48.rész

Ésss újra itt vagyok. Bocsika, hogy mostanság eltűntem, de nem igazán voltam otthon, azaz netközelben. Most is csak egy gyors rész erejéig vagyok fenn. :D És hát még mindig nem igazán árasztatok el komival, ami elszomorít. Már nem terveztem olyan sok részt ehhez a bloghoz, és lehangoló, hogy nem tudom, hogy mit gondoltok az eddigi részekről. viszont tervbe van, hogy lesz majd egy amolyan második évad, de még nem biztos. Ti szeretnétek, hogy legyen? Mert ha senkit nem érdekel akkor nem kezdek bele. Szóval ha gondoljátok írjátok meg, hogy mi a véleményetek az eddigiekről, és az esetleges második évadról. na jó befejeztem. Jó olvasást :D


48.rész.
~Már megint a kórházban~


Mikor újra magamhoz tértem már egy kórházi ágyban feküdtem. Harry és Timi az ágyam mellett ültek, és aggódva engem fűrkésztek.
- Jól vagy? - Pattant fel egyből Timi amint észrevette, hogy magamhoz tértem.
 Miért ne lennék jól? hiszen nincs semmi bajom attól eltekintve, hogy alig van olyan rész a testemen, ami ne sajogna. - Próbáltam meg viccesre venni a figurát, de Ők ezt nem annyira díjazták.
- Béé mégis miért csináltad ezt? - Kérdezte Harry szomorúan.
- Mégis mit? - Néztem rá értetlen fejjel. Fogalmam sem volt, hogy most éppen mit követtem el.
- Miért ugrottál le? - Ez a kérdés egy kicsit meglepett. Igaz, hogy  kicsit /na jó nagyon/ a padlón voltam/vagyok, de erre azért nem vetemednék bármennyire is fáj, hogy azok, akiket szeretek ellenem fordultak.
- Hogy mi van? - Szólaltam meg miután sikerült feldolgoznom a hallottakat. - Én nem akartam leugrani!
- De akkor hogy az istenbe keveredtél oda? - Jött a következő kérdés Timitől.
- Én csak...teljesen kikszültem és egy spontán ötlet arra késztetett, hogy fussak. Az mindíg megnyugtat. És így lyukadtam ki ahhoz a tisztáshoz. Aztán a domb felé futottam, de nem vettem észre azt a bazinagy mélyedést, ami amúgy fogalmam sincs, hogy hogy került oda, hiszen hé! Londonban vagyunk! Na de ez nem is lényeges. Szóval épphogy csak meg tudtam állni a domb tetején, mikor meghallottalak - Böktem Harry felé. - De ahogy hátra néztem megcsúsztam, és így estem le. - Fejeztem be a kis sztorim elmesélését, a két barátom meg csak tátott szájjal bámultak ki a fejükből.
- Komolyan, mintha valami rossz szappanoperába csöppentünk volna. - Adott hangot a véleményének Harry.
-Ne is mond. - Forgattam meg a szemem, majd az éppen belépő dokira kaptam a tekintetem.
- Úgy látom szeret köztünk lenni. - Mosolyodott el a fiatal orvos, aki történetesen ugyan az volt, aki előzőleg is kezelt.
- Hát igen. Tudja a hely varázsa teszi. - Mosolyogtam vissza rá, bár egy kicsit még ez is fájdalommal járt.
- Tudom, tudom. De azért ne legyen visszatérő vendég. - Kacsintott rám, majd a kórlapomat kezdte tanulmányozni. - Hmmm. Enyhe agyrázkódás, pár megrepedt borda, és egy csúnya fejsérülés. Mégis mit csinált maga? kötél nélkül Bungee jumping-olt?
- Áhhh. Az már uncsi lett volna. most a "Zuhanjunk le egy nagy szakadékba London szívében" sztori mellett voksoltam. Nem tehetek róla. Az adrenalin éltet. - Eresztettem meg egy újabb mosolyt.
