17.rész.

Tratratratam. Isméét itt lennék. Háát nem is tdom mit mondhatnék. Nem igazán leptek el komikkal. Sőőőt. Na de mindegy is. Ez ellen sajos ezek szerint nem tudok tenni...:$ Hááát akkor jöjjön a rész.

17.rész.
Bonyodalmak a plázában...Ismerkedő kávé...És a többi...


Halk kuncogás, ismét rágcsálás, és végül a böködés. Már percek óta ütemre csinálja. Rág-bök-nevet, rág-bök-nevet...
-Remélem unod az életed, mert, ha nem hagyod abba, akkor végetvetek neki.- Morogtam álmosan. Olyan kényelmesen feküdtem, erre itt piszkál. Ismét csak egy kuncogás, majd folytatja eddigi tevékenységét. Kezdett nagyon elegem lenni. Aztán eszembe jutottak a tegnap esti történések... Riadtan kezdtem matani az alvóalkalmatosságomon, mert az már elsőre leesett, hogy nem az ágyamban fekszem. aztán amikor egy másik kézbe botlottam, ami majdnem biztos, hogy nem az enyém volt, akkor már tudtam, hogy elaludtunk a kanapén...Liammel...És ezt valaki tudja...Szemeim kipattantak, és riadtan ugrottam ki Liam ölelő karjai közül. Szerencsére nem ébredt fel, én pedig a bökdöső személy után kezdtem pásztázni a nappalit.
- Naaa kiscsaj...Mégis mik történtek itt, amikről mi földi halandók lemaradtunk? - Kérdezte szemöldökét húzogatva, majd egy újabb karika répát tömött a szályába. Gondolom ebből mindenki rá jött, hogy répaimádó barátunk, Louis volt az.
- Észosztás? - Néztem rá ártatlanul, de a feje láttán nevetnem kellett.
- Ezen most meg kéne sértődnöm. De mivel most jobban érdekel, hogy mi is történt Liam és közted, ezért hagyjuk. Szóval mi is történt Liam és közted? - Hát ez remek. Máris kombinálnak.
-Semmi. Kibékültünk.Azt hiszem...- A még alvó Liam felé fordítottam a fejem, és mosolyogva vettem tudomásul, hogy egy párnával pótolta helyemet.
- Éssss még esetleg valami? - Nézett rám kíváncsian.
- Mégis mire gondolsz? -Néztem rá értetlenül. Történetesen tudtam, hogy mire gondol, de nem akartam erre válaszolni. 
- Jó mindegy. Látom, hogy belőled semmit nem szedek ki. Na akkor majd Liam. - Pattant fel, helyéről, de én rögtön vissza is nyomtam.
- Eszedbe se jusson. - Mutattam rá fenyegetően.
- Félsz, hogy köp? - Nevette el magát.
- Te dinnye.- Nevettem vele én is. -Csak nem akarom, hogy felébreszd. De miért is képzeled az arcomat facebooknak így korán reggel?
- Csak meg akartam kérdezni, hogy akkor eljössz-e velem ma vásárolni. Amúgy meg már fél 10 van.
-Hát persze. Már megígértem. Hogy mennyi? - Kerekedtek el a szemeim.Már ennyi idő lenne?
- Fél 10. - Mutatta felém óráját, hogy én is meggyőződhessek róla, hogy tényleg annyi idő van.
- És mikor szeretnél menni? - Leszakadtam az óráról, és ismét Louit tüntettem ki figyelmemmel.
- Háát akár most is.
- Okés. Akkor gyors lezuhanyzok, felőltözök és már mehetünk is. - Mosolyogtam rá, majd a lépcső felé vettem az utat. felrohantam a szobámba, kerestem egy fehérneműszettet, majd bevonultam a fürdőbe. Percekig csak élveztem, ahogy a forró víz végigfolyik a testemen. Frissnek és üdének éreztem magam. Régen nem aludtam ilyen jól, mint tegnap este. Ugy éreztem, hogy végre szabad vagyok. Hogy megszabadultam egy tehertől, amit már három éves korom óta hurcolok. Végre beszéltem valakivel.Nyiltan és mindenről, amit akkor átéltem, és amit éreztem. És úgy tűnik végre Liammel is szent a béke. Még mindíg éreztem az illatát, és karjainak védelmező ölelését. A zuhany végeztéve jöhetett a többi reggeli teendő. Fogmosás, egy laza smink, és a hajnak nevezett szénaboglyával is kellet kezdenem valamit. Amint ezzel is megvoltam, vidáman és frissen léptem ki a fürdőből. Miközben valami elfogadható ruha után kutattam Timi is ébredezni kezdett.
- Jó reggelt.- köszöntem neki.
- Viszont. - Válaszolt fáradtan. - Mi ez a nagy öröm? - Nézett rám gyanakvóan.
- Semmi különös. Asszem kibékültem Liammel, most pedig, ha nem harizol meg mert magadra hagylak négy dinnyével, akkor elmegyek Louival ajndékot keresni... - Soroltam el a mai napra szánt teendőimet.
- Hogy mi? ÉS mégis mikor békültél te ki Liammel? Tudod, ha álmodban történik valami, attól az még nem lesz úgy a valóságban is. - Meredt rám hatalmas szemekkel.
- te bolond. - Nevettem fel vidáman. - Tegnap miután bealudtál lementem inni valamit, és nemsokra rá Liam is csatlakozott köreimbe. Akkor békültem ki vele, és nem álmomban. - Magyaráztam el neki a dolgokat.
- Ahaa. És mi is történt azon a fene nagy békülésen? - Futott az égbe jobb szemöldöke.
- Mint ahogy Louinak is elmondtam semmi.
- Te jó ég. Louis volt a szobádban és  látott engem aludni? Nem érte olyan nagy trauma ugye? Nem venném a szivemre, ha miattam psichiátriára kerülne. - Vágott rémült fejet barátném.
- Dilis. Meg kell, hogy nyugtassalak. Nem járt a szobámban. A nappaliban beszéltünk.
- És mit csináltál te a hajnalok hajnalán a nappaliban?
- Háát tudod...öhm...aludtam, amíg fel nem ébresztett.
- És kivel is aludtál? - Nézett rám úgy, mint aki már mindent ért.
- Liammel?! - Válaszom inkább kérdésnek hatott, de nem tudtam a hibámra koncentrálni, mert Timi ujjongása minden mást a szönyeg alá söpört.
- Váááá. Én annyira tudtam. - Kezdett el ugrálni az ágyamon.
- Mit tudtál te?
- Hogy bejön neked.
- Héhéhé. Álljunk csak meg. Én azt egy szóval se mondtam. Egyenlőre csak letusztáztuk a dolgokat, és most béke van. Ennyi.
- Ahogy mondtad drága berátnőm...Egyenlőre...-Kuncogott fel hamiskásan.Én csak megforgattam a szeme.
- Akkor nem haragszol, ha egy kicsit itthagylak? Megigértem Lou-nak, hogy elmegyek vele ajándékkutatóba.
- Persze, hogy nem. Elleszek.
- De ha gondolod átküldhetem Harryt, hogy ne unatkozz. - Az én arcomon is megjelent az a bizonyos hamiskás mosoly.
-Arra semmi szükség. - Tiltakozott egyből. - Amúgy is úgy terveztem, hogy ma én csinálok nektek ebédet.
- Kérlek ne tedd. - Vágtam riadt arcot. Timi főzési tudománya...hmm...hogy is mondaj...A lényeg az, hogy nem egy konyhatündét na...
- Ha ha ha. Csak, hogy tudd, mióta nem találkoztunk elég sokat fejlődtem. - Húzta ki magát büszkén.
- Jólvan na. Csak szivatlak te bolond. Tudod, hogy szeretlek.- Öleltem meg jó szorosan.
- Én is téged, de lécci ne ölj meg. - Operálta le magáról kezeim. - Te nem készülődtél éppen? - Nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Deeeee. - Mondtam, majd visszatértem a ruhakutatáshoz. Timi a bénázásomat látva felpattant a helyéről, és beállt mellém.
- Rossz nézni a szerencsétlenkedésed. -Nevetett fel, majd lázas kutakodásba kezdett. Az ágyra dobta a kiválasztott darabokat, majd elégedetten mérte végig Őket.- Ezek megfelelőek. - Mutatott rájuk, majd várakozóan rám nézett. Nekem se kellett több, azonnal magamra kapkodtam Őket. A szett egy csőfarmerből és egy fehér I <3 LA feliratos hosszított pólóból állt. Ehhez jött még egy piros sapi, egy nyaklánc, a fehér converse-em és egy napszemcsi.

