41.rész.

Tudom, hogy mostanában kicsit elmaradozok a részekkel, de sajnos nem igazán van időm. MEg nem is nagyon vagyok itthon. Ha meg mégs, akkor általában olyan fáradtan, hogy örlök, ha bedőlhetek az ágyba :$ De most itt vagyok, és jelentkezem egy új résszel. Bár nem hiszem, hogy hosszú lesz, de azért próbálom mozgalmasra írni. :) Nem is untatlak titeket. Jó olvasást bloggerek és bloggerinák :)

41.rész.
-Irány a kórház-

Amint kiléptünk az ajtón több szás, sőt, akár több ezer lány sikított fel egyszerre. Én egy kicsit megijedtem a hirtelen támadt tömegtől, és jobban Liam-hez bújva próbáltam meg tartani a többiekkel a tempót. Pár kétajtós szekrény méretű pasi utat nyitott nekünk a lányok között, hogy éppségben eljuthassunk a kocsihoz. Éreztem, hogy a szivem hevesen verdes a mellkasomban, és hirtelen hányingerem is lett. Egyáltalán nem volt rám jó hatással ez az egész. Liam megszorította a kezem, jelezve, hogy Ő itt van velem. Végighaladva a lányok között elég durva, és obszcén megjegyzések ütötték meg a fülemet, mint például : "Hagyd békén a pasimat Te ribanc", vagy a "Hagy ezt a senkit, és vegyél el engem", de a kedvencem mégis a " Mit ezsel ezen a kisnövésű pudlin" volt. Elszomorított, hogy ilyen rosszul állnak hozzá a dologhoz, mert nem akartam, hogy miattam bajba kerüljenek a srácok. De azért örömmel hallottam egy két kedves megjegyzést is, mint például : "Remélem boldogok lesztek együtt", vagy a "Örülünk nektek Liam" és a " Aranyos a barátnőd." A kocsikhoz érve gyorsan bepattantunk, majd hazafelé vettük az irányt. Ismét ugyanugy furikáztunk, mint iefelé. Én, Liam és Harry az egyik kocsival, míg Loui, Zayn és Niall a másikkal. Lehunytam a szemeimet, és a fejemet a támlára hajtva próbáltam meg lenyugodni, és bíztam benne, hogy a rosszullétem is elmúlik. De nem múlt el...Sőt! Csak rosszabbodott! A hányinger mellé már társult egy kis szédülés, és egy eléggé kemény fejfájás is. Remegő kezekkel nyúltam a műszerfalon pihenő ásványvizem felé. Éppen kupakját próbáltma meg lecsavarni, mikor éreztem, hogy a reggelim készül távozni belőlem.
-Álj! - Kiáltottam fel, aminek következtében Liam a fékre taposott, majd ijedten rám nézett. Én csak kipattantam a kocsiból, és az út szélére állva adtam ki magamból mindent.
- Jézusom Béé jól vagy? - Termett mellettem Harry, majd hajamat hátra fogva próbált segíteni. Liam is odajött hozzánk és az ásványvizemet felém nyújtva mért végig aggódó tekintetével.
- Jól vagyok...- Kezdtem bele a mondatba, de nem tudtam befejezni, mert kisvukk megint kikívánkozott.
- Na persze. Tudod te sem hazudsz valami jól. - Mosolygott rám Liam. Én elvettem tle a vizet, majd letekerve a kupakot egy nagy adagot vettem a számba. De nem nyeltem le, csak kiöblítettem vele a számat. Ekkor beértek minket a többiek. Érdeklődve pattantak ki a kocsiból, és mellénk gyülekeztek.
- Bailey minden rendben? - Kérdezték kórusban.
- Igen. - Mondtam, de szavaimat megcáfolva ismét hánynom kellett. A kezem is egyre jobban remegett, és éreztem, hogy forog velem a világ. Mikor már nagyjából kiadtam magamból mindent megpróbálta mfelélni. De ez hibának bizonyult, ugyanis egyensúlyomat elvesztve majdnem hátra estem. De szerencsére két oltalmazó kar megakadályozott ebben. És ki másé is lettek volna az említett testrészek, ha nem Liamé. Kezeit derekam köré kulcsolva tartott meg.
- Mia baj? Fáj valamid? - Kérdezte aggodva.
- Nincs semmi. Csak egy kicsit rosszul vagyok ennyi. Hazamegyünk, és kipihenem magam. - Válaszoltam neki, majd kibontakozva a karjaiból indultam meg a kocsi felé. Már majdnem eértem hozzá, mikoris az eddigieknél is jobban elszédültem, és éreztem ,hogy lassan elsötétedik elöttem a világ. Egyre jobban közeledtem a föld felé, de mielőtt talajt értem volna teljes képszakadás állt be nálam. Elájultam.