- Látom azért a humorérzéke változatlan. 
- Mint mindig. - Mosolyodtam el ismét, bár ez már inkább csak egy erőltetett fintor lett. Hát igen. Meg volt az a szokásom, hogyha nagyon le voltam törve valami miatt, akkor a humort hívtam segítségül. Néha elég rossz időben, és helyen, de nem tehettem róla.
- Értem. Viszont lehet, hogy ez egy kicsit le fogja törni. Pár napig mindenképpen bent kell tartanunk. A nővér nemsokára hoz be fájdalomcsillapítót, hogy enyhüljenek a fájdalmai, de a bordái és a feje érdekében nem engedhetjük haza. - Ismét egy halvány mosolyt engedett meg felém, majd Harryék felé, és elhagyta a kórtermet. Remek. Ezek szerint ismét itt dekkolhatok pár napig. Viszont annyi előnye van a dolognak, hogy legalább addíg nem kell elviselnem az otthoniakat. Úgy látszik ez elhamarkodott kijelentés volt, mert a következő pillanatban anya és apa rontott be a szobába.
- Kicsim jól vagy? - Ölelgetett meg anya, miközben a könnyeit nyelte. Apa is aggódva nézett rám, de tekintve, hogy nem éppen a legboldogabb formában "váltunk" el egymástól nem igazán tudta, hogy most mit is kéne tennie, vagy mondania. 
-Igen. - Válaszoltam anyunak, majd kicsit hátra dőltem az ágyban, megelőzve evvel az újabb fájdalmas öleléseket. A szó szórós értelmében fájt. xD Na de mindegy is.
- De mégis mi történt? És, hogy vagy? És meddig kell bennmaradnod? - Árasztott el anyu újabb kérdésekkel. Én a tőlem telhető legtürelmesebben elmondtam nekik, hogy mi történt /persze a bulis dolgokba inkább nem mentem bele/ hogy meddig kell bennmaradnom arra nem tudtam válaszolni, tekintve, hogy még én sem tudom. Nagy nehezen sikerült végre megnyugtatnom anyuékat, hogy nincs semmi bajom /ami részben igaz is volt/ mikor jött a váltás. Az ajtón halk kopgotatás, majd Niall buksija tűnt fel a résben. Aggódva nézett rám, majd belépett, szorosan a nyomában Lilivel és Loui-val.
- Jézusom Bailey jól vagy? - Nézett végig rajtam Lou, majd amint tekintete a bekötözött fejemhez ért arca elszörnyedt.
- Igen Lou. A helyzethez képest egész jól. - Mosolyogtam meg arckifejezését. Fájt, hogy Liam és Zayn még annyira sem méltattak, hogy bejöjjenek hozzám, de most nem akartam evvel foglalkozni, mert nem akartam, hogy anyuék észrevegyék, hogy más is van a dolgok hátterében. Inkább csak egy halvány mosolyt eröltetve az arcomra hallgattam a többiek csacsogását. Nem igazán kötött le, de nem tudtam jobb ötletet kitalálni. Valamivel el kellett ütnöm az időt. aztán nemsokára megjött a nővér, aki kitessékelte az én lüke "családomat", majd odaadta a napi fájdalomcsillapító adagomat, és szigorú alvást írt elp nekem a nap hátralevő részére. Én boldogan tettem eleget a kérésének, hiszen így legílább egy kicsit kiverhettem a fejemből mindent. De csak nem akart álom jönni a szememre, ezért szóltam az ápolónőnek, aki szolt a dokinak, akitől kaptam egy adag altatót, aminek segítségével végre mély, álomtalan álomba merülhettem.




Niall szemszög.