-Tökéletes. Na de menj már.- Mért végig Timi, majd a szós zoros értelmébn kituszkolt az ajtón.
- Ennyire ne akarj megszabadulni tőlem édes.
- Ki akar megszabadulni tőled? - A szívbajt hozta rám a hírtelen kérdés. Előre fordultam hát, és harry kómás fejével találtam magam szembe.
- Senki, senki. Csak Timi dobott ki a szobámból. - Néztem rá vidáman.
- He? - Értelmes válasz mondhatom.
- Nem szeretné, ha megvárakoztatnám Louit. - Tártam szét a karom. - Legalábbis én ezzel nyugtatom magam. Gondolni sem merek rá, hogy azért akar elküldeni, mert a szeretőjét várja. - Biggyesztettem le alsó ajkam.
- Heeeee?- Vágott még értelmesebb fejet az én gyapjaskám.
- Semmi Harry. Inkább igyál egy kávét. Látom szükséged van rá. - Veregettem meg a vállát.
- De én nem tudok kávét csinálni. - Mondta szomorúan.
 Ezen segíthetünk. - Mosolyodtam el gonoszan. - Timiiiiiiiii. - Üvöltöttem el magam.
- Mi az istenért ordítasz? - Lépett ki barátnőm felöltözve a szobából. Kikerekedett szemekkel nézett Harryre, majd gyanakvóan rám.
- Tanítsd meg Harryt kávét főzni. - Néztem vissza rá ártatlanul.
- Heee? - Katpk felém egyszerre a fejüket.
- Ne kezd már te is. - Néztem az ége felé.- Tanítsd meg Harryt kávét főzni. Most mi ebben olyan érthetetlen? - Amint ténylegesen leesett nekik, hogy mit is kértem, egymásra meredtek, és az istenért sem mondtak volna semmit. - Na jó gyerekek, én hagylak is titeket. Louis már biztos vár. Jó kávéfőzést.-Nyomtam egy egy cuppanóst az arcukra, majd lerobogtam a lépcsön. Gondolom időközben Liam is felébredt, mert nem volt a kanapén.
- Louisssss. - Kiáltottam el magam.
-Miért kiabálsz? - Lépett ki a konyhából az említett.
- Mehetünk. - Vátottam át normál hangnemre.
- És reggelizni ki fog? - Húzta fel szemöldökét.
- Öhmmm...Te? - Néztem rá hatalmas szemekkel.
- Én már reggeliztem.
- Akkor a srácok? - Böktem az éppen leérkező Zayn és Niall felé.
- Biztos Ők is fognak, de most rajtad a sor. - Ragadta meg a karom, majd a konyhába vonszolt.
- Mégis mit fogunk mi csinálni? - Kérdezte Zayn. Legnagyobb meglepetésemre Liam a konyhapulton ücsörgött, és egy bögre kávét szorongatott. Jelenléte váratlanul ért. annyira, hogy még Zayn kérdésére is elfelejtettem válaszolni. - Hahóó. - Lengette meg szemem előtt a kezét. -Ezekbe meg mégis mi ütött. - Mutatott az ugyan úgy engem bámuló Liamre, majd rám.
- Ja bocs. Mit is mondtál? - Ráztam meg a fejem, majd felé fordultam.
- Csak azt kérdeztem, hogy  mit fogunk mi csinálni? - Tette fel újra a kérdést.
- Azt én nem tudom, hogy mit fogtok ti csinálni. Gondolom ami épp az eszetekbe jut.
- De hát az előbb...áh mindegy. Nekem ehez még reggel van. - Mondta, majd töltött magának egy csésze kávét, és leült Liam mellé. Én ránéztem a teli kávéfőzöre, majd gyorsan oda siettem.
-Iszik még valaki kávét? - Mutattam a készülékre.
- Én igen. - Lépett mellém Niall. Töltöttem neki egy bögrébe, majd a maradékot egy mozdulattal eltüntettem a mosogatóba.
-Ez most mégis mire volt jó? - Néztt rám meglepetten Zayn.
- Timi meg fogja tanítani Harryt kávét főzni. És azt teli kávéfözővel nem lehet. -Adtam meg a számomra egyértelmű választ.
- Na jó! Meg sem próbálkozom a nöi logika értelmének felkutatásával. - Rázta meg a felyét Louis. - Ikább reggelizz, és menjünk. -Pakolt elém egy tálat, némi műzlivel és tejjel. Pár másodpercig a műzlin pihentettem a szeme, majd Liamre sandítottam. Ahogy láttam Ő is az elém pakolt ételt vizslatta, majd felkapta a fejét, aminek köszönhetően pillantásunk találkozott. Egyszerre mosolyodtunk el. Biztos voltam benne, hogy az Ő agyában is a vihar estélyén történtek futottak végig. Amikro annyira ajánlgatta nekem a műzlit, én mégis a rántotta mellet döntöttem. Szerencsére a srácok épp lázas eszmecserét tartottak a pótkulcs (?) előnyeitől, szóval nem vették észre a mi kis meghitt jelenetünket Liam-el. Pirulva kaptam vissza fejem a reggelimre, majd öntöttem a műzliből és a tejből a tálamba, és lázasan kanalaztam magamba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam zavarban. Pláne, hogy éreztem, hogy még mindíg engem figyel. Perceken belül be is lapátoltam a reggelit, majd mintha gombostűbe ültem volna úgy pattanam fel a székből.
-Mehetünk. - Néztem Louis-ra. - Sziasztok. - Intettem a srácok felé, majd szélsebesen kiviharoztam a nappaliba.
- Mégis mi olyan sietős?- Jött utánnam Loui.
- Csak hamar haza akarok érni, mert Timi akar ebédet csinálni, és nem akarom, hogy lángoljon a konyha. - Hazudtam.
- Jólvan megyünk már. - Mondta, majd felkapta a kocsikulcsot, és a garázs felé igyekeztünk. Bepattantunk a kocsimba /engedtem, hogy vezessen, de ahoz ragaszkodtam, hogy az én kocsimmal menjünk/ és már szántottuk is az aszfaltot. Egy közeli plázánál álltunk meg. Louis a felébe nyomott egy napszemüveget, és én is így tettem az enyémmel. Nem a legjobb álca, de a semminél többet ér. Kiszáltunk a kocsiból, majd a bevásárlóközpont felé igyekeztünk. Megnyugodva léptük át a küszöböt, hogy eddíg senki nem ismerte fel.
- És mégis mire gondoltál? - Fordultam felé. Amikor észrevettem, hogy már nincs mellettem lázasan kezdtem el pásztázni a környéket, hogy hová is tűnhetett. Végül egy kirakat előtt találtam rá. Odaérve hozzá leesett álla vettem tudomásul, hogy mi is az, ami idevonzotta. Épp egy répamintás babakocsit(?) bámult.
-Ha csak nem egy kisbabával akarod meglepni a barátnődet verd ki a fejedből. - Hangomra egy kicsit összerezzent, majd csalódottan fordult felém.
- nem, dehogyis.De olyan gyönyörű.
- Mégis mi olyan gyönyörű egy babakocsiban?
- Hát a répááák. - Mutatott a mintázata felé. Néha tényleg átfut az agyamon, hogy babakocsiba valók, de ez azért túlzás.
- Na jó. Inkább térjünk vissza a lényegre. Szóval milyen ajándékra gondoltál?
- Nem is tudom. Az ékszert szeretik a csajok nem? - Nézett rám elgondolkodva.
- Sablonos. - Hárítottam az ötletét. - Minden szülinapra, minden karácsonya és minden egyéb ünnepre azt kap valószínűleg. Miért hiszik azt a pasik, hogy egy ékszerrel minden alkalmat lerendezhetnek? "Mellék" ajándéknak megfelel egy szép nyaklénc, de nincs valami eredetibb ötleted? - Néztem rá érdeklődve.
- Na látod épp ezért hoztalak magammal. Mert neked mindíg van valami jó ötleted. - Mosolyogva nézett rám.
- Szóval csak ezért kellek ugye? - Biggyesztettem le az alsó ajka, és szomorúan néztem rá.
- Tudod, hogy nem úgy értettem. - Kaptam egy engesztelő ölelést, de úgy gondoltam nem ússza meg ennyivel.
- Nem, nem tudom. - Próbáltam komoly lenni, de az az igazság, hogy nagyon sanszos volt, hogy elröhögöm magam.
-Akkor most már igen. - Bólogatott hatalmasakat.
- Nem még mindíg nem. - Kötöttem az ebet a karóhoz.
- De hát most mondtam.
- Mit?
- Hogy nem úgy értettem.
-- Mit nem úgy értettem?
- Te most szivatsz?
- Na náááá. - Itt volt az a pont, ahol már végleg nem bírtam ki nevetés nélkül. Szegénykém olyan fejet vágott, amitől még a Buckingham palóta híres őrei is elnevették volna magukat. - Naaa. Ne haragudj. De olyan vicces voltál. - Bújtam oda hozzá.
- Nem haragszom. - Nevetett fel Ő is. -Szóval szerinted mit is kéne neki vennem?
- Nem is tudom. Valami vicceset és személyeset.
- És az mégis milyen?
- Nem tudom. Valamit, ami egy közös élményetekre emlékeztetheti. Vagy hasonló. - Értetlen fejét látva megragadtam a karját, és az egyik üzlet felé kezdtem húzni, de megszólalt a telefonja.

Louis szemszöge /Az első Loui-s szemszög*.*/

Bailey épp egy üzlet felé rángatott, amikor megszólalt a telefonom. Meg se nézve ki az kaptam ki a zsebemből, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
-Igen. -Szóltam bele.
- Én vagyok az. - Hallottam meg Eleanor hangját.
- Szia édes. - Hatalmas mosoly futott át az arcomon. Már napok óta nem találkoztunk, és jó volt hallani a hangját.
- Merre jársz? -Kérdezte. Valami furcsa volt a hangjában.
- Mi a baj?
- Semmi. Miért lenne baj? Csak érdeklődtem, hogy mit csinálsz.
- Öhmm...Épp...A srácokkal...főzök...- Ennél nagyobb hülyeséget sem tudtál volna kitalálni Louis Tomlinson. Gratulálok neked. Képzeletben jól vállon veregettem magam.
- Ezt ugye még te sem gondolod komolyan. Ha már hazudsz, legalább valami hihetőt mondj. - Szipigta. Te jó istesn sír? De hát miért? És miért mondja azt, hogy hazudok?
- Mi a baj Eleanor?- Kérdeztem aggódva.
-Semmi. Érezd jól magad a srácokkal. -Hangja gúnyos lett, majd lerakta a telefont. Fogalmam se volt, hogy mi is történt az elmúlt pár percben.

Bailey szemszöge.

Louis már percek óta beszélt, és nem volt valami rózsás hangulatban. Hallottam Eleanor nevét, szóval valószínűleg a barátnőjével cseveg. Aztán nem is olyan messze tőlünk észrevettem valamit. Egy lány volt az, telefonnal a kezében, és sírt. Elsőre felismertem. /még mielőtt bombáznátok hogy honnan ismerte fel, közlöm, hogy mint említettem már párszor Bailey figyelemmel kísérte apuja munkályát, és a srácokat, és Ő is hozzájuk tartozott xd/ A lány szomorúan nyomta ki a telefont, majd befutott a közeli mosdóba.
- Louis. Egy perc és jövök. Addíg nézelődj, vay igyl meg egy kávét jó? Majd hívlak ha végeztem. - Fordultam felé. Bólintott egyet, majd üres tekintettel kezdett el szlalomozni az emberek között.Én pedig gyors léptekkel indultam meg a női mosdóba. Beérve felmértem a terepet, és örömmel fedeztem fel, hogy csak egy fülke foglalt, és abban is Eleanor tartózkodik. Bekopogtam.
- Foglalt. - Szólt ki a sírástól eltorzult hang. Ismét kopogtam. - Az összes többi fülke szabad. akkor meg miért engem terrorizál? - Nyitotta ki mérgesen az ajtót.- Te? - Törölgette meglepetten a könnyeit. - Előhalásztam a táskámból egy zsepit, majd felé nyújtottam.
-Szia. Még mielőtt mégjobban félreértenéd a helyzetet szeretnék bemutatkozni. A nevem Alexis Bailey Anderson. A srácok managerének a lánya. - Mosolyogtam rá kedvesen. Hitetlenül nézett rám, majd elvette a kezemből a zsepit, és megtörölte a szemeit.
- Hogy?
- Te vagy Eleanor Calder ugye? Louis barátnőlje.
- Igen.
- És azért kuksolsz most itt, mert láttál minket Loui-val nem?
- De.
- Nos hát szeretném tisztázni, hogy nem vagyok Louis szeretője, se semmi hasonló.
- Szóval akkor Te tényleg Tom lánya vagy? - Kérdezte reménykedve.
- Azt mondják.
- És nincs semmi közted és Louis között?
- Ezer százalék, hogy nincs. Max levegő...és ruha...és jelen helyzetben egy fal meg több száz embe. - Elnevette magát.
- Nem akarom, hogy egy hisztis libának gondolj. - Szipogott mé párat.
- Eszembe sem jutott. - Mosolyogtam bátorítóan. Tényleg rendes lánynak tűnt, és én sem akartam a szokott bunkó énemet hozni. Sőt, mióta itt vagyok ,nem is nagyon voltam még csak flegma sem. Úgy látszik jó hatással van rám London. - És történetesen csak azért róttam Lou-val a pláza folyosóit, mert neked keres ajándékot szülinapodra.
- Ó...- Őirult el. Látszott rajta, hogy rettenetesen szégyenli magát.
- De azt hiszem én már tudom is, hogy mi lesz az. - Húzódott hamiskás mosolyra a szám. Nálam is kezdtek mutatkozni Harry elméletének a jelei, miszerint ha a mosoly őszinte, akkor nem is olyan fárasztó.
-És mi lesz? - Csillant fel a szeme.
- Ugye nem gondoltad, hogy elmondom? - Néztem rá hitetlenül. - De tudod mit? Igyunk meg egy ismerkedő kávét.
- Az mg milyen?
- Hát tudood. Mesélsz magadról, én is mesélek magamról, és így talán végérvényesen sikerül megnyugtatnom, hogy nincs semmi köztem és Loui között. És mindezt egy kávé közben.
- Már sikerült megnyugtatnod, de egy kávé most jól esne. - Mosolygott rám.
- Akkor ezt most itt rendbe tesszük. - Mutattam arcára, majd egy zsepivel letöröltem a sírástól elfolyt szemfestéket.
-Köszönöm.- nézett rám hálásan, és már indulhatunk is. - A mosdóból, már mosolyogva, és egymásba karolva léptünk ki. Ha nem vigyázok, még a végén szert teszek még egy barátnőre. xD Beültünk a pláza kávézójába, és kértünk két Caffe latte-t. Míg kihozták az italainkat, addíg meséltünk magunkról. Sokmindent megtudtam róla, és én is elmeséltem, hogy hogy is keveredtem ide. Már vagy negyed órája beszélgettünk, mikor a telefonom vad csörgésbe kezdett.
- Igen. - Szóltam bele.
- Mégis hol vagy? Már vagy fél órája eltűntél. - Szólt bele Louis idegesen.
- Nyugalom kapitány. Csak egy kicsti elhúzódott a mosdóban a dolog. -Hazudtam...vagyis csak részben, de ez mindegy.
-Csak nem hasmenésed van? - nevetett fel a vonal másik végén.
- Kac kac. ez tényleg a mai nap poénja volt, de most le kell tennem. Két perc múlva legyél a földszinti szökőkútnál. -Mondtam, majd leraktam a telefont. - Louis volt. Már nem tudja hová tüntem. - Mosolyogtam Eleanorra.
- Tényleg. Eddíg mit csinált?
-Elküldtem nézelődni. -Rántottam vállat.
- Hogy mi? - Nevetett fel. - Ugye tudod, hogy minden felesleges butaságot meg fog venni.
- Ha élvezi? - Vontam ismét meg a vállam, majd intettem a pincérnek, hogy fizetnénk.Kifizettük az italokat, majd a kávézó elött elbúcsúztunk.
- Nagyon örülök, hogy megismertelek. - Ölelt meg. - És ne haragudj, hogy még engem is istápolgatnosd kell. Gondolom bőven elég az az öt dilis.
- Én is örülök, és már mondtam, hogy semmi baj. Tényleg jó volt veled beszélgetni, de mennem kéne. Még a végén nekiáll pancsolni a szökőtban.
- Képes rá. - Mind a ketten felnevettünk.
- Na szia. És hívd fel. - Intettem még egyet, majd a lift felé igyekeztem.
- Neked is szia. - Kiáltott utánam. Beszáguldottam a liftbe, és a földszintre vitettem magam vele. Amint leért kiugrottam belőle, és őrült modjára futottam a szökőkúthoz, mivel féltem, hogy még a végén tényleg lubickol benne egy jót. Nagy szerencsémre, csak a szélén üldögét, és szomorúan a vizet pásztáza.
- Na mi a téma? - Vágódtam le mellé. - Mi ez a savanyú arc? Csak nem citromba haraptál. - tettem a vállára a kezem.
- Beszéltem ma Eleanorral. És olyan furcsa volt. Azt hiszem összevesztünk. - Magyarázta, és esküszöm egy könnycsepp buggyant ki a szeméből.
- Héé. Nyugi. Nem lesz itt semmi gubanc. Figyeld meg, hogy fel fog hívni, és kibékültök. - Kezdtem el simogatni a hátát. Láttam ahogy Eleanor észrevétlenül kisurran a pláza bejáratán. Felé kacsintottam egyet, majd telefont formáztam a kezemmel, és a fülemhez emeltem. Persze mindezt úgy, hogy Louis nem vette észre.
- És ezt honnan veszed? - Nézett rám kétkedve.
- Női megérzés. - Mosolyogtam rá. - Na gyere te répafej. Az ajándék nem keresi meg magát. Az egyik felét én már kiötlöttem, de kell még egy kis plussz.
- És mégis mi az az ötlet?
- háát az egyenlőre titok. De nyugi. Időben megtudod. Viszon szükségem van egy pontos dátumra. - Mosolyogtam rá angyalian.
- Holnap után lesz.
- Jó, akkor holnapra ne tervezz semmit. Odaadnád egy picit a telefonod? - még mindíg ártatlanul mosolyogtam rá. Nem akartam, hogy bármire is rájöjjön.
- De hát mirt ne? És miért kell neked a telefonom?
- Nem mondták még, hogy sokat kérdezel. Amúgy meg a meglepi első fele miatt. És mielőtt megérdeznéd azért holnap, mert gondolom holnaputánra bulit tervezett...És a telefonod azért kell, mert az enyém lemerült, és akarok küldeni egy üzit Harrynek, hogy kell-e otthonra valami. -Magyaráztam meg.
- Okés. -Nyomta a kezembe a telefont. - De mit tervezel holnapra mond már el. - Nézett rám kiskutya szemekkel. Megkerestem a telefonban Eleanor nevét/na ná, majd Harrynek írok nem. Bár ha már Ő volt a fedősztorim, akkor neki is küldök egyet/ majd lázasan pötyögni kezdtem.
    "Szia. Csak szólni szeretnék, hogy holnap estére ne tervezz semmit. Terveim vannak veletek. Reggel elkéne tüntetned Louist, és majd csak estefelé kéne visszatérnetek hozzánk. Ez amolyan szülinapi ajándék lenne kettőnktől, de úgy, hogy még Ő sem tud róla. Na de nem árulok el többet.És mielőtt még elgondolkoznál azon, hogy Louis skizofréniával küzködne elmondom, hogy Bailey voltam. Majd a többit később megbeszéljük. Leírtam a szmod, és majd ha megszabadultam Loui-tól, felhívlak. ;)"
- Mondtam már, hogy nálam ezzel semmit nem érsz el. És ne is álmodj róla, hogy elmondom.Na de tényleg menjünk.- Mondtam üziírás közben, majd amint végeztem meg ragadtam  a kezét, és a kirakatok felé kezdtem vonszolni.
- És mi legyen az a második fél? - Nézegette a kirakatokban elhelyezett árúkat.
- Nem is tudom. Miket szeret?
- Az ékszereket. - Vágta rá önelégült fejjel. Tudtam, hogy a nemsokkal ezelőtti beszélgetésünkre gondol, amikor sablonosnak neveztem az ékszer dolgot.
- Hát jó. - Sóhajtottem egyet. - Akkor vegyünk neki egy szép ékszert. - Adtam be a derekam, majd az ékszerbolt felé igyekeztünk.

-Mit szólnál ehez? - Nyomott az arcomba egy répa medálos nyakláncot.
-Ki van csukva. Neki vesszük nem neked. - Csóváltam meg a fejem elszántan.
-De olyan jóóó. - Nyafogott, mint egy ötéves.
- Az lehet, de vajon Ő is örülne neki?Na?
- Neeem. - Adott végül nekem igazat.
-Naugye. -Húztam ki magam büszkén. - Mit szólnál ehez? - Mutattam egy aranyos méhecskésre.
-Nem szereti a méheket. De az ott tetszene neki. - Egy arany láncra mutatott, ami három lánc tekergőzéséből jött ki, és egy kövekkel díszített lepke függött rajta.
- Szép. - mosolyogtam rá.
-Akkor az szerinted is jó lesz?
-Igen. - Megvettük a nyakláncot, majd kisétáltunk a boltból. Vidáman sétálgattunk a pláza folyosóin, maikor megakadt valamin a szemem. Érdeklődve fürkésztem a tetoválószalon üvegét, amin keresztül be lehetett látni. - Louis. - Nem fordultam felé, hisz az éppen tetováló srác jobban lekötötte a figyelmem.
- Igen?
-Bejössz velem? - Mutattam az üzlet felé.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy tetoválást szeretnél?-Kerekedtek ki a szemei.
- De. Igen azt akarom mondani...-Fordítottam felé a fejem.
- De hisz az tök káros, meg fáj, meg minden. - Már megint egy értelmes mondat.
- Nem is fáj.
- És te azt honna tudod? - Húzta fel a szemöldökét.
- Mert már van egy. - Jelentettem ki büszkén.
- Tényleg? - Lepődött meg mégjobban. - És mégis mi? És hol?
- Egy sárkány a bokámon.
- Mutiii. - Csillantak fel a szemei.
- Majd otthon megmutatom. Most nem akarom felhúzni a nadrágom.
- Szőrös a lábad?
- Diliiis. Csak nem akarom kihúzni a nadrágom a cipőmből, mert az megint egy év lenne, mire visszatuszkolnám-Magyaráztam.
- Értem. háát.Bár vonakodva, de bekísárlek. És most akarod megcsináltatni, vagy csak megbeszélni egy időpontot.
- Most szeretném, he van szabad tetováló.
- És mit akarsz magadra etováltatni?
- Azt majd megtudod, ha kész lesz. - Boxoltam a vállába, majd a szalon felé indultam.
- Hééé várj már. - Futott utánam. A szalon ajtajában ért utol. Picit féltem ettől, mert az előző is kicsit fájt, ezért megragadtam Louis kezét, és úgy léptünk be. A pultnál egy fiatal lány állt, akinek a keze végig volt varrva egy csomó tetovállással. Rettentően jól nézett ki, bár én sose csináltatnám meg így. Ezektől is félek, hogy öreg koromra csúnyák lesznek.
-Sziasztok. Miben segíthetek? - Mosolygott felénk kedvesen.
- Egy tetoválást szeretnék. - Mosolyogtam vissza rá.
- Időpontilag mikor lenne jó neked?
- Akár már most is, ha lehetséges. - Mondtam. Egy picit elbátortalanodtam, de kitartóan néztem a lányra.
- Épp van egy szabad tetoválónk, ha megfelel.
-Prsze.
- És van esetleg valami konkrét elképzelésed, hogy mit szeretnél?
- Igen. - Már régóta magamra akartam varrattani, de eddíg valahogy mindíg elmaradt. Hát most itt volt rá az alkalom, és a tegnapi beszélgetésem után Liammel, csak még jobban éreztem, hogy szükségem van erre.
- Képed van?
-Az az igazság, hogy nincs. Régóta magamra akarom varratni, de ez most csak ilyen hírtelen dolog volt. Megláttam a szalonotok, és úgy éreztem, be kell jönnöm.
- Megértelek. Én is így voltam vele. Egyszerűen be kellett jönnöm. És most nézd meg?! Itt dolgozom. - Mosolyodott el. -Egy pillanat és szólok Dan-nek. A többit vele lefixálod. - Mondta, majd besietett egy másik helyiségbe. Nemsokkal később egy fiatal sráccal lépett ki. A szemeim kikerekedtek, az állam pedig hatalmas koppanással esett a padlóra. Valahogy fura érzés járta át a testem. Tudtam, hogy ismerem a srácot, csak azt nem, hogy honnan. Olyan 21-22 éves lehetett. Csokibarna haja és úgyanolyan színű szeme volt. Ő is furcsán méregetett engem, de nem jelezte, hogy tudná, hogy ki vagyok. - Ő itt Daniel. Ha neked is megfele, akkor Ő csinálja a tetkód.
-Pe...persze.- A hangom lecsuklott. Fura érzésem volt a sráccal kapcsolatban. Olyan volt, mintha ismerném, mintha mindíg is ismertem volna...
- Szia. Daniel vagyok. Mit szeretnél magadra tetováltatni?- Nézett rám kedvesen, de az Ő szemében is láttam azt, ait én is érzek. Kétkedést...töprengést...
-Szia. Én pedig Alexis. - Nem tudom, hogy miért így mutatkoztam be neki, de úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. A szája megrándult a nevem halatán. - Egy....Louissss.Nem akarom, hogy hald. mint mondtam, majd ha meglesz meglátod. - Fordultam felé durcásan.
- Ok akkor én átmegyek a kávézóba.
- De nem akarom ,hogy itthaggy. - Nyafogtam tovább. Sose szoktam, de most valaogy kicsit nyűgös voltam.
- Akkor mégis hogy képzelted ezt az egészet? - Nézett rám érdeklődve.
-Nem tudom.
- Mit szólnátok hozzá, ha most kettesben megbeszélnénk az elképzeléseidet, és utánna Ő is csatlakozna hozzánk? - Ajánlotta fel kedvesen Daniel.
- Mit szolsz hozzá? - Nézett szemeimbe Loui.
- Rendben. - Adtam be a derekam. Louis elengedte a kezem, és egy bíztató mosoly kíséretében kisietett a szalonból.
- Félsz? - Nézet rám bátorítoan Daniel.
- Nem...Csak fura érzésem van. - Vallottam be őszintén.
- Nyugi. Meg se fogod érezni. - Kacsintott rám, majd egy kis irodaszerüségbe vezetett. - Szóval mire gondoltál?
- Egy plüssmacit szeretnék a lapockámra egy szívve a kezében. -válaszoltam.
- Nem tűnsz annak, a tipikus plüssmacisnak. -Kuncogott fel.
- Most tényleg kinevetsz? Amúgy meg ez egy amolyan emlék lenne számomra. Egy régi tragédia emléke.
- Nem akartam bocsi. - Nézett rám bűnbánoan. - A maciban van valami elképzelésed?
- Egy sima szőrös barna plüssmacira gondoltam. Tudod olyan tipikus plüssmacis macira.
- Szerintem tudom mire gondolsz. Akkor gyere vissza fél óra múlva. Arra megrajzolom, és ha tetszik akkor nekiesünk.
- Okés. Köszönöm. Akkor fél óra múlva.Szia.- Intetem neki, majd Louis felkutatására indultam.
- Na? Mizu? - Támadott le egyből Loui, amint beléptem a kávézóba, a mai nap már másodszor.
- Semmi különös. Megbeszéltük az elképzeléseket, és fél óra múlva vissza kell mennünk.Ugye bejössz velem? - Néztem rá reménykedve.
- De akkor látni fogom.
-Igaz. Akkor csak a pultig jösz majd. - Bólogatással egyezett bele, majd kért nekem egy kávét. zt szürcsölgettem miközben lábaimmal idegesen doboltam.
- Félsz?- Kérdezte Lou.
- Nem...Csak furcsa érzésem van Daniellel kapcsolatban. Mintha régóta ismerném.
-Bejön mi? - Huncut mosolya elárulta, hogy mire gondol.
- Nem...Ez más...Olyan. Nem tudom elmagyarázni, hogy milyen, de fura. Rég nem éreztem ilyent. - Igen.Már lassan 15 éve nem fogott el ez az érzés. Utoljára talán Beni közelében. És akkor beugrott, hogy honnan is volt olyan ismerős. Teljesen Benire emlékeztetett. A barna szeme és haja. A mosolya...Minden. De az lehetetlen. Nem lehet....
-Mennünk kéne.-Nézett az órájára Lou.Tőlem csak egy bólintásra telt.Szótlanul lépkedtem Louis mellet, de a szalon ajtajában megtorpantam. Loui megragadta a karom, és kézen fogva sétáltunk be.
-Áhh megjöttetek. A rajz kész.Szólok is Dannek. - Mondta a lány, maj elsietett. Nemsokkal később daniellel tért vissza, aki egy lapot szorongatott a kezében.
- MEgvan a rajz. Hát ennyire jutottam. Megfelel? - Mutatta felém a rajzot. Megsemmisülten figyeltem a macit, ami tökéletes mása volt az én egyetlen bátyuskám után maradt macimra.
- Bailey. - Szorította meg a kezem Lou.
- Ja. Bocsi. Igen.Tökéletesen megfelel. - Válaszoltam.
- Akkor jó. Vágjunk is bele. - Mosolyodott el Daniel.Mivel a kötelező köröket mint az elmultál-e már 18, meg ilyeneket lefutottuk, ezért kezdhettük is. Louis megölet még mielőtt beljebb mentünk volna.
- Nem lesz itt semmi gubanc nyugi.-Súgta a fülembe, majd Öt hátra hagyva mentünk be. Daniel leültetett, majd nekiesett a tetkómnak. Igaza volt. Egyáltalán nem fájt.

- És mire akarsz emlékezni a tetkó által? - Kezdeményezett beszélgetést.
- A testvéremre. - Nem sok híja volt, hogy elsírom magam, de muszály volt tartanom magam.
- Mi történt vele? - Jött a következő kérdés.
- Eltűnt 6 éves korában. - Egy pillanatra megállt, de aztán folytatta a munkályát. Éreztem, hogy Ő az, de nem tmadhattam le vele. Hisz mi van akkor, ha Ő nem emlékszik rám.
- Sajnálom. - mondta, majd pár perces csend következett. Csak a tetoválótű sercegését lehetett hallani. Ismét Ő szólalt meg újra. - Aranyosak vagytok a barátoddal. - Hallottam a hanglján, hogy mosolyog.
-Ő nem a pasim. Csak egy nagyon nagyon jó barát. - Tényleg így volt. A mai nap elég közel kerültünk egymáshoz, és úgy éreztem, hogy benne is egy nagyon jó barátot leltem, mint Harryben.
- Értem. -Mondta. A továbbiakban még sok minderől szó volt. Beszéltünk az ideérkezésemről, hogy hogy ismerkedtem meg a srácokkal meg ilyenek. Ő is mesélt magáról, hogy egy árvaházban nött fel, hogy nem igazán emlékszik kiskorából semmire. Egyre jobban éreztem, hogy Ő az. Az én elveszett testvérem. De ezek szernt nem emlékszik.Most mégis mihez kezdjek?

Elkészült a remekmű, és épp egy tükörben gyönyörködtem benne. Annyira jó lett. És pont olyan, mint az a maci...Már majdnem elsírtam magam, amikor Loui lépett be.
- Dan mondta, hogy bejöhetek. Huu. Ez remek lett. - Vette szemügyre az én kis drágaságom ámulva.
- Ugye.
- Viszont mennünk kéne, mert a srácok már aggódnak. Most beszéltem Harryvel, és már utánnunk akarták küldeni a kommandósokat. Meg hát Timinek is haza kellett már mennie, és éhesek.- Bármilyen pocsék is volt a hangulatom nevtnem kellett. Nem is én hiáynzom ám nekik neeem. Csak a főztöm.
-Okés. -Húztam magamra a pólóm.
- Minden rendben srácok? - Jött vissza Daniel is.
- Igen. Nagyon köszönöm. Remek lett. - Mondtam, majd megöleltem, és bár félénken, de  egy puszit is nyimtam az arcára.
- Örülök, hogy tetszik.- Mosolygott Ő is. Elintéztük az anyagiakat, majd mindenkitől elköszöntünk, és elindultunk hazafelé.  Az utat szótlanul tettük meg. Gondolom Louis látta, hogy nem vagyok a legjobb hangulatomban, ezért nem is próbált beszélgetésbe elegyedni velem.
-Hali. - Köszönt Loui a házba lépve a kanapén ücsörgő Liamnek. - Többiek?
- A konyhában. - forult felénk, majd fejével a konyha felé bökött. Louis nagy éptekkel indult meg az előbb említett hely felé, így ketten maradtunk Liammel.Közelebb lépve láttam, hogy a macimat szorongatja.
- Láom tetsik. Neked adom, ha gondolod. - Eresztetem meg felé egy halvány mosolyt, majd lehuppantam mellé.
- De azt hittem, hogy ez az egyetlen, ami megmaradt neked belőle. - Nézett rám meglepetten.
- Már nem... - Mondtam ,majd kicsordult az első könnycseppem.
- Hééé. Mi a baj? - Ölelt meg Liam.
-Csak...Én... - Kezdtem el hebegni.
- Gyere. - Ragadta meg a karom, majd az emeletre vonszolt. Bevezetett a szobájába ( ami meg kell jegyeznem, hogy a rendet leszámítva tipikus pasi szoba volt.) majd leültetett az ágyára. -Na mesélj. - Ült le Ő is, majd letörölte a könnyeim és magához húzott.
- A plázában bementünk...a ...tetoválószalonba...és...
- várj! minek mentetek ti oda?- Nézett rám meglepetten.
- Ezért. - Mondtam, majd felhúztam a pólóm, hogy Ő is megcsodálhassa a macit.
- Szóval ez az a másik dolog, ami rá emlékeztet. - Nézte ámulva a szivecskés macim.
-Nem teljesen. - Borult ismét könnybe a szemem.- Megtaláltam Liam...Megtaláltam a testvéremet. -Amint sikeresen kimondtam hangos zokogásba kezdtem......

Trádááám. Extrahosszú részt kaptatok ma...De ne szokjatok hozzá. Ez csak azért volt, mert ma nem kellett gyakszira mennem :D Remélem teszeni fog. ÉS ne feledjétek KOMIZNI MÉG MINDÍG ÉR !!! :D

16.rész.

meg is jöttem a kövi résszel.Dimii méggyszer szeretném megköszönni. :D El sem tudod hinni, mennyire jól esett, hogy szerepet kaptam a sztoridban *.* Nem igazán volt mostanában jó  a hangulatom, de amint elolvastam a részed-amibenénisbennevagyok*.*- máris elmondhatatlanul jó kedvem lett. Köszönöm, köszönöm és ezredszerre is köszönööm. :D Na de ennyit az érzelemkitörésemről. Jó olvasást. :D

16.rész.
A múlt nem enged el...


-Tudod...ez a maci a bátyámé volt.- Liam kikerekedett szemekkel bámult rám.
- Neked van egy bátyád? Vagyis Tomnak va negy fia is?
-Volt...-Kezdtem el könnyezni. Ő magához húzott, és bátorítóan kezdte el simogatni a hátam. - Ígérd meg, hogy amit most hallani  fogsz, azt soha nem mondod el senkinek. Vannak dolgok, amiket soha senkinek nem mondam még el. Még anyáéknak sem. Mint például azt sem, hogy minden egyes percére emlékszem annak a napnak.- Néztem rá komolyan. Nem akartam ,hogy bárki is tudjon ezekől a dolgokról, és azt sem, hogy miért is mondom ezt most el neki. De már nem bírtam tovább. Valakivel beszélnem kellett.
-Ígérem. -Tette szívére szabad kezét.
-Hát jó. - Sóhajtottam egy hatlmasat, majd letöröltem a könnyeimet, és nekiestem a múltam feltárásának.-Szóval van egy bátyám...Vagyis csak volt....Három éves voltam, amikor eltűnt. Azon a napon is egy hatalmas vihar tombolt.
-Ezért félsz a viharoktól? - Szúrta közbe. Válaszul csak bólogattam egyet, majd folytattam tovább.
-Az ég hatalmasakat dörrent, és szinte másodpercenként cikázott át rajta egy egy villám. Anyuék dolgoztak, így, mint már annyiszor, most is Carol, a szomszéd lánya vigyázott ránk.Benivel valami buta társasjátékot játszottunk, és mint általában, most is én nyertem. Beni persze nem nyugodott bele a vereségbe, és meggyőződse volt, hogy csaltam.Ebből persze megint hatalmas vita lett. Imádtuk egymást, és mindíg kiálltunk a másik mellet, de mégis elég volt egy apróság, és kő kövön nem maradt. Carol vetett véget a vitánknak. Leültetett engem a kanapé egyik, míg Benit a másik oldalára. Mikor Carol kiment, Beni felém fordült, és dühösen csak annyit mondott, hogy utál.Ezzel persze nagyon megbántott, és én felszaladtam a szobámba sírni. - Valahogy a sírás emlegetésétől is könnyek gyűltek a szememben.Mintha ismét átéltem volna azt a napot. Ismét azt a fájdalmat éreztem, amit akkor, és azóta is minden egyes nap.- Nem telt bele 10 percbe, és valaki dörömbölni kezdett az ajtómon. Tudtam, hogy csakis Ő lehet, ezért nem válaszoltam. Percekig könyörgött, hogy engedjem be, de nem akartam vele beszélgetni. Bár csak három éves voltam, mégis iszonyatosan fájt ,amit akkor mondott. Ő volt az egyedüli, akitől eltűrtem, hogy az első nevemen szólítson, akinek a véleménye érdekelt is, aki megtanított mindenre, amit egy három éves gyereknek tudnia kell.Ő volt az én bátyuskám.Mikor már untam a dörömbölést, kikiabáltam neki, hogy hagyjon békén, és, hogy soha többé nem akarom látni. Hogy milyen elhamarkodott kijelentés volt, azt akkor még nem tudtam. Abbahagyta a kopogást. Hallottam, ahogy átfut a mellettem lévő szobályába, kotorászik egy darabig, majd halk nesz, és végül ismét közeledő léptek. De aztán másra is felfigyeltem. Carol mérges hangjára. Kiabált valakivel, hogy mit keres itt, és hogy menjen el. Aztán egy koppanás, egy halk sikoly, majd távolodó léptek zaja szűrődött át az ajtómon. Ilyedten rohantam ki, és elszörnyedve figyeltem a jelenetet, ami kint fogadott. Azt a képet ami a mai napig is kisért, és valószínűleg soha nem is fogom tudni elfelejteni. Carol a lépcső tetején feküdt ájultan, Benit pedig egy feketébe öltözött alak vonszolta lefelé a lépcsőn. Megdermedve figyeltem, ahogy a bátyám vergődve próbál kiszabadulni annak az embernek a karmai közül, de Ő erősen tatotta. Uánuk akartam futni, de a lépcső alján megbotlottam, és lefejeltem a korlátot. Akkor láttam Őt utoljára. Másnap a korházban tértem magamhoz. Anyuék sírva ölelgettek meg, de Benit sehol sem láttam. Tudtam, hogy baj van. Meg akartam kérdezni, hogy hol van, hogy mi történt, de képtelen voltam rá. A dokik szerint sokot kaptam, és azért nem beszéltem. De ez nem így volt. Tudtam volna beszélni, csak nem tudtam, hogy mit modhatnék. Azt is mondták, hogy nagy a valószínűsége, hogy a sokk miatt nem fogok emlékezni a történtekre. Hát ez sem jött be. Psichologushoz kellett járnom, ami tök fölösleges volt, hisz vele sem beszéltem.A rendőrök hosszú hónapokig keresték Benit, és az elrablóját. Aztán meglett a tettes. Apu egyik munkatársa, aki totál bele volt zúgva, de apu közölte vele, hogy Ő szereti a feleségét és a gyerekeit, és nem akar semmit, amivel esetlegesen elveszthet minket. A sors iróniája, hogy a nő bosszúbol elrabolta a testvéremet. A rajtaütés során a nő menekülni próbált, ezért az egyik rendőr rálőtt. Szinte azonnal belehalt a sérüléseibe. De beni nem volt a házban, csak a macija. Senki nem tudta, hogy hol lehet, én pedig továbbra sem beszéltem. A macit viszont azóta is őrzöm. Ez az egyetlen, ami megmaradt nekem. Keresték minden felé, de sehol nem találták. Ez csak olaj volt a tűzre. Ezután már nem hogy csak nem beszéltem, de szinte teljesen hidegen hagyott a külvilág. Megcsináltam a dolgom, de semmi több. Aztán bekerültem az általános iskolába. Első nap apu vitt be, és én egyből megtaláltam a helyem a leghátsó padban. Leültem, és vártam, hogy vége legyen annak a kínokkal teli napnak, és mehessek haza. Már majdnem becsöngettek, mindenki a helyén ült már, amikor belépett egy copfos kislány. Megvetően végignézett a többieken, akik az első nap örömeiről beszélgettek önfeledten, majd szeme megállapodott rajtam. Hatalmas mosoly kíséretében indult meg felém. Leüllt mellém, és boldogan próbált beszlgetést kezdeményezni. Nem válaszoltam. Nem lett dühös, mint általában az emberek, hogy nem válaszolok neki, csak egyszerűen annyit mondott, hogy ha törik, ha szakad, mi akkor is barátok leszünk. És bár hónapokba telt, de sikerült elérnie, hogy megeredjen a nyelvem. Ő lett a legjobb, és egyben az egyetlen barátom. Anyuék nagyon örültek a fejleményeknek, és Ők is nagyon megkedvelték Cortneyt. Azt hittem, hogy minden rendben van. De ismét hatalmasat tévedtem. 7 éves voltam, amikor egy nap hazamentem a suliból, és anyuék leültettek a kanapéra. Közölték velem, hogy el akarnak válni. Hogy évek óta csak miattam vannak együtt, de már látják, hogy jobban vagyok, és végre mernek lépni. A válás után apa ideköltözött, és onnantól kezdve ingázással telt az életem. Év közben otthon, ünnepeken és szünetekben pedig itt voltam. Egy nap, épp amikor ide tartottam, a macit szorongatva ültem a repülőn. A mellettem ülő néni épp ült le, amikor kiverte a macit a kezemből, és kiesett belőle ez. - Vettem ki a macin lévő "poló-ból" a kis papírdarabot.Liam kezébe nyomtam, Ő pedig olvasni kezdte. Nem is tudom miért van még mindíg meg az a papírdarab, hiszen már minden egyes sorát fejből tudom.
          "Lexa kérlek ne haragudj rám! Én nem Úgy gondoltam, csak mérges voltam, hogy nem én nyertem. Kérlek bocsáss meg nekem.Neked adom Mr.Teddyt is, ha nem haragszol tovább.
                                   Beni"


Állt a levélben.
- Ez volt a kedvenc macija. Mindennél jobban imádta, és sose szerette, ha játszottam vele. Pedig elég sokat játszottam vel, mert én is szerettem. Azóta sincs róla semmi hír, pedig egy magánnyomozó még mindíg kutat utánna. Évekig ment ez a huza vona. Hol apunál, hol anyunál voltam, de ezt egy nap megunam, mert már kezdtem félni, hogy jojonak képzelem magam. Azóta nem igazán találkoztam apuval, és azóta a viszonyunk is eléggé megromlott.És most újra itt vagyok, és apu ujra sehol. Pedig nekem szükkségem lenne rá. Szükségem lenne az apukámra, hogy megnyugtasson, hogy egyszer elő fog kerülni a testvérem éppen és egészségesen. De nincs itt. Soha nincs itt, ha szükségem lenne rá. - Sírásom egyre jobban állt át zokogásra. Nem akartam Liamre zúdítani ezt az egészet, de muszály volt valakivel beszélnem. Mesélés közben végig a padlót figyeltem, de mivel már percek óta csend van, ezért félve néztem fel rá. Aggódva figyelt egy darabig, majd jó szorosan megölelt, és a nyugtató hangján a fülembe suttogott.
- Annyira sajnálom, hogy szemétkedtem veled, és hogy elkéyneztetett picsának neveztelek. Sajnálom azt is, ami a testvéreddel történ. Sajnálom, hogy Tom nincs itt, de tudd, ha valakire szükséged van, akkor én itt leszek. - Még jobban hozzá bújtam, és arcomat a melkasába temettem. Illata orromon keresztül egészen az agyamig kúszott, ahol egyszerre robbantott bombát minden idegszálamon. Eszmletlenül jó érzés volt a karjaiban lenni. Megmagyarázhatatlanul nyugtató, és egyben felkavaró is.
- Kérsz valamit inni? - Kérdeztem, amint elengedtük egymást.
- Egy narancslé jól esne, de ne fáradj, majd én hozom. Neked mi kell? - Mosolyogott rám, majd gyengéden arébb tolva kelt fel a kanapéból.
- A narancs nekem is jó lesz. - Eresztettem meg én is egy halvány mosolyt. Liam eltűnt a konyhában, én pedig fejemet a támlára hajtva pihentem. Pár perc múlva ismét feltűnt két pohár narancslével. Az egyiket nekem adta, a msik tartalmát pedig másodpercek alatt ürítette ki.Lerakta a poharat a dohányzóasztalra, majd leült mellém, és fevettük az előző pozícionkat.- Ami abból állt, hogy Ő a kanapé szélén ült, én pedig vállára hajtott fejjel, felhúzott lábkkal ültem melledte. Nem szólt semmit, és én sem akartam elrontani a pillanatot. Féltem, hogy felébredek, és kiderül, hogy ez csak egy álom. De feltevésem nem vot helytállo, mert nemsokkal később éreztem, hogy csukódna le a szemeim. És ha csak nem azt álmodtam, hogy alszok, akkor nagyon is ébren voltam. Vagyis már nem sokáig, mert percek múlva álomország kapuinál dörömböltem, hogy engedjenek be.
Reggel arra ébredtem, hogy vlaki halkan rágcsál valamit, és közben az arcomat böködi.....




Mára ennyi lennék. Dimii remélem örülz. :D Nem vezstek össze. <3 De ki tudja mik lesznek még it...xd Napuszipámindenki <3

15.rész.

Nos hát. Ma nagyon nem vok toppon, szóval ne számítsatok világrengető dolgokra. Szerinem a rész is kicsit rövid lesz, de majd eldől, hogy mikor dőlök ki a sorbol. Nem is húzom az időt. Jó olasást.

15.rész.
Békülés?

Át vágtattunk Timiékhez. A kocsifejárón egy autó állt, ami arra engedett következtetni, hogy Tam és Robi már otthon vannak. Timi egy "hahó" val köszöntötte a házaban lévőket.
- A konyhában vagyunk szivem. - Jött a válasz a konyhából.Jó volt újra hallani Robi érces, tiszteletet parancsoló hangját hallani.
- Már suhanunk is. Van egy meglepim a számotokra. Hoztam nektetk valakit. - kiabált vissza Timi, majd megindultunk a konyha felé.
- Remélem nem psit hoztál, mert akkor készüljön a legrosszabbra. - Bár Robi fenyegető hangsúlyban mondta mindezt, de tdtm, hogy csak viccel. Nála rendesebb emberrel nem igazán találkoztam.
- Háát. nem igazán vannak identitászavaraim, de ki tudja. - Léptem be somolyogva Timi után a konyhába. Robi és Tam csak leesett állal mértek végig tetőtől talpig.
- Bailey szivem te vagy az? - Tette le a fakanalat Tami, majd hatalmas mosollyal jött oda hozzám, és ölelt át szorosan.
- Igen. - Öleltem vissza, majd Rom is megölelgetett. Leültettek az asztalhoz, és komoly vallatásnak lettem kitéve az elmúlt egy-két év eseményevel kapcsolatban. Ők is meséltek magukról, hogy mi történt velük mióta utoljára találkoztunk, majd én elkértem Timit, és visszaszambáztunk a srácokhoz. Ők a kanapén üle valami buta szappanoperára hajazó filmet néztek. Mindenki ott volt, még Liam is.
- Mit szeretnétek vacsorára? - Tettem fel a kérdést, ami most a legfontosabb volt. Biztos voltam benne, hogy ha nem kapják meg a szokott időben a vacsijukat, akkor hisztisek lesznek.
- Spagettit- Csillant fel Niall szeme.
- Rántott csirkét. - Csatlakozott Zayn is.
- mindegy csak répa legyen benne. - Ujjongott Louis.
- Rántott sajtot hasábburival. - Harry
Liam: csönd
Timi: csönd.
Hát ez remek. Ennél egyhangúbb választ még sose kaptam. Liamen már meg sem lepődtem, Timi pedig gondolom nem akart beleszólni ebbe.
- Kicsit összehangoltabb válasz?- Na kellett nekem megszólalni. A srácok szemében furcsa fény gyúlt, majd egymásra nézek, és ismét beszélni kezdtek.
-Spagetti- Zayn
-Rántott csirke. - Harry.
- Rántott sajtot hasábburival. - Loui
- Mindegy csak répa legyen benne.- Niall.
Liam: Csönd.
Timi: Csönd.
Ez egyre jobb lesz.
-Dilisek. - Néztem rájuk szemforgatva. - Tudjátok mit? Timi fog dönteni. Mit szeretnél  vacsira? - Fordultam barátném felé.Ő csak zavartan pislogva nézett hol az egyik, hol a másik, ...hol pedig a többi srácra, akik suttogva próbálták rávenni Őt, hogy az általuk megnevezett kaját csináljam meg.
- Őhm...Hát nem is tudom.- Vakargatta zavartan a tarkólyát. - Legyen Pizza. Azt mindenki szereti. - Húzta ki magát büszkén a remek ötlet miatt. A többike bólogatva egyeztek bele, hogy ma pizza legyen a vacsora.
-Hozom a telóm. - Pattant fel Niall, majd a cipősszekrényen (?) heverő telefonjához loholt.
- Mégis mit akarsz Te azzal? - Néztem felháborodottan a kezében lévő készülékre.
- Asszem pizzát rendelni. - Nézett rám zavarodottan.
- Na azt már nem! Míg én itt vagyok, nem fogom tűrni, hogy rendelt kaján éljetek!- Jelentettem ki határozottan. Niall szemei felcsillantak, mellém loholt, adott egy puszit, majd megölelt és megforgatott a levegőben.
- Srácok! Én szerelmes vagyok. Gyere hozzám feleségül konyhatündérke. - Mosolygott rám teli szájjal.
- Bolond. - Boxoltam vállba, majd Timit beültettem a fiúk közé és a konyha felé vettem az irányt. - Szólok, ha kész.- Mosolyogtam rájuk, majd bevonultam elkészíteni a vacsit. Épp a tésztát takartam le, hogy had kelljen, mikor valaki a vállamra tette a kezét. Én ilyedtemben ugrottam egyet, majd megpördültem, hogy megnézzem ki is az én személyes szívróhamom okozólya. Louis állt mögöttem, egy répával a kezében.
- Bailey. Holnap eljönnél velem ajándékot venni?Szükségem lenne a segítségedre, hogy mit válasszak. - Nézett rám angyalian.
- Persze. - Bólogattam mosolyogva, majd a hútőhoz mentem, és nekiálltam kutatni benne. - Nem tudod milyen pizzát szeretnek a srácok. - Dugtam ki a fejem.
- Zayn és Niall kolbászosat szokott enni, Liam a sonkás- gombásra esküszik, én pedig répásat kérek. - Kezdte el lóbálni a kezében lévő zöldséget.
- Rendben. És amúgy milyen alkalomra is keresel ajándékot? - Tettem le a pultra az összeszedett alapanyagokat.
- A barátnő szülinaplyára.
- Okés. Akkor holnap délelőtt megfele?
- Persze. Imádlak és köszi. - Adott egy cuppanóst, majd visszament a nappaliba. Mi van ma mindenkivel? MA van a pusziljuk meg Baileyt minél többször nap? Letöröltem a mosolyt az arcomról, majd tovább folytattam a vacsikészítést. Mikor már minden megvolt, a srácok álltal terített asztalra helyeztem az ételt, és lázasan kezdtük elpusztítani a tányérjaink tartalmát. Mikor mindenki végzett leszedtem az asztalt, és nekiestem a mosogatásnak. Timi készségesen felajánlotta, hogy segít, de én közöltem vele, hogy Ő most vendég, és biztosítottam, hogy nem fog dolgozni. Nagy nehezen belátta, hogy hiába is próbálna győzködni, így csatlakozott a fiúkhoz a nappaliban. A mosogatást gyorsan lerendetem, majd én is kimentem a többiekhez. Tv-ztünk még egy kicsit, majd mindenki elfoglalta saját hálókörzetét, mert fáradtak voltunk. Persze Timivel tartottunk egy nagy pletyipartit, olant, amilyent régen is szoktunk, (csak legnagyobb sajnálatomra Liam volt a fő téma...)majd mi is kidőltünk. Vagyis csak Timi, mert én az istenért sem tudtam elaludni. Feltápászkodtam az ágyból, majd a bőröndömhöz mentem. Elhúztam a cipzárt, majd elökerestem a legaljból a legféltettebb kincsem. Egy ütött kopott plüsmacit. Még az Ő macija volt... Ez volt az egyetlen, ami belőle maradt nekem. Ismét könny szökött a szemembe az emlékek miatt. Sehogy sem tudtam kiverni azt a napot a fejemből. (Dimii!!! :D Méndtam, hogy nagy jelentősége lesz még annak a napnak. Hamarosan az is kiderül, hogy mi történt.xd) Magamhoz szorítottam, a pihe puha játékot. Egyik kezembe fogva tornáztam fel magam a földről, majd az ajtó felé vettem az irányt. Leszlalomoztam a lépcsőn, majd a konyhába mentem. Villanyt nem kapcsoltam, hisz a szemem mér hozzászokott a sötéthez. Kinyitottam a hűtőt, kivettem belöle a tejet, és öntöttem magamnak egy pohárral. Leültem egy székre, a macit magam elé tettem, és egy hatalmasat kortyoltam a hideg kálciumbombámból. Bíztam benne, hogy egy kicsit megnyugtat, de sajnos nem így lett. Szemeimet ismét könnyfátyol lepte el, és néma sírásba kezdtem-ne kérdezzétek, hogy hogy hoztam össze, de sikerült.Lehet egyáltalán némán sírni?-Letettem a poharat, majd az egyik lábamat az asztalra helyezve, kezemmel a szék támláján támaszkodva foglaltam helyet, és az ölembe helyeztem a macit. Vajon ha akkor nem történt volna, ami történt, akkor is itt ülnék most? Futott át az agyamon. De ez nem is számított annyira. Hiszen megtörtént, és ezen már nem tudok változtatni. Percekig csak néztem a macit, és a könnyeimet törölgettem, majd halk léptek zaja ütötte meg a fülem. Valaki a lépcsőn trappolt le éppen, majd átvágva a nappalin a konyhába lépett. Ő sem kapcsolt villanyt, de engem sem vett észre. Mivel az én szemeim mér hozzászoktak a fényviszonyokhoz, ezért megerőltetés nélkül meg tudtam állapítani, hogy a váratlanul betoppanó személy nem más, mint Laim. Kinyitotta a hűtőt, majd kotorászott benne pár percig.
- Hol az istenben vagy.- Morgott fel, amikro nemtalálta az általa keresett dolgot.A hűtő melleti villanykapcsolóhoz nyúlt, és felnyomta a villanyt. A hírtelen jött fény miatt becsuktam a szeme.
- Jesszusom. Te meg mégis mit csinálsz itt? A szívbajt hoztad rám- KApott a szívéhez, amikor észre vett.Majd még valami feltűnt neki, amit én nagyon nem akartam. - Miért sírsz. - Nézett rám aggódva. Nekem itt szakadt el teljesen a cérna. Totálisan a plafonon voltam már az ellentmondásos viselkedésétől. Komolyan az is megfordult a felyemben, hogy elviszem egy psichologushoz, egy esetleges skizofrénia gyanújával.
- Mégis miért érdekel? Eddíg se nagyon foglalkoztatott a pici lelkem ápolgatása. - Mondtam kimérten, majd felpattantam a székből, és kirohantam a konyhából. De a nappaliba érve megtorpantam. Bűntudatom volt, hiszen most semmit nem követett el, mégis rajta vezettem le a feszültséget. Szemeimet törölgetve, és egy hatalmas sóhajjal fordultam vissza, és lassú léptekkel közeledtem a konyha felé. Macimat szorongatva léptem be ismét a konyhába. Liam még mndíg ugyanott áltt, és ures tekintettel meredt maga elé.
- Sajnálom. - Szólaltam meg halkan. Valószínűleg nem számított rám, mivel picit megránult /ijedtségében/ majd felém fordította fejét. - Nem volt okom így beszélni veled. Csak egy kicsit sok volt nekem ez a nap, és mióta itt vagyok egyre többször jut ezsembe. - Hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy kicsi hiányzik az újabb sírógörcsömhöz.
- Mi? -Nézett rám meglepetten.
- Mi mi? - Néztem rá én is ugyanúgy.
- Mi jut eszedbe egyre többször?- Ekkor esett le, hogy elszóltam magam. Biztos voltam benne, hogy a srácok nem tudnak a történtekről, hiszen szinte seni nem tudott róla. Olyan régen volt már...
- Az...az a nap...- Nem tudom, hogy miért is vallottam neki színt. Nem hiszem, hogy annyira érdekelné, a mi családi tragédiánk. A könnyeim ismét megállíthatatlanul törtek fel, én pedig görcsösen szorítottam magamhoz a macit.
-Semmi baj.- Sietett oda hozzám Liam, majd megölelt.Ismételten annyira meglepődtem, hogy még sírni is elfelejtettem. - Nem muszály róla beszélned, ha nem akarod. - Simogatta gyengéden a hátam.
- Hát pont ez az. Hogy életemben először vagyok vel úgy, hogy beszélnék róla valkinek, de nem hiszem ,hogy érdekelne. -"Vádló" szavaimmal ellentétesen viselkedve én is köré fontam karjaim. Ismét elöntött az a megnyugtató érzés, hogy amíg a közelemben van, addíg nem történhet semmi rossz.
-Nézd...-Tolt el egy picit magától, majd mélyen a szemeimbe nézet. - szeretnék bocsánatot kérni a maiért...és a tegnapirt is, meg úgy mindenért. Tényleg nem értem, hogy mi van velem. És válaszolva a kérdésedre, semmit. Semmit nem követtél el ellenem ,amiért így viselkedek. Tényleg szeretnék kibékülni veled, és szívesen meg is hallgatlak. Ne? Mit szólsz hozzá? - Öszintén? Totálisan ledöbbentem. Ez most ugye nem csak egy álom?
- Rendben. - mosolyodtam el halványan. Megragadta a karom, és a kanapé felé húzott. Leültünk egymássl szembe, és pár percig csak némán tanulmányoztuk egymást.
-Szóval. mi nyomja a "pici lelked". - Mutatta a nyuszifüleket. Ismét elmosolyodtam, majd belekezdtem az én kis családom tragédiájának mesélésébe........