Fáradtan próbáltam meg kinyitni a szemem, de nem igazán ment.Aztán nagy nehezen végül elértem, hogy résnyire kinyissam őket. De ezt meg is bántam, hiszen a hirtelen támadt fény bántotta szemeimet, ezért gyorsan vissza is csuktam őket. Aztán ismét résnyire nyitottam őket, és próbáltam szokni a fényviszonyokat. Mikor aránylag sikerült hozzászoknom a fényhez megpróbáltam kicsit jobban kinyitni szememim. Egy számomra ismeretlen hellyel találtam szembe magam. A falak fehlrek volta, és én egy fehér ágyban fekütem. Óvatosan néztem végig a szobán, mikor is oldalra fordulva egy kíváncsi barna szempárba botlottam.
-Dan? - Néztem rá kérdőn.
- Bailey. Jól vagy? - Ölelt meg jó szorosan.
- Igen. De te hogy kerülsz ide? És hol vagyunk egyáltalán? - Tettem fel a kérdéseket.
- Kórházban vagy. ÉS engem Liam hívtt fel, hogy biztos örülnél neki, ha bejönnék.- Válaszolta, majd elhajolt tőlem, és leült az ágyam melletti székek egyikére. Pontosan hat szék volt ott, amikből öt most üresen árválkodott.
- De mi történt? - Kérdeztem, hiszen az addíg oké, hogy az interjúról mentünk hazafelé, de aztán teljes sötétség.
- Az interjúról mentetek hazafelé, amikor rosszul lettél. A srácok egyből behoztak a kórházba, és a doki meg is vizsgált. Mégis mi a jó francért nem szedted be a gyógyszered? - Háborodott fel.
- Hogy? - Kérdeztem, hiszen elsőre nem esett le, hogy mit is akar. Aztán beugrott. Mióta itt vagyok tényleg nem szedtem, mivel elfogyott és még nem volt alkalmam meglátogatni egy gyógyszertárat sem.
- Elfogyott, és még nem volt időm beszerezni egy újabb adagot. - Válaszoltam neki vállrándítva.
- Ezt ne vedd már ilyen félvállról! - Förmedt rám dühösen. - El sem tudod hinni, hogy a srácok mennyire aggódtak érted! A doki hiába próbálja nyugtatgatni Őket, hogy nem nagy a baj, Ők már órá óta itt gubbasztanak melletted, és várják, hogy magadhoz térj. -Hangja ideges volt. A mondat végével hangosn kilélegezte a bentartott levegőjét, majd arca ismét ellágyult. -Ne haragudj. Csak engem is megijesztettél. - Mondta bűnbánóan, majd öntött egy pohárba vizet, és a kezembe nyomta. - Ezt idd meg. - Parancsolta.
- A srácok hol vannak? - Kérdeztem miután magamna döntöttem a pohár tartalmát. Egy cseppet sem kívántam most a vizet, de nem akartam még jobban idegelni Dant. Így is rohadt szarul éreztem magam, amiért ennyire megijesztettem Őket.
- A dokival beszélik meg a tovbbiakat, meg, hogy mikor mehetsz haza. Ha nem bánod, akkor meg is nézem, hogy mi tart eddig. - Mondta, mad felállt a székből.
- Menj csak. - Eröltettem mosolyt az arcomra, Dan pedig távozott a szobából. Telefonomat elvéve az ágy melletti kis éjjeliszekrényről néztem meg az időt. Este nyolc óra volt, ami magában nem is lett vona kiakasztó, ha nem júni. 29 virított volna a dátum helyén. Ezek szerint átaludtam egy teljes napot. OMG. Szegény srácokra biztos a frászt hoztam. Akkor és ott elhatároztam, hogy soha többé nem felejtem el bevenni azt a nyomorult gyógyszert. Ki hinné, hogy egy ilyen kis dolog mekkora károkat tud okozni. Mikor a doki közölte velem, hogy gyógyszert kell szednem, csak egy kis semmiségnek véltem az egészet, aztán mikor először rosszul lettem be kellett látnom, hogy mégsem olyan semmiség. Azóta már lassan több mint két év telt el, és én aránylag mindíg be is szedtem. Most is csak a sok sztessz miatt felejtettem el, és pont ez volt az okozója annak is, hogy most itt vagyok. Elvileg kerülnöm kéne az ilyen helyzeteket, de hát ha egyszer állandóan vonzom a bajt?! Gondolataimból az ajtó nyitódása ébresztett fel. Érdeklődve kaptam oda a fejem, és a belépő Liam látványa fogadott. Óvatosan csukta be maga után az ajtót, majd szótlanl az ágyam mellé lépkedett, és leült az egyik székre. Továbbra sem szólalt meg, csak némán fürkészte arcomat.