Harry egy kicsit furcsa volt a telefonban, mikor felhívtam, hogy merre jár, és megérdeklődtem, hogy Bailey is vele van-e, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Betudtam annak az egészet, hogy rossz napja volt. Amint letettem a telefont a konyha felé vettem az irányt, hiszen iszonyatosan megéheztem. Épp a hűtő tartalmát pakoltam ki, mikor Li lépett be a konyhába. Arca elég megviseltnek látszott, és a szemei alatt is hatalmas táskák éktelenkedtek.
- Jézusom! Te meg hogy nézel ki? - Kérdeztem meglepetten, majd letettem az asztalra a megpakolt tányéromat. 
-Neked is jó reggelt Niall. - Morogta vissza, majd töltött magának egy bögre kávét, és leült mellém.
- Igen, biztos. De mégis mi történt? Rosszul aludtál? - Kérdeztem rá ismét.
- Fogjuk rá.  -Válaszolta, majd belekortyolt a kávéjába.
- Na jó. Látom ma belőled sem fogok egy értelmes mondatot sem kihúzni. De azért az érdekelne, hogy mi történt az este. - A mondat végét már iinkább csak magamnak mondtam. Liam egy pillanatra lefagyott, majd haragosan lecsapta a bögréjét, és kiviharzott a konyhából. - Ebbe mégis mi ütött? - Tettem fel magamnak a kérdést, majd egy vállrándítás kíséretében láttam neki a reggelinek. Na jó inkább ebédnek, tekintve, hogy már dél volt lassan. Már majdnem végeztem az evéssel, mikor valaki kopogott. Magamban morgolódva mentem ajtót nyitni, de amint megláttam az illetőt, máris egy levakarhatatlan mosoly kúszott az arcomra. Ugyanis az illető nem volt más, mint Lili. Hát igen. Tegnap végre rászántam magam, hogy bevalljam neki, hogy szeretem és a dolgok a lehető legjobban alakultak. Lili is elmondta, hogy Ő is hasonlóképpen érez, és végülis megbeszéltük, hogy mostantól a "találkozásaink" randi jellegűek lesznek.
- Sziaaa! Gyere be. Éhes vagy? - Invitáltam be, ő pedig csak szégyenlősen lépkedett a nappali felé.
- Szia. Nem kösz. Épp most ettem. - Válaszolt, majd Őt előre engedve beléptünk a konyhába. Én ismét falatozni kezdtem, de már a kaja sem kötött le annyira, mint Lili arcának a tanulmányozása. Boldognak tűnt, és talán egy kicsit bátrabbnak. Annyira jó volt, hogy újra itt van velem, és hogy most talán több is lehet köztünk, mint barátság. A tegnap esti buli életem egyik legjobbja lett, és ezt neki köszönhetem. Nem szólaltunk meg, csak csendben figyeltük egymást. Már épp a tányéramat pakoltam el magma után, mikor megcsörrent a telefonom.  A kijelzőn Harry neve állt.
- Na szia. Merre jártok? Azt mondtad, hogy nemsokára hazaértek. - Szóltam bele, de közben ismét Lili arcát térképeztem fel. Ő is éppen engem méregetet, amitől egy hatalmas mosoly kúszott az arcomra. De aztán ez a mosoly a következő pillanatban el is tűnt.
- Öhmmm.  Nos hát változott a terv egy kicsit. A kórházban vagyunk. - Mondta Harry semleges hangon.
- Hogy? De mégis mit kerestek ott? - Kérdeztem vissza aggódva.
- Baileynek balesete volt, és behozták. Szólnál kérlek Toméknak? Én most nem igazán vagyok nyugodt, és nem akarom a frászt hozni rájuk. 
- Persze. De ugye nincs komoly baja? - Teljesen kiakadtam a hírtől, és csak reménykedni tudtam benne, hogy Bailey jól van.
- Nem vészes, de azért elég csúnyán elintézte magát. De leraklak, mert bejött egy doki. Szia. - Köszönt el, majd válaszra sem várva kinyomta a telefont. Lili érdeklődve nézett rám, és én elmondtam neki mindent, majd Tomék keresésére indultam. A dolgozószobában meg is találtam Őket és elmondtam amit megtudtam Harrytől. Tom és Elena, Bailey anyukája egyből a korházba sietett, és mi sem tétlenkedtünk sokáig. Szóltunk a srácokna kis, és mi is a korház felé vettük az irányt. Viszont Liam és Zayn nem akartam velünk tartani ,amit nem igazán értettem, de nem volt idő ezen törni a fejem. Aggódva parkoltunk le a kórház előtt, majd sietős léptekkel indultunk a többiek felkutatására.