14.rész.

Itt is a kövi rész. Kicsit váratott magára, de azért megérkezett. Jó olvasást. :D


14.rész.

Egy átlagos este.




- Én csak meg akartam beszélni a tegnapi...khm...vitánkat. - Minden egyes berendezési tárgy érdekesebb volt a számára, mint én, mert a konyhában lévő összes holmit kitüntette figyelmével csak engem nem. Ez egy kicsit zavart, mert a saját kis elméletem szerint, ha valaki nem néz a szemembe, amikor velem beszél, akkor vagy nem őszinte, vagy nem tart annyira fontosnak, hogy rám figyeljen. Nem is tudom melyik verzió az a kettő közül, amelyik most jobban esett volna. - Nézd. Én tényleg nem tudom, hogy miért viselkedek úgy, ahogy. Kérlek értsd meg, hogy egy nehéz időszakon esek túl, és nem olyan könnyű most nekem. - Tudtam, hogy a "nehéz időszak" alatt, a pár héttel ezelőtti szakítását érti, hisz mint mondtam, nyomon követtem apu munkáját, és ehhez a srácok is hozzá tartoztak. És én esküszöm meg is értettem, hogy nehéz most neki, de azt nem, hogy ez hogy kapcsolódik hozzám. Hogy miért kapom ezt tőle. -  Szóval azon gondolkoztam, hogy ha belemész, akkor kezdhetnénk előről. - Ez a fordulat meglepett.
- Nézd. Én megértem, és hidd el próbálok is türelmes lenni. De úgy nem könnyű, hogy nem tudom, hogy mit vétettem ...Rám néznél? - Szakítottam félbe mondandóm, de mivel értetlen fejet vágott ezért gyorsan folytattam is. - Tudod szeretem, ha látom az illető szemét, akivel beszélek. Ha valaki nem néz a szemembe beszéd közben, az számomra nem jó jel.- Leesett neki a mondandóm lényege, és lomhán felém fordította fejét. Bárcsak ne mondtam volna semmit. Szeme jelen pillanatban nem tükrözött mást, mint haragot.
- Muszály mindenbe belekötnöd? - Vetette oda flegmán, majd ismét elfordította tőlem fejét.
- Én nem kötöttem bele semmibe. Csak megkértelek, hogy legalább a szemembe nézz, ha velem beszélsz. De tudod mit? Ha ennyire nem érdekel ez az egész, akkor inkább haggyuk. Nem lesz olyan hosszú ez a két és fél hónap. Egyszerűen csak hanyagoljuk egymést és kész. Neked eddíg is elég jól ment, hogy semmibe vegyél. - Emeltem fel én is egy kicsit a hangom. Én tényleg nem akartam megint itt kikötni, de egyszerűen érzelmileg teljesen kikészít a viselkedése. Néha olyan, mintha tényleg békülni akarna, de aztán meg mindenen kiakad, és egyből azt hiszi, hogy én roszat akarok. Én egyiküknek sem akarok ártani. Ha rajtam múlna, akkor itt se lennék. Nem azt mondom, hogy megbántam, hogy mégis itt kötöttem ki, mert, ha nem jöttem volna el, akkor nem találkozok Timivel, és nem ismerem meg Zaynt, Niallt, Louist, és végül, de legutolsó sorban Harryt, csak azt, hogy nem az én ötletem volt ez a kis nyaralás. Nem azért hagytam ki Liamet, mert azt bánom, hogy Őt megismertem, hanem azért, mert ez a dolog nem is olyan örömteli nekem.
- Ha nem érdekelne, akkor nem lennék most itt, de tudod rohadtul nem könnyíted meg a dolgom. És egyáltalán nem néztelek levegőnek, csak nem volt mondanivalóm. - Egyre fejebb ment a hangja, ahogy az enyém is. a végén már majdhogynem kiabáltunk egymással.
- Most akkor jobban kéne éreznem magam? Mert rohadtul nem érzem. Elítélsz, pedig nem is ismersz. És ahogy észrevettem, nem is nagyon akarsz megismerni. - Amint a mondat végére értem, a srácok mind meglepetten özönlöttek be a konyhába. Hatalmas szemekkel nézték, ahogy szinte cikáznak közöttünk a villámok. Egyszerűen annyira feldühített, hogy az már fáj. De valójában ismételten csak magamat hibáztattam. Megint kinyitottam azt a hatalmas szám, és bár nem kötekedésnek szántam , mégis ez lett a vége.
- Mégis mi az istent csináltok? - Kapkodta a fejét köztünk Zayn.
- Liam mi ütött beléd? - Kérdezte meglepetten Louis.
- Az egész ház zeng tőletek. - Niallen volt a sor.
- Olyanok vagytok, mint két ovodás. Tudjátok egyáltalán, hogy min is veszekedtek, - Harry zárta a sort, csakhogy Ő se maradjon ki. És ha nem említettem volna, akkor közlöm, hogy mindezek egyszerre hangzottak el. Timi pedig csak csendben engem méregett. Tudtam, hogy mi jár a fejében. Tudtam, hogy tudja, hogy tudom.És tudtam azt is, hogy tudja, hogy mi a véleményem a jelenlegi gondolatairól.
- Haggyuk. - Morogta Liam, majd még egy utolsó megvető pillantással jutalmazott, és kiviharzott a konyhából.
- Mégis mi volt ez? - Tette fel mostmár csak nekem a  kérdést Loui. Én csak leforrázva álltam az eddigi helyemen, és fogalmam sem volt, hogy mit modhatnék nekik. Úgy éreztem, ha akár csak megszólalok  is, nem bírom tovább tartani a kikívánkozó könnyeimet.
- Mit mondott? - Zayn.
- Vagy csinált? - Niall.
- Semmit...- Nyögtem ki végül nagy nehezen. - Az én hibám volt. - Mondtam, majd kifutottam a konyhából. Nem akartam, hogy sírni lássanak. Utam egyenesen a hátsó kertbe (?) vezetett, amiről eddig nem is tudtam, hogy van /hát igen. Az érkezésem utáni party miatt elmaradt a körbevezetés, és azóta sem lett bepótolva./ Egyszerűen letaglózott a látvány, ami ott fogadott. mindíg is ilyenről álmodtam. A fű olyan volt, mint a filmekben. Gyönyörü zöld, és egyenesre nyírt. Egy kikövezett kis ösvényen lehetett körbejárni az egészet. Középen egy medence is helyet kapott, ami mellett egy hintaágy árválkodott. Nemmessze a hintaágytól pedig egy gyönyörűszép rózsalugas foglalt helyet. A rózsalugas közvetlen közelében egy padocska volt, és egy kikövezett kis ösvényen lehetett körbejárni az egészet., ami földbe épített lámpákkal volt szegélyezve. A hintaágyhoz sétáltam, és leültem rá. Még mindíg a könnyeimmel küzködve húztam fel a lábaim, majd ráhajtottam a fejem. Nem értettem, hogy hogy tud minden egyes alkalommal így megbántani, amikor sose érdekelt igazán, hogy mit gondolnak rólam mások. Egy kezet éreztem meg a vállamra simulni, aminek köetkeztében némán ugrottam egyet. Érdeklődve kaptam fel a fejem, és Harry kedves mosolyáőval talltam szembe magam. Nem szólt semmit, csak egyszerűen leguggolt elém, és átölelt. Ölelése a világ minden kincsénél többet ért most számomra, és minden földi jünál jobban esett. Percekig voltunk ebben a pozícióban, majd még mindíg félig átölelve leült mellém.
- Elmondod mi történt?- Simogatta gyengéden a hátam. Egyszerűen annyira meg tudott nyugtatni már a puszta jelenlétével is, hogy azt nem tudom elmondani, de nem akartam erről beszélni. Még csak rá gondolni sem akartam, mert nem akartam sírni. De már késő volt. Újra sírhatnékom támadt. Egy hajszálon függött, hogy az akaratom legyőzze ezt az érzést, és másodperceken belül ez be is következett. Úgy bújtam Harry karjai közé, mintha egy óriási plüssmaci lenne, aki szavak nélkül is képes megvígasztalni. - Ugye nem bántott? - Jött az újabb kérdés.
- Jézusom Harry dehogyis.Ezt te sem gondolhattad komolyan.-Meglepett a kérdése.Most komolyan kinézné Liamből, hogy megütne?Tudom, hogy egyáltalán nem kedvel, de nem gondolom, hogy bántana akárkit is.Bár, ha úgy vesszül, akkor bántott, de csak szavakkal...- Csak veszekedtünk. És az is az én hibám volt...- Tudom, hogy részben Ő is felelős volt a dolgokért, de nem akartam, hogy esetlegesen miattam vitázzanak.
-De min vesztetek össze?
-Nem beszélhetnénk inkább másról? Egyszerűen csak felejtsük el ezt az egészet. - Néztem Harryre kérlelőn.
- Rendben van. -Adta be a derekát.Ezután percekig csendben üldögéltünk. -Be kéne mennünk. - Jegyezte meg Harry, majd összébb húzta magán a pulcsiját. Én egyáltalán nem fáztem. Élveztem akora esti hűvös nyári levegőt.
- Én még maradnék egy kicsti, de Te menj be nyugodtan. - Mosolyogtam rá halványan.
- Nem hagylak kinn egyedül.
- Ne izgulj. Nem fog elfújni a szél. - Csíptem bele játékosan az oldalába.
- Auu. Ez fájt. - Dörzsölgette meg előbbi támdásom célpontját.
- Harry tényleg! Nyugodtan menj csak be.
- Akkor legalább Timi had jöjjön ki hozzád. Már így is tiszta lelki stresszbe volt, hogy mi van veled.
-Hát jó. - Álltam kötélnek. Harry felpattant, madjd levette a pulcsiját, és rám terítette. - Nem szeretném, hogy megfázz. - Magyarázta, majd elindult a ház felé. ismét egyedül voltam álmaim kertjében. Lassan feltápászkodtam a hintaágyból, majd medencéhez mentem. Leültem a szélére, levettem a cipőm és a zoknim, felhajtottam a nadrágom szárát, és a nap folyamán felmelegedett vízbe lógattam. Nem telt bele pár percbe, és Timi lépett ki a házból.
- Zavarok? - Sétált mellém.
- Tudod, hogy nem. - Fordultam felé.
- Akkor jó. - Mosolygott rám szélesen, majd leült mellém. Ő nem lógatta a vízbe a lábát. Egyszerűn csak maga alá húzta Őket, és úgy figyelte a tükörsima felületet. - Rendben vagy?
- Igen.
-Akkor most az igazat is. - Húzta fel jobb szemöldökét.
- Rendben leszek.
-Bejön neked? - Minden kertelés nélkül tette fel ezt a kérdést.
- Nem vagyok mazochista. - Néztem rá pókerarcal.
- Szóval bejön. - Miért volt ez nekem olyan ismerős? Harry hasonló képpen reagálta le, amikor Timiről kérdeztem. De én nem zúgtam bele Liambe. Még csak nem is jön be. Csak...Csak minden incidensünk ellenére is kedvelem...




