17.rész.

Tratratratam. Isméét itt lennék. Háát nem is tdom mit mondhatnék. Nem igazán leptek el komikkal. Sőőőt. Na de mindegy is. Ez ellen sajos ezek szerint nem tudok tenni...:$ Hááát akkor jöjjön a rész.

17.rész.
Bonyodalmak a plázában...Ismerkedő kávé...És a többi...


Halk kuncogás, ismét rágcsálás, és végül a böködés. Már percek óta ütemre csinálja. Rág-bök-nevet, rág-bök-nevet...
-Remélem unod az életed, mert, ha nem hagyod abba, akkor végetvetek neki.- Morogtam álmosan. Olyan kényelmesen feküdtem, erre itt piszkál. Ismét csak egy kuncogás, majd folytatja eddigi tevékenységét. Kezdett nagyon elegem lenni. Aztán eszembe jutottak a tegnap esti történések... Riadtan kezdtem matani az alvóalkalmatosságomon, mert az már elsőre leesett, hogy nem az ágyamban fekszem. aztán amikor egy másik kézbe botlottam, ami majdnem biztos, hogy nem az enyém volt, akkor már tudtam, hogy elaludtunk a kanapén...Liammel...És ezt valaki tudja...Szemeim kipattantak, és riadtan ugrottam ki Liam ölelő karjai közül. Szerencsére nem ébredt fel, én pedig a bökdöső személy után kezdtem pásztázni a nappalit.
- Naaa kiscsaj...Mégis mik történtek itt, amikről mi földi halandók lemaradtunk? - Kérdezte szemöldökét húzogatva, majd egy újabