50.rész

Háááát. Kicsit késve, de itt az új rész. És Úrist'n! Ez lesz az 50.-edik! El sem hiszem, hogy eljutottam idáig! :) De itt vagyok, és újult erővel bele is vágok a kövi rész összehozásába. Szóval jó olvasást :)


50.rész.
~Ezt nem tehetitek velem!~



Reggel nyúzottabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem. Óvatosan nyújtózkodtam egyet, majd kikeltem az ágyból. Brown érdeklődve fordította felém buksiját, hogy vajon mit csinálok, de mikor látta, hogy csak felkeltem megnyugodva feküdt vissza. Ránéztem az éjjeliszekrényen lévő órára, és szörnyülködve vettem észre, hogy még csak hajnali hat van. Bár tegnap már délután elaludtam ,mégsem éreztem magam kipihentnek. Ásitozva mentem be a fürdőmbe, hogy elrendezzem a reggeli teendőimet. Mivel tegnap este elmaradt a zuhany, ezért most ruháimat levéve álltam be a kabinba, és nyitottam meg a csapot. A langyos víz üdítően hatott mind a testemre, mind a lelkemre. Felélénkülve szálltam ki a zuhanyból, majd szárazra töröltem magam, és szobámba visszatérve bújtam bele egy melegítő szettbe. Ezután visszamentem a fürdőbe, majd kifésültem a hajam és fogat mostam. Végül leöblítettem még az arcom, és elégedetten léptem ki a fürdőből. Gondoltam összedobok egy fincsi reggelit a többieknek, bocsánatkérésem jeléül, hogy ennyit kellett aggódniuk miattam. Óvatosan lépkedve mentem le a lépcsőn, majd a nappalin átvágva akartam belépni a konyhába, mikor hangokat hallottam meg. Nem is foglalkoztam volna velük, ha nem hangzik el a nevem.
- Bailey jó gyerek. Meg fogja érteni.  - Mondta anyám. Hangja győzködő volt, bár nem tudtam, hogy a beszélgetőpartnerét, vagy magát akarja-e meggyőzni.
- Ugyan már. Ezt te sem gondolod komolyan. Utál engem. - Válaszolt neki apám elkeseredetten. Hogy mi? A saját apám azt feltételezi rólam, hogy utálom? Pedig ez nem igaz! Csak fáj, hogy sose tölt velem elég időt.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem utál. Csak nem érti, hogy miért temetkezel a munkádba, ahogy én sem! - Csattant fel anyám. Tudtam, hogy Ő is úgy érez ahogy én. Tudtam, hogy ez volt a válásuk fő oka is, hogy apám elénk helyezte a munkáját a "rangsorban". De anyu velem ellentétben belenyugodott a dologba, és elfogadta. Nekem viszont nem ment. Szükségem lett volna az apámra. Akkor is mikor Beni eltűnt, és most is. De helyette csak egy sztármanagert látok, akinek minden fontosabb nálam.
- Ebbe most inkább ne menjünk bele. Beazéljünk inkább az aktuális dologról. Te akarod neki elmondani, vagy beszéljek vele én. - Mondta halkan apám. Fülemet szorosan az ajtóra kellett tapasztano ahhoz, hogy halljam mit beszél. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de érdekelt, hogy miért beszélnek rólam, és hogy mit is kéne elmondaniuk.
- Ezt együtt kell megbeszélnünk vele. Valószínűleg az elején ki lesz akadva, de aztán belátja, hogy így lesz a legjobb neki. - Válaszolt neki anya. Én ennél a pontnál vesztettem el a türelmem és rontottam be a konyhába. Anyám ilyedten kapta rám a fejét, apa pedig inkább a padlót kezdte el fixírozni. Nem mer a szemembe nézni!
- Kinyögnétek végre? - Förmedtem rájuk pár perces csend után. Anyu sóhajtott egy hatalmasat, majd bele is kezdett.
- Nézd szivem. Az a helyzet, hogy az új  könyvem miatt Egyiptomba kell utaznom. - Hadarta el, majd várakozásteljesen rám nézett.
- Ezt volt olyan nehéz kinyögni? Hiszen ez tök jó. - Mosolyodtam el, mire mind a ketten értetlenü néztek rám. - Most mi van? - Néztem rájuk én is ugyanúgy.
- Szivem az a helyzet, hogy Te nem jöhetsz velem. -Na itt megfagyott bennem a vér és ledermedve bámultam Őket. Mi az, hogy nem mehetek vele? - Lehet, hogy csak pár hónapot leszek ott, de akár egy évig is elhúzódhat a dolog. Te addíg apádnál maradsz, és az iskolát is itt fejezed be. - Mondta lesütött szemekkel. 
- Hogy mi van? Ezt nem tehetitek velem! Nem, nem nem és nem!!! - Keltem ki magamból. 
- De hát azt hittem, hogy szeretsz itt lenni. És nem utolsó sorban így liam közelében lehetsz. - Nézett rám anyám értetlenül. 
- Utálom ezt az egészet, utálok itt lenni, utálom Liamet és Titeket is utállak. Pár évig jóvoltam mert volt veled valaki és most lepasszolsz apának a könyved miatt? Hát köszön de ebből én nem kérek! - Tudom, hogy gonoszság volt tőlem ezeket anya fejéhez vágni, de nemtudtam józanul gondolkodni. Egyszerűen csak az indulat irányított. Apám épp szóra nyitotta a száját, mikor fogtam magam és egy 180° fordulatot véve elhagytam a helyiséget. A könnyeimmel küszködve és magamban durrogva indultam meg a lépcső felé, viszont mikor már majdnem elértem megtorpantam. Az ötödik lépcsőfokon ott ált velem szemben Ő, és meglepetten engem vizslatott. Egy pillanatra még a könnyeim is elapadtak ,annyira meglepett a jelenlétével. Már nyitottam volna a szám, hogy bocsánatot kérjek tőle a történtekér, de aztán mégsem szólaltam meg. A fejemen egy aprót rázva futottam el mellette, fel a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Rávetettem magam az ágyamra, és halk zokogásba kezdtem. Hiszen kit akarok áltatni? Sose fog nekem megbocsáltani. És hogy kérjek tőle bocsánatot, ha még azt sem tudom, hogy miért is haragszik rám ennyire?
Brown előbujt a takaróm alól, és apró mancsait egymás után szedegetve közelebb jött hozzám. Lehuppant a fejem mellett, majd fejét arcomhoz dugva nyalta végig az orrom. Egy aprócska mosoly kíséretében tornáztam fel magam ülő helyzetbe, majd ölembe vettem a kutyust. Aprócska fejét simogatva próbáltam meg elterelni a gondolataimat, de azok mindíg visszataláltak Liamhez.
- Miért kell ilyen bonyolultnak lennie a szerelemnek? - Néztem Brown bölcsességet sugárzó szemeibe, hátha ott meglelem a kérdésemre a választ.  De a kutyus a válaszadás helyett kiügyeskedte magát az ölemből, majd a résnyire nyitott ajtón keresztül távozott.
- Még Te is magamra hagysz? - Szóltam utána, majd ismét elnyúltam az ágyon. Gondolataim Anne köré terelőtek, és arra a döntésre jutottam, hogy meglátogatom. Kedvenc tornacsukámat előkeresve kezdtem neki a készülődésnek. Amint megtaláltam felhúztam lábamra, majd a fontosabb dolgaimat egy táskába dobáltam. Mikor evvel is megvoltam lefelé vettem az irányt. Már a kilincsre tettem a kezem, mikor valaki megszólalt mögöttem.
- Mégis hová akarsz menni? - Megfordulva anyámmal találtam mgam szembe.
- Nem kell izgulnod nem megyek világgá. - Válaszoltam neki cinikusan. -Csak egy barátot látogatok meg. - Mondtam, majd ismét az ajtó felé fordutam.
- Azt már nem. A doki pihenést ítr elő neked, és vezetni sem vezethetsz így. - Mondta, majd felém indult. Utolsó mentsvárként Zayn szolgált, aki épp ebben a pillanatban lépett ki a konyhából, kezében egy hatalmas szendviccsel.
- Zayn elviszel a kórházba? - Szegeztem neki a kérdést. Először csak zavarodottan pislogott párat, majd aggódva nézett rám.
- Valami baj van? Ugye jól vagy? - Kérdezte.
- Persze. Csak látogatóba szeretnék menni. - Adtam választ, majd kérlelőn néztem rá.
- Persze hogy elviszlek. Egy pillanat és már indulhatunk is. - Mondta majd szendvicsét kezében szorongatva felrohant az emeletre.
- Én kint megvárlak. - Szóltam még utánna, majd egy utolsó megsemmisítő pillantást vetettem anyámra, és elhagytam a házat.


Hááát ma csak eddíg bírtam. De hamarosan jön a kövi rész. :)