Harry szemszöge. /Dimii, csak miattad :D /


Belépve a házba Timi egyből letmadott, hogy mi van Baileyvel. Nem kezdtem el neki ecsetelni a történteket, inkább megkértem, hogy menjen ki Bailey-hez, mert nem akarom sokáig egyedül hagyni. Jól jön neki most a társaság. Amint ezt is letudtam, a srácokhoz léptem.
- Liam? 
- Szerintünk a szobájában. Nem kerestük. Nem akartuk basztatni. Had nyugodjon le. - Magyarázta Zayn.
- Én már pedig nem nézem ezt szótlanul! Mégis mi ütött belé? Liam soha nem viselkedett így. - A srácok mind helyeslően bólogattak. - Megyek és beszélek vele. - Jelentettem ki határozottan.
- Inkább majd én. - Pattant fel Niall. - Te pedig nyugodj meg. - Mondta, majd elsietett a lépcső felé
-Harry tényleg! Nyugodj le.- Tette vállamra a kezét Lou.
- De nem értem, hogy miért? Hiszen Bailey nem tett ellene semmit. Miért csinálja ezt vele? Szegény teljesen kész van.
- És mi van akkor, ha valójában bejön neki? - Kérdezte hirtelen Zayn.
- Te így viselkedsz azzal aki tetszik? - Néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-  Dinka. Totál kikészült amikor Danielle megcsalta, majd dobta .(leszögezném, hogy ez nem ellene szól, csak a sztori alakulása így kívánja meg...xd) Még mindíg nem heverte ki, és nem szeretné, hogy bármi is kialakulhasson közte és Bailey között. - Zayn hihetetlen átéléssel volt képes leadni az általa kreált történtet. De az az igazság, hogy ez engem is elgondolkoztatott. Mi van, ha igaza van? Ha tényleg ez áll a háttérben?
- Tudod, akár még igazad is lehet. - Bólogatott Louis is.
- Tényleg?! - "incselkedett" vele Zayn.
- Te most kötekedsz? - Fenyegette mutítóujját lóbálva.
- Igen?  - Inkább kérdés, mintsem válasz volt. Bohókás viselkedésük kicsit jobb kedvre derített engem is. Már épp egymásra akartak ugrani, amikor Timi és Bailey lépett be az ajtón. Mosolyogtak, szóval nem lehet olyan nagy a gond. A bejérati ajtó felé vették az irányt.
- Mindjárt jövünk, csak megbeszélem Timi szüleivel, hogy ma itt alszik. - Mosolygott ránk Bailey, majd kinyitotta az ajtót, és maga elé engedte Timit. Ő is kilépett az ajtón, de aztá váratlanul vett egy 180°-os fordulatot, visszasietett hozzán, és jó szorosan megölelt.- Köszönöm. -Súgta a fülembe, adott egy puszit, majd Timi utánn futott. Hát igen...Ilyen nálunk egy átlagos este........

13.rész

És a mai második rész. :D


12.rész

Pánik és ismerkedés. És mindez egy nap!/1




Liam szemszöge.


Már vagy egy órája az ablakban szobroztunk, a szomszéd házban lévő eseményeket lesve, mikor Harry telefonja elkezdett pittyegni. Előkapta a zsebéből, majd megnézte a kijelzőt.
- Bailey-től jöt. - Mutatta fel a készüléket, majd megnyitotta az üzit, és hangosan olvasni ketdte.
     " Srácok. Készüljetek, mert perceken belül érkezünk.
                             Pusza: Bailey."
Amint a végére ért riadt szemekkel nézett fel ránk, majd pánikolva kezdett körbe körbe futkozni a szobában.
- Mégis mi az, hogy érkeznek? Most akkor Ő is jön? És honnan ismeri Őt Bailey. ÉS ugye nem mondta el neki, hogy bejön nekem? ÉS Jézus. Itt tiszta kupi van. Én erre nem készültem fel. - Hadovált össze vissza.
- Na jó Harry állj. - Álltam elé, hogy végre befejezze a futkozást végre. - Nem lesz itt semmi gubanc. Hiszen ez csak egy csaj. Sose pánikoltál egyetlen csaj miatt sem.- Próbáltam megnyugtatni.
- Liam Ő nem csak egy csaj. Pont tőled nem vártam volna, hogy tárgyiasítol egyetlen nőt is. - Nézett rám megütközve.
- Én nem tárgyiasítok senkit és semmit. Csak rávilágítottam, hogy sose paráztál még csajtól. - Mondtam higgadtan.
- Jólvan gyerekek nyugi. - Szólalt meg Zayn. - Szerintem inkább csináljunk valami rendet, mert kész káosz, ami itt van. -Igaza volt. Sikerült napok alatt kupit csinálnunk az egész házból. Lerohantunk hát a napaliba, és próbáltunk valami elviselhető kinézetet kölcsönözni a háznak. Nem nagyon volt esélyünk, hogy akármit is elpakoljunk, hisz perceken belül nyílt is az ajtó, és Bailey sétált be rajta nevetve, a szomszéd csajjal.




Bailey szemszöge.


Belépve a házba eszméletlenül elkaptt a nevethetnék. A srácok érkezésünk tiszteletére felkapták a fejüket, majd ledermedtek a levegőben. És, hogy ez miért volt olyna vicces? Mert Lou épp egy répát rágcsálva szedegette a földről a délelőtti tévézés emlékeként hátramaradt pattogatott kukorica maradványait, és épp az egyik kukoricát tanulmányozva fagyott le. Zayn a poharakat próbálta eltűntetni a dohányzóasztalról, és épp az érkezésünkkor ejtett el egyet, ami hangos koppanással hullot darabokra a földön. Niall a kanapét próbálta rendbe rakni, de sehogy sem sikerült neki legyőzni a lepedőt. Liam cipősszekrénybe dobálta be a cipőket, és a fogasra próbálta meg felakasztani a kabikat az érkezésünkkor, és épp egy kabi felakasztása közben zavartuk meg Őket. Harry pedig...Nos hát Ő a földön kucorgott, és előre hátra dölöngélt. Szegény gyerek totál kész volt. Pár pillanatig teljesen mozdulatlanok voltak, majd mindenki eldobta ami a kezében volt, és hozzánk sietett. Na jó Zayn nem dobta, hanem lerakta a poharakat, de az most mellékes.
- Srácok Ő itt Timi, az egyik régi barátom. Timi Ők pedig itt a srácok. Louis, Zayn, Liam, Niall és végül Harry. - mutattam be Őket egymásnak. Harry az ujjait tördelve állt és egyik lábáról a másikra hintázott.  Louis pedig amint befejeztem a bemutatást szorosan a füleire tapaszotta a kezét. Hangosan felkacagtam a reakcióján. Tudtam, hogy azt várja, hogy Timi mikor kezd el sikitozni. Valószínűleg a srácoknak elsőre nem esett le, mert értetlen fejjel figyelték Loui mozdulatait.Majd előttük is világossá vált, hogy miért is csinálja ezt Loui, és Ők is hangos nevetésbe törtek ki. Szegény Timi pedig értetlenkedve kapkodta fejét köztem és a srácok között. még nem ismeri Lout. Gondoltam amgamban, és megértően megveregettem a vállát. - Nyugi.Majd ksőbb elmondom. - Súgtam a fülébe, majd ismét a srácokra koncentráltam. -Hagylak titeket ismerkedni. Nekem beszélnem kell Harryvel. - Ragadtam meg az említett kezét, és a konyha felé kezdtem húzni.
- Harry lazulj már el. - Simítottam kezem vállára.
- Könnyű azt mondani. - Hajtotta le a fejét.
- Ennyire bejön neked? - Lepődtem meg.
- Mi? Dehogy? - Kezdett el egyből mentegetőzni.
- Neked totál bejön. Neked kajak tetszik Timi. - Mosolyodtam el.
- Bééé hangosabban nem menne? - Fogta be a szám.
- Boáat.Eaatam ak egleél. - nah nem ez lett életem legértelmesebb mondata, de ez részben Harry hibája is volt.
- Mi? - Hajolt közelebb Gyapjaska. Persze Timi miért is ne pont ebben a félreérthető pillanatban lépett ovlna be.
- Öhmm. Bocsánat. Nem akartam zavarni. - Mondta zavartan, majd ki akart slisszolni a konyhából.
 Timi várj.- Szóltam utánna.
- Igen. Kapta hátra a fejét.
- Ez nem az amire gondolsz. Harry magunkra hagynál minket egy picit, majd utánna elmondom amit akartam. - Fordítottam Harry felé a fejem. Ő fellélegezve rohant (?) ki a konyhából.
- Nézd Bailey nekem nem kell magyarázkodnod. Bejön neked a srác és ennyi. - Mosolygott rám.
- de nem. Harryvel csak barátok vagyunk. Szegény totál rá.d..van cupanva egy másik csajra. - Basszus. Majdnem lebuktattam szegényt. Remélte, hogy Timi nem hallotta meg a d betűt.Bár valószínűleg este úgyis elmondam volna neki, úgyhogy tök mindegy.- Nah szóval arra akartam kijukadni, hogy Harrinek totál bejössz.
- Hogy mi? - Esett le az álla. Komolyan hallottam, ahogy koppant. Ez nem vicc.
- Jól hallottad. Szegény pára totál beléd van esve. - Kezdtem el magyarázni neki. - Oda van érted. Szerelmes beléd. Ecseteljem még? - Tártam szét a karom.
- De hisz nem is ismer. - Meredt rám hatalmas szemekkel.
- A srácok szerint már napok óta az ablakban kuksol, és azt lesi, hogy mikor tűnsz fel egy eg helyiségben.Nemmelesleg pedig mint rájöhettél egymással szemben vannak az ablakaitok.
- Még jó, hogy elszoktam húzni a függönyöm mikor öltözök. - Nevetett fel.
- Harry nem olyan. Bár tény, hogy egy kicsit perverz...na jó nagyon perverz, de sose kukkolna öltözés közben... - Eltökélt életcélom lett, hogy két szegény párát összecsiszoljam. Olyan édik lennének együt, és Timi már igazán megérdemli, hogy legyen egy normális pasija. Ha ezalatt a pár év alatt nem sikerül visszatérnie régi önmagához, akkor nehéz dolgom lesz. Az a patkény teljesen a padlóra küldte. Már csak a neve (az általam használt nevei általában a patkány, a féreg, a gyökér és a rohadék voltak.) említésétől is elfog a hányinger.
- Biztos, de tudod...még mindíg nem...-Nem folytatta tovább. Tudta, hogy tudom, hogy mire céloz. Két év telt el azóta, hogy az a féreg megcsalta és összetörte a szívét, és Ő még mindíg miatta rágja magát? Szerencse, hogy az a szerencsétlen lelécelt, mire megtudtam, hogy mit csinált Timivel. Esküszöm, ha egyszer a kezeim közé kerül, akkor azt nem ússza meg élve.
- héé. Nyugi. Nem azt mondom, hogy egyből borulj a nyakába, és smacizd le, csak kérlek adj neki egy esélyt. Azt a rohad férget pedig verd ki végre a fejedből. Még azt sem érdemli meg, hogy akár csak a szádra is vedd. Vagy, hogy gondolj rá. Egy nyomorult kis pondró, aki semmit, érted, semmit nem ér. És már soha ne kerülhet a közeledbe. - Öleltem magamhoz. Tudom, hogy mennyire a padlón vot akkor. Tudom, hiszen pont aznap érkeztem hozzájuk látogatóba, amikor az a féreg tönkretette. Teljesen lerombolta az önbizalmát.
- Zavarok?- Lépett be Liam a konyhába.
 Remek. Ma tényleg nem tudok befejezni egy beszélgetést sem. De azért mosolyt varázsoltam az rcomra.
- Nem. - Törölte le kibuggyanó könnyeit Timi.
- Bailey beszélhetnénk? - Nézett rám komolyan, Én kezdtem parázni. Vajon mit akarhat, ami lyen komoly lene?
- Én már megyek is. - Eresztett meg egy halványmosolyt Timi, majd kiment a nappaliba a srácokhoz.
- miről szeretnél beszlni? - Néztem rá kedvesen. Nem is volt olyan nehéz mint gondoltam. MErt hát valljuk be,akármennyire is szemét velem, és akármennyire is próbál semmibe venni és kedvelem. Magam sem értem, hogy miért, de kedvelem. És tegnap megettük az első lépést a békülés felé. Lehet, hogy egyből utánna össze is vesztünk, de be kellett vallanom, hogy hinyzott volna a csipkelődése, ha egymás nyakába borulva könnyes szemekkel békülünk ki. MEg hát...Már egész megszoktam, hogy levegőnek néz...
- Én csak........



