2.rész

Most nem is mondanék semmit. Csak hozom a részt és kész. :D

2.rész.
 A nagy találkozás.

- Egyezzünk meg csajok. – Kezdett el beszélni az egyik srác. – Adunk autógrammot, de aztán ti tovább álltok. Éppen várunk valakire. – Mondta. A lányok meg csak sikítoztak. Előre sajnáltam szegény párát, akire vártak. Én csak tovább ácsorogtam ott, és kómás fejjel figyeltem az eseményeket. Nem rossz pasik voltak na. Ezt még én sem tagadtam, pedig nekem nem igazán jött be ez a fajta stílus. Tipikusan olyan anyuci kedvenceinek néztek ki, én meg hát valljuk be… mindig is í rosszfiúkat vonzottam. Aztán elvonultak a lányok és így láthatóvá vált előttem a kis tábla, amit az egyik srác szorongatott, és amin történetesen az én nevem virított… Egy kissebbfajta sokk ért akkor. Ugye nem!!! Ugye csak képzelődök… Ugye apa nem volt rá képes, hogy az aktuális feltörekvő sztárocskáit küldje ki elém? Ugye nem tette meg. De mekkora az esélye, hogy egy másik Alexis Bailye Anderson futkozik ugyanebben az időben a reptéren? Sóhajtottam egy nagyot, majd felnyaláboltam a csomagjaim és lassú léptekben elindultam feléjük. Miután a lányok otthagyták őket egymás szivatásával ütötték el az időt. Az egyik épp egy tockost adott a másiknak, mire a harmadik felháborodva szólalt meg.

- Hééé! Ne bántsd az én Harry cicámat. – Nyújtotta ki a nyelvét a merénylőre. Istenem, hogy én már megint hova keveredtem… Mikor eléjük értem egyszerre mind az öten rám kapták a fejüket.

- Várj, kitalálom. –Kezdte az egyik, akinek természetellenesen göndör fürtjei kicsit kiakasztottak.  Olyan volt, mint egy gyapjas kis bárány, akinek történetesen csak a fején van gyapjú… - Te lennél Alexis Bailey Anderson. – Hadonászott, míg sikerült kimondania ezt a hosszú és nehéz mondatot.

 - Istenemre mondom jósnak kéne menned. – Válaszoltam gúnyosan. Anya csak azt mondta, hogy apával legyek kedves. Azt nem hogy a sztárcsemetéivel is… A mondandóm sikert aratott, ugyanis mind felnevettek. Vagyis csak majdnem. Az egyik srác, akinek szintén göndör haja volt- bár nem annyira mint gyapjaskának-  csak komoran és lenézően méregetett.

- És mégis honnan tudjuk, hogy tényleg te vagy az? – Mért végig egy szőkésbarna hajú srác. A haja össze vissza ált, mintha minimum beállt volna a gép mögé leszállás közben. Én amolyan „mi van” fejjel néztem vissza rájuk.

- Bizonyítsd be, hogy tényleg te vagy Alexis. – Szólalt meg egy fekete hajú srác is.

- Bailey! – Javítottam ki.

- Alexis! – Szállt velem vitába.

- Csak tudom már, hogy hogy hívnak!! – Kezdett kicsit felmenni bennem a pumpa. Nemrég ébredtem és akkor valami kis sztárocskák vallatásnak vetnek alá, ahol be kell bizonyítanom, hogy én vagyok én???

 - Te nem lehetsz Alexis!- Jelentette ki a csapat szöszkéje. -  Tom (apa) azt mondta, hogy neki barna a haj. – Mutatott a fejemre.

- Bailey. –Javítottam ki. – És tudod drága kicsi szívem van egy nagyon jó találmány, aminek hajfesték a neve. Vagy szerinted lila hajjal születtem??? – Úgy néztem rá, mint egy elmebajosra. Most tényleg azt hitte, hogy így születtem, vagy mi???

- Hát ami azt illeti… - Kezdte a gyapjaska.

- Na jó. Tudjátok mit. Tök mindegy. Én akár itt is eldekkolok 3 hónapig. Vagy nem is. A következő géppel megyek is haza. - Az utolsó mondatot inkább magamnak mintsem nekik szántam. Ha apának ennyire nem vagyok fontos, akkor Ő miért legyen nekem az. Se szó se beszéd fogtam magam és a pulthoz sétáltam. Mivel csak pár lépés volt, ezért tisztán hallottam minden egyes szót, ami elhagyta a szájukat.

 - Mi van, ha tényleg Ő az?- Mért végig még egyszer gyapjaska.

-Csak nem lehet olyan furfangos, hogy kiterveljen egy ilyen átverést.- Csatlakozott hozzá a szöszke is.

- És senki sem tudhatta, hogy ma itt leszünk. - Mondta a barna kócos srác.

- Hé!- Fordultam el a jegyeladó csajtól (nemtudomhogynevezikőketna)a srácok felé. – Ha rólam beszéltek, akkor legalább ne úgy, hogy 5 cm-re vagyok tőletek. – Néztem rájuk szúrósan. Kezdett elegem lenni ebből a napból, és tényleg szándékomban állt hazamenni LA-be. Gyapjaska már éppen nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, amikor megcsörrent a telefonja.

- Tom?- Szólt bele kétkedve. Ez tényleg nem normális. Ha ez állt a kijelzőn, amit fél percig tanulmányozott mielőtt felvette, akkor valószínűleg nem a húsvéti nyuszi fog beleszólni. A másik pedig Tom. Szóval valószínűleg apával beszél. Ajj már. Mire végre találok egy okot hogy hazahúzzak arra persze, hogy apa keresztülhúzza a számításaimat. Ez az én szerencsém!

-………..

– Nem, még a reptéren.

-………..

- Nem tudjuk. Az az igazság, hogy már vagy 600 csaj jött ide hozzánk alexisként, és nekünk fogalmunk sincs, hogy melyikük az igazi. – Én csak unottan figyeltem az 5 srácot. Mind Gyapjaskát figyelték, kivéve a másik kis bongyort. Ő továbbra is engem méregetett.

-……….

- Hááát most van egy komoly esélyes a dologra, de nem tudom.

-………

- De ezt nekünk nem mondtad. Azt mondtad a csaj barna.

-……..

- Máris adom. – Mondta végül, majd felém nyújtotta a telefont. Én fapofával vettem el tőle, majd bele szóltam.

- Igen.

- Szivem te vagy az? – Hallottam meg apám mély, búgó hangját.

- Nem én az ikszipszilonponpontpontok rajongólya vagyok és vááá el sem hiszem, hogy itt vannak mellettem. – Daráltam le neki egy szusszra unottan. Nem volt kedvem ehhez a beszélgetéshez, mint ahogy ahhoz sem, hogy itt legyek.

- Kincsem tudom, hogy most dühös vagy, és én tényleg sajnálom, de nem tudtam kimenni eléd. Viszont ígérem, hogy idén nyáron nem hagylak magadra.

- Biztos vagyok benne. Na mindegy.  Én úgyis megyek haza. Se kedvem se energiám ahhoz, hogy eljátszuk a szokott dolgokat. Te megígéred, hogy foglakozol velem, de az első pár hét után lepasszolsz az újdonsült sztárjelöltjeidnek. Nos hát… Ez esetben még a pár hetet sem kellett kivárnom. És nemmellesleg az eddigi babysitterjeimnek legalább volt egy csepp eszük. Na szia. – Amint a végére értem, már egy kicsit meg is bántam. Nem szerettem ilyen lenni. Na, ha ezt Will most hallotta volna… A belátása szerint néha elég flegma a stílusom, és a néha alatt persze a mindíget értette. Na jó inkább úgy mondom, hogy nem szerettem apával ilyen lenni.  Visszanyomtam Gyapjaska kezébe a telefont, és visszafordultam a pult mögött álló csajhoz, hogy meg érdeklődjem, mikor megy a következő járat.

Harry szemszöge:

Amint visszakerült hozzám a telefonom, ismét a fülemhez emelem.

- Minden rendben? – Szóltam bele.

- Nem. Nagyon nincs. - Szólt bele Tom elkeseredve. -  Haza akar menni. Kérlek vegyétek rá valahogy, hogy maradjon. – A hangja már szinte könyörgő volt.

- Ne izgulj, meglesz. – Mondtam neki bátorítóan. – Majd érkezünk. Szia. – Köszöntem el tőle, majd leraktam a telefont. A srácok felé fordultam, majd megbizonyosodtam róla, hogy Ale… Bailey nem figyel, és halkan vázoltam nekik a haditervet.

 Bailey szemszöge.

A pulttól elfordulva 5 srácba botlottam, akik elszántan néztek engem. Majdnem elmosolyodtam, de nagy nehezen tartottam magam a nemérdekeltekakárkikisvagytok énemhez.

- Most meg mi van? – Néztem rájuk felhúzott szemöldökkel.

- Csak szeretnénk bocsánatot kérni. – Szólalt meg a kócoska. Úgylátszik ma mindenki a haja után kap becenevet tőlem.

- De tudod mire te ideértél, már legalább 6-an közölték velünk, hogy Ők Alexis. – Magyarázkodott a szöszke.

- Bailey. – Javítottam ki.

- Bocsánat. – Nézett rám sajnálkozva. Olyan kis cuki feje volt, hogy egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Persze ezt velük nem közöltem. Továbbra is mereven hallgattam, hogy mit mondanak.

- Szóval meg szeretnénk kérni, hogy maradj. – Kapcsolódott be gyapjaska is.

- Légyszi… Légyszi maradj, mert, ha most elméssz, egy hétig nem kapunk hajzselét Tom-tól. – Térdelt le előttem összetett kezekkel a fekete hajú srác. Tudtam, hogy csak hülyül, és ha történetesen nem lettem volna megáldva ilyen jó színészi tehetséggel, még el is nevetem magam. De nem tettem.

-  A többiek csak arra akarnak kilyukadni, hogy tényleg sajnáljuk. – Szólalt meg elsőizben a bongyorka. Most még a gúnyos tekintet is elmaradt, és már csak a nemtörődömség vette át a helyét.

- Nem kell tepernetek. Maradok! A következő gép úgyis csak holnap menne. – Sóhajtottam fel, majd elhaladva mellettük a kijárat felé vettem az irányt. Pár lépés után megfordultam, mert nem hallottam, hogy jönnének utánam. Az 5 srác csak hatalmas szemekkel nézett rám.