- Sajnálom. - Törtem meg végül a csendet, de Ő még mindíg nem válaszolt.Egyre jobban dühített a némasága, és ennek hangot is adtam. - Liam szólalj már meg az istenétr kérlek!- Csattantam fel. - Kiabáj, üvöltsd le a fejem vagy mitt'om én, de mondj már valamit.Kérlek. -Az utolsó szót, már már suttógva és kérlelőn mondtam. Ő csak felpattant a székből, majd két lépéssel szorosan ágyam mellett termett, és magához húzva ölelt meg. Én először meglepődtem, de aztán én is köré fontam karjaimat, és még közelebb húztam magamhoz. Percekig voltunk még ebben a pozícióban, majd kicsit hátrébb húzodva tőle néztem bel gyönyörű szemeibe. - Haragszol rám? - Kérdeztem félve.
-Nem, nem haragszom. Csak megijesztettél minket. - Nézett rám lágyan, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára, és arrébb taszigálva engem befeküdt mellém.
- Sajnálom. Én tényleg nem akartam, csak elfelejtettem. - Hajtottam le fejem.
- Semmi gond. De szólhattál volna nekünk róla, hogy legalább tudjuk, hogy mit kell tenni. - Simította kezét arcomra, majd állam alá nyúlva emelte fel fejem, hogy szemembe nézhessen.
- Tudom. De tudod, már szinte rutinná vállt,ez az egész, és otthon mindenki tudja. - Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig arcomon. Nem akartam ezt tenni velük, és tényleg nem volt szándékos. Ki gondolta volna, hogy egy kis dologból ekkora lehet. Ritkán jött ki ennyre rajtam ez az egész, de az utóbbi napokban túl sok volt a stressz, és keveset is aludtam, és ez nem volt jó hatással rám.
-Cssss. Ne sírj. Nincs semmi baj. - Próbált nyuugtatgatni Liam. Egész jól ment neki a dolog, mert pár könnycsepp utánn sikerült lenyugodnom.
- A többiek hol vannak? Tőlük is szeretnék bocsánatot kérni, hogy ennyi gondot okoztam.
- Kint várnak. Mikor Dan kijött, hogy felébredtél mind be akartak özönleni, de a doki teljes nyugalmat írt elő neked, így hagyták, hogy csak én jöjjek be. - Mosolygott rám szelíden, majd még közelebb húzott magához. Fejemet vállára hajtottam, majd Ő hátradőlt velem együtt, és így feküdtünk percekig néma csendben, amit végül egy halk kopogás zavart meg.
- Igen. -Szóltam ki. Egy kicsit fura volt, hogy egy kórházi szoba ajtaján kopognak, de azért eltekintettem effelett.
-Szia. Nem zavarunk? - Dugta be a fejét Harry az ajtón.
- Nem gyertek csak. - Mosolyogtam rájuk, majd felültem. Ők pedig szépen sorban beözönlöttek. Elöl jött Harry, Őt követte Timi, majd Zayn, Niall, Lili, Loui, Eleanor, majd végül Dan. Egy egész kis csapat gyült össze az ágyam mellett, és mind aggódva néztek rám. - Srácok nyugi már. Nincs semmi bajom, és nem is fogtok még egy darabig megszabadulni tőlem. Nem vagyok halálos beteg, és veszélyes kórokozot sem hordozok. Ez csak egy kis betegség. - Magyaráztam nekik, hogy egy kicsit oldjam a hangulatot.
- Akkor is aggódtunk érted. - Válaszolta Harry dacosan.
- tudom és köszönöm. ÉS sajnálom, hogy megijesztettelek titeket. - Néztem rájuk bűnbánóan.
- Jajj gyere már ide te lány! - Vetette magát a nyakamba Louis, hogy kipaszíthassa belőlem a lelket is. És most nem viccelek. Tényleg olyan erősen szorított magához, hogy azt hittem, hogy itt lesz végem. Majd mikor Ő elengedett a többiek is megölelgettek és helyet foglaltak a székeken.
- Mikor mehetek haza? - Tettem fel a legfontosabb kérdést, hiszen mindíg is nyomasztottak a kórházak.
- Mindjárt jön a Doki, és elmondja hogyan tovább. - Válaszolt Zayn. - de nyugi kicsilány. Nem hiszem, hogy sokáig benntartana. - Kacsintott rám, majd visszabújt a telefonjába.
-Mesélsz nekünk erről az egészről? - Kérdezte Niall boci szemekkel. Én egy hatalmasat sóhajtottam, mejd belekezdtem......


Ennyi lenne mára. :) Nem tudom, hogy sikerült hiszen eléggé fáradt vagyok jelenleg is, viszont azért remélem tetszik majd nektek :) Kövi valószínűleg csak csütörtökön jön, de lehet, hogy már szerdán sikerül alkotnom valamit :) Addíg is puszi mindenkinek :) <3