Tádááám. Itt is a rééész. ;) Holnap érkezik a kövi. És Dimii kárpótlásul, hogy kétségek között hagytál, holnap extrahosszú részt kérek meglepibeeee. :D Ugye megkapom. :D

12.rész.

Itt is a kövi rész. Szeretettl ajánlom Dimmi-nek. Köszönm, hogy bíztasz, és, hogy végighallgattad(vagyis olvastad) a siránkozásom. :D

12.rész.
Egy rég nem látott jóbarát/2




Szó nélkül indultam meg az ajtó felé.
- Hé Bailey minden rendben?Mostmeg hová mész? - Kiabált utánnam Harry.
- A szomszédba. - Kiabáltam vissza a választ.
- Mégis minek mész te a szomszédba? -Lepődött meg.
- Valaminek utánna kell járnom. - Kiabáltam még utoljára, majd lesiettem a lépcsőn. tudnom kellett, hogy tényleg Ő-e az, vagy csak rosszul láttam. Reménykedtem benne, hogy az előző jön be, szóval gyorsan szedtem a lábaim, hogy minél előbb kiderüljön.
- Mi volt ez a kiabálás? - Kaptak el a srácok a nappaliban. Még mindíg a kanapén ültek, és a tévét bámulták.
- Semmi. -válaszoltam miközben a cipőmet rángattam magamra.
- és hova sietsz ennyire. - Állt meg mellettem Louis.
- Csak a szomszédba. - Válaszoltam gyorsan s már ki is slisszoltam az ajtón. A srácok csak hatalmas szemekkel néztek utánnam, amjd hallottam, ahogy felszaladnak a lépcsőn. Biztos voltam benne, hogy Harryhez futnak.Szinta úgy téptem fel a kertkaput annyira siettem. Majd átszlalomoztam az úton, perszecsak miután körülnéztem, és meggyőződtem róla, hogy nem jön semmi.Berobogtam a kapujukon, majd megálva a bejérati ajtó előtt szinte ráfeküdtem a csengőre.
- Jólvan na. Megyek már. - Hallottam meg egy ismerős hangot az ajtón belülről, majd pár perc múlva fetűnt az ismerős pofi az nyitott ajtón.
- Viiiiiii. - Ugrottam visítva a nyakába. Már biztos voltam benne, hogy a szomszéd csaj csakis Timi lehet, hiszem az a majom bátya pont előttem állt.Még akkor ismertem meg Őket, amikor egy évig Magyarországon éltünk. Timi az osztálytársam lett, és nagyon jó barátok lettünk. Iszonyatosan fáj a szívem amikor visszaköltöztünk. Utánna még egy darabig rendszeresen tartottuk a kapcsolatot neten és telefonon, de aztán ezek a beszélgetések elmaradoztak. Neki is volt jobb dolga és nekem is. De most itt van, alig pár méterre tőlem.
- Bailey!- Ölelt át Dani is szorosan. - Hát te meg hogy kerülsz ide? - Lepődött meg.
- Nyáron itt leszek apunál. A szomszéédban. - Ujjongtam.
- Ez remek. Már úgy is hiányoltam azt a nagyszályú kiscsajt, aki egy évig boldogított minket. - Mosolygott rám szélesen.  -Na de nem is tartalak fel. Úgyis tudom, hogy nem az én búrámra vagy kíváncsi. Timi szobálya az emeleten balra a második ajtó. - Állt arrébb, hogy be tudjak menni. Én boldogan szaladtam fel a lépcsőn, és eszeveszett kopogásba kezdtem az említett ajtón.
- Dani az istenér fejezd már abba. Nem kell betörnöd az ajtót nyit...- Nem jutott tovább, mert amint kinyitotta az ajtót rájött, hogy nem Dani áll az ajtóban, hanem ÉN! -Mi? Bailey? - Nézett rám gyanakvóan.- Tényleg te vagy az? -sSimultak ki vonásai, majd egy hatalmas sikítás kíséretében a nyakamba ugrott. - De mégis hogy? És mikor? És miért? Vááá tök midegy. Olyan jó újra látni. - Azt hittem, hogy még a szuszt is kipaszítja belőlem. De nem törődve a ropog csontjaimmal őleltem vissza. Az ajtaja pont szemben volt az ablakkal, és tökéletes rálátást kaptam a srácokra, akik Harry ablakára tapadva lestek felénk. Mind kitágult pupilákkal figyelte az érzelemkitörésünket. De most nem foglakoztam velük. Csak egyszerűen élveztem, hogy végre megint élvezhetem Timi közelségét. Cortney és Will mellett Ő volt az egyetlen ember, akivel mindent megbeszlhettem. - Na jó. Most tényleg. Hogy kerlsz Te ide?
- Háát tudod nyáron apunál leszek,aki jelen pillanatba pont a szomszéd házban él. - Bontakoztam ki Timi karjaibol, és boldogan néztem meglepett arcát.
- De hát hogy?
- Tudod apa a válás utánn nemsokkal Londonba költözött. És én nyárra hozzá lettem száműzve. És mivel apu valószínűleg előre tudta, hogy valami közbe fog jönni ezért kivette ezt a házat, hogy a jelenlegi csillagaival közösen itt lakjunk, hogyén se maradjak egyedül - Vázoltam a szitut.
- Istenem annyira örülök neked. - Ölelt át újra.
- Tamara és Robi? - Kérdeztem szülei holléte felől.
 -Dolgoznak. Majd csak későneste érnek haza. -Válaszolta. Fél óráig bírtuk a komoly beszélgetés, hogy mi történt velünk az évek során, majd a beszélgetés hülyülésbe ment át.
- Kopp, kopp. - Nyitott be Dani. - Remélem nem zavarok. - Nézett rajtunk végig vigyorogva. Hát mit ne mondjak ha valami ismeretlen lett volna, akkor tuti, hogy totál idiótának néz minket. Timi épp az íróasztalán táncolt, én pedig egy parfümöt használva mikrofonként üvöltöttem a régi közös kedvenc számunkat. - Cak azért jöttem, hogy szóljak, hogy pattanok itthonról.Nem tudom mikor érek haza. - Intett felénk, majd megindult kifelé.
- Akkor én is szólok, hogy Timi ma nálam alszik. - Jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hogy mi? - Kérdeztek vissza totál egyszerre.
- Igen. Te ma nálunk alszol. - Mutattam barátném felé. - Anyudék úgysem tudtak ellenálni a kiskutyaszemeinek. És ezek - Vágtam be az említett "pózt" - Még mindíg megvannak.
- Hát jó. De én tényleg megyek.Sziasztok. És jó szórakozást. - Köszönt el tőlünk, majd még utoljára jó szórósan magához ölelt és kiment a szobából.
- Szóval ottalszok nálatok? - Nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Igen!
- És ebbe nekem nincs is beleszólásom?
- Na ná, hogy nincs! - Mondtam halál komoly fejjel, de a végét elnevette.-Évek óta nem láttalak. Ma muszály nálunk aludnod.
- Hát jó. Bár nem tudom hogy élem majd túl távol az otthonomtól, de belemegyek. - Ironizált.
- Ok. Akkor szedd össze a cuccaid, és máris áttrappolhatunk hozzánk.- Mondtam, majd lopva a szomszéd ablak felé pillantottam. A srácok még mindíg ott ácsingózak az ablakban, és kigúvadt szemekkel meredtek ránk Még Liam is köztük volt, amin nagyon meglepődtem. Nem néztem volna ki belőle, hogy az a kukkolós típus.XD A többiekről természetesen el tudtam képzelni, hogy megteszik, de Ő?! Timi elkezdett kutakodni a szekrényéban, majd előszedett pár ruhát, és egy táskába dobálta Őket. - Öhhm. Timi. - Szólítottam meg bátortalanul. Itt volt az idő, hogy megemlítsem neki a srácokat. Féltem, hogy mit fog reagálni, hogy esetleg Ő is az Őrült fanok közé tartozik, vagy éppen utálja Őket.
- Mond. - Mosolygott rám bíztatóan.
- Szóval azt még el kell mondanom, hogy apa jelenlegi sztárjai a híres és irhedt One Direction tagjai. - Hadatram el lehajtott fejjel.
- Oké. - Válszolta egyhangúan, majd pakolt tovább.
- Hogy mi? Ennyi? Semmi sikitozás? És még egy Fúúújolás sem? - Néztem rá hatalmas szemekkel.
- Nem. Semmi sikoly és semmi oltás. Bírom a számaikat, de ennyi. Nem ismerem Őket, így hát nem alkotok róluk véleményt. -Mondta nyugodtan.
- Hát most majd megismered Őket. És rájössz, hogy mellettük nem leht unatkozni. Annyira dilisek, hogy az már fáj. - Nevettem fel a hülyeségeik emlékén. - Várj. - Eszméletlen ötlet jutott eszembe. - Ezt figyeld.- Vettem elő a telefonom, majd lázasan pötyögni kezdtem.
  Srácok. Készüljetek, mert perceken belül érkezünk.
                             Pusza: Bailey.
Amint végeztem az üzivel, kikerestem Harry számát, és elküldtem neki az üzenetet.
- Figyelj. - Mutattam Harry ablaka felé. Harry előhalászta a telefonját, majd elolvasta az üzenetet és eszeős módjára kezdett futkozni a szobában körbe körbe....





Első rész mára. :D Nemsokára érkezik a második. Dimii remélem meg vagy vele elégedve. :D