mikor egy elhagyatott kis tisztásra értem, amit minden oldalról fák szegélyeztek. Nem tudtam, hogy hol vagyok, de nem is érdekelt. A tisztás közepén megtorpantam. Könnyeimet törölgetve fordultam körbe, de semmi zavaró tényezőt nem láttam. A tisztás egyik kijáratánál viszont megpillantottam egy nagy dombot, és felé kezdtem rohanni. A futás következtében felszabaduló adrenalin egy kicsit segített megnyugodni, de még mindíg eléggé a padlón voltam. Csak rohantam fel a dombon, és nem foglalkoztam semmivel. Ezért is következhetett be az, hogy a domb tetején megtorpanva majdnem a vesztembe rohantam, ugyenis a dombnak egyszer csak vége lett, és egy nagy szakadék tátongott előttem. Hogy az istenbe kerül London-ba egy ilyen hely? Futott át az agyamon, de nem volt időm ezen gondolkodni, hiszen valaki a nevemet kiabálta.

- Bailey....Bailey kérlek ne tedd!- Hallottam meg Harry zaklatott angját. Fejemet a hang irányűba kaptam, de ez nagy hiba volt. Az eső miatt csúszóssá vált talajon megcsúszott a lábam, és én lefelé kezdtem zuhanni. Az utolsó erőmet bevetve még sikerült megkapaszkodnom egy fa kiálló gyökerében, de az erőm egyre jobban hagyott  el, és kezem végül erőtlenül engedte el a gyökeret.

Az égiek mellém álltak, mert csak pár métert zuhantam, majd fejem beverve egy sziklába landoltam egy kiálló szirten. Kábán kaptam a fejemhez, amiből egy szép vékony csíkban szivárgott a vér. Mégis hogy a fenébe jutottam én el idáig? Nemrég még egy clubban iszogatva élveztem Liam közelségét, mostpedig egy rohadt szakadék egyik kiálló kis részén fekszem, és rohadt szarul érzem magam. Lehetne még ennél is rosszabb ez az átkozott nap? Történhet még ma velem valami, ami nem történt meg? Szédültem. Rohadtul szédültem, és úgy éreztem bármelyik pillanatban elhányhatom magam.

- Bailey! Bailey jól vagy? - Hllottam meg Harry kétségbeesett hangját. Ott állt, ahol pár pillanattal ezelőttig én, és fejét kétségbeesetten kapkodva keresett engem.

- Nincs...nincs semmi bajom...- Próbáltam meg felkiabálni neki, de erőmből csak egy halk, már már suttogásnak tűnő mondatra tellett. Ő mégis meghallotta, és reménykedve nézett felém. Én erőtlenül próbáltam meg felkászálódni, hogy bebizonyítsam, hogy tényleg nincs semmi bajom, viszont néha majdnem ismét a földön landoltam. Végül mégis sikerült feltornásznom magam, és fejemet fogva próbáltam meg felmászni.

- Mégis mi az istent csinálsz? - Kiáltott le Harry rémülten.

- Szerinted? - Néztem fel, de meg is bántam, mert újra elszédültem. - Felmászok. - Jelentettem ki, majd megkapaszkodtam egy kis mélyedésben, és felfelé indultam. Nem ment könnyen, de éreztem, hogy sikerülni fog. Képes vagyok felmászni.

- Hívtam a mentőket. Negyed óra és itt vannak. Jézusom Te mégis mi a jó fenét csinálsz? - Hallottam meg Timi hangját is. Hatalmasra tágult szemekkel próbátam meg felnézni rájuk, de jelen helyzetben ez lehetetlen volt, így hát csak próbáltam tovább mászni. Nem kicsit lepett meg, hogy itt van, és főleg az, hogy Harryvel. De örültem neki. Reménykedtem benne, hogy kibékültek. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem haragudtam Timire. Hiszen amiket a fejemhez vágot...azok a dolgok...nagyon fájtak. Soha életembe nem ártottam neki, legalábbis akaratosan nem. Már majdnem fenn voltam, mikor éreztem, hogy valaki megfogja a kezem. Végre fel tudtam nézni, és Harry aggódó arcával találtam szembe magam.

- Add a kezed. Fel húzlak. - Mondta, én pedig engedelmeskedtem neki. Pár pillanat múlva már ott voltam mellettük, és erőtlenül rogytam a földre. A szívem hevesen dobogott a melkasomban, a szám ki volt száradva, a fejem eszméletlenül sajgott, szédültem, és hányingerem volt és még az oldalam is fájt. Tényleg úgy éreztem, hogy ez an ap már nem lehet rosszabb.

- Bééé, mond, hogy nincs semmi bajod.