Liam szemszög.




Reggel elég nyűgösen keltem. Bár enyhe túlzás az, hogy keltem, tekintve, hogy 10 percnél tovább nem aludtam. Fejemben újra és újra végigpörgött a kép, ahogy zack és Bailey csókolóznak, majd Bailey arca amikor a mosdóknál veszekedtünk. Már totálisan elvesztem az információk áradatában, és nem tudtam, hogy mit is gondoljak. morcosan battyogtam le a konyhába, ahol Niall-be botlottam. Aztán pár perc múlva magam mögött is hagytam a helyiséget, mert semmi kedvem nem volt Niallel beszélni. Tudom, hogy ez szemét dolog tőlem, de most valahogy senkihez nem volt kedvem. morcosan mentem vissza a szobámba, majd elterülve az ágyon fúrtam bele a fejem a párnámba. Ez sem igazán segített az állapotomon, hiszen a párnámon ott volt Bailey édes illata, ami még mindíg teljesen megbabonáz. Egy fájdalmas grimasz kíséretében ültem fel, majd úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek zuhanyozni. Egy kicsit felfrissített, de még utána is úgy néztem ki, mint egy béna zombi egy harmadrangú horrorfilmben. Ismét szobámat vettem birtokba, majd valaki kopogott. Én magamra kaptam gyors egy boxert, majd kiszóltam, hogy akárki is az, bejöhet. Végül Niall bukkant fel az ajtóban.
- Baileynek balesete volt. - Mondta elkeseredett hangon.
- Hogy mi, De ugye jól van? - Éreztem, hogy szívem kétszeres gyorsaságra kapcsol, és torkom is kiszáradt. Bármennyire is fájtak a tegnap esti dolgok, mégis aggódtam érte.
- Harry azt mondta, hogy nincs komolyabb baja, de ennél többet nem tudtam meg. Most indulunk a kúrházba, úgyhogy szedd össze magad. - Már épp pattantam volna fel, hogy valami ruhát kerítsek, mikor valami befurakodott az agyamba. Vagyis inkább valamik.
- Én nem egyek. - Jelentettem ki határozottan. Vagyis csak akartam, mert a hangomban nyoma sem volt határozottságnak.
- hogy mi, De mégis miért? - Kerekedtek ki Niall szemei. Most áruljam el neki, hogy azért, mert akármennyire is aggódok érte nem tudom kiverni a fejemből a képet, ahogy Zackáel csókolózik? Vagy, hogy mindkettőnknek jobb, ha most egy kicsit hanyagoljuk a másikat? Hiszen így lesz a legjobb nem? Hiszen Ő nem szeret, én pedig egy marha voltam, hogy belezúgtam. És tegnap sem éppen kedves dolgokat vágtunk egymás fejéhez, szóval nem hiszem, hogy annyira örülne nekem. - Hahó! Liam? - Lengette meg kezét szemem előtt Niall, mikor már vagy egy perce nem mondtam semmit.
- Csak nem megyek és kész. - mordultam rá a mai napon már másodszorra barátomra, majd idegesen otthagytam a szobámban, és a nappali felé vettem az irányt. Levágódtam a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t és néztem, ahogy a srácok fejvesztve rohangálnak, hogy minél előbb bent lehessenek a kórházban.

Hááát ennyi tellett tőlem mára. És a gyors rész nem is lett olyan gyors tekintve, hogy már vagy két órája vacakolok vele, és még így sem nyerte el teljesen a tetszésemet. de mentségemre szóljon, hogy eléggé későre jár, és én is totál fáradt vagyok már, ráadásul még a fogam is fáj. Na de nem untatlka titeket. Puszipá mindenkinek :D