- Bailey jól vagy? - kérdezték egymás szavába vágva. Nem volt annyi erőm, hogy válaszoljak, így csak egy aprót bólintottam jelezve, hogy semmi baj. Aztán mégis összeszedtem a maradék erőm, és szólásra nyitottam a szám.

-Te...Te hogy kerülsz ide? - Néztem Timire, aki láthatóan elszontyolodott a kérdés miatt. Pedig a hangom nem tükrözte, hogy haragudnék rá, vagy valami. Egyszerűen csak tudni akartam, hogy kibékültek-e, és nem tudtam, hogy hogy kérdezzek rá. Valójában nem is haragudtam rá. Hiszen Ő az egyik legjobb barátom, és fontos nekem.

- Bailey...Én annyira sajnálom...Nem...Nem gondoltam komolyan azokat a dolgokat amiket mondtam...Csak zaklatott voltam, és egy kicsit még részeg. Kérlek ne haragudj rám... - Mondta, majd zokogni kezdett.

- Nem...nem haragszok rád... Mondtam, majd a világ elsötétült körülöttem...

 

 

Ennyi lenne mára. Na jó neeem! Annyira belejöttem, hogy még egy kicsit folytatom. De ne szokjatok hozzá a túlzottan hosszú részekhez :P

 

 

Mikor legközelebb magamhoz tértem már a mentőautóban feküdtem. Timi mellettem ült, és a kezemet szorongatta. Harry pedig Timi mellett foglalt helyet, és a lány hátát simogatva próbáltam egnyigtatni, pedig rajta is látszott, hogy nincs épp a legjobb formályában. A másik oldalamon egy orvos serénykedett azon, hogy be tudja kötni a karomba az infúziót.

- Arra semmi szükség. - Rántottam el tőle a kezem. Timi és Harry felcsillanó szemekkel vették tudomásul, hogy magamhoz tértem, a doki pedig rosszalló pillantásokat lövelt felém.

- Kérem ne rángassa a kezét. És meglátásom szerint igen is szükség van rá. - Ragadta meg ismét a kezem, majd mivel már nem rángattam bekötötte nekem az infúziót, majd a vérnyomásmérővl kezdett el babrálni.

- Jól vagy? - Nézett rám aggódva Timi.

- Jól leszek. - Válaszoltam neki lesütött szemekkel. Nem akartam, hogy lássák az ismét előtörni készülő könnyeimet. Nem akartam, hogy mégjobban aggódjanak értem. Testileg és lelkileg sem voltam jól. Sőt, szörnyen voltam. A fejem még mindíg hasogatott, az oldalam fájt, ha levegőt vettem, és a szédülés sem akart abbamaradni.

- Igen? - vette fel Harry az megcsörrenő telefonját.. -Igen velem van. - Niall. Formálta ajkaival hangtalanul Harry. - Épp a...- Itt megfogtam a karját, hogy várjon egy kicsit, Ő pedig kíváncsian nézett rám.

- Ne. Kérlek ne mond el nekik, hogy mi történt. - Kértem Őt, Ő pedig étetlenül bámult rám. - Nem akarom, hogy aggódjanak, vagy sajnáljanak. - Adtam magyarázatot, majd fejemet a másik irányba fordítottam.

- Nemsokára megyünk haza. - Mondta Harry a telefonba, mjad letette. - És ha bent tartanak akkor mit fogsz mondani? Hol vagy? - Nézett rám kíváncsian.

- De nem fognak bent tartani. Nincs semmi bajom Harry, csak néhány karcolás.

- Sajnos nem adhatok igazat önnek. - Csatlakozott a beszélgetéshez az orvos is. - Nagy a valószínűsége, hogy agyrázkódása van, és pár bordája is megrepedhetett. Pár napig biztos, hogy a bendégszeretetünket kell majd élveznie. - Kacsintott rám. Hát ez nem a legjobb hír volt. Mégis mit vétettem én, hogy ez történik velem? Nem akarom, hogy sajnáljanak. Pedig ha a srácok megtudják, akkor ez fog történni. Sajnálkozó pillantások, és sajnálatból történő bocsánatkérések. Nem tudtam tovább gondolkodni ezen, mert éreztem, hogy ismét elhomályosodik előttem minden, és ismét elájultam.

 

 

Na jó. Most végeztem. Mára ennyire tellett tőlem. És tudom, tudom. A vége átment egy gagyi Indiana Jones akciójelenet másolatába, de...Na jó sorry. Nem így terveztem, és őszintén szólva nem is tudom, hogy honnan jött. Ez csak...Nem tudom. Ha nagyon rémesnek találjátok, akkor ígérem, hogy átírom. De ehhez tudnom kell a vélaményeteket, szóval komikat kérek!!! :DJah és tényleg. A Timiszemszöget természetesen ismét Timi hozta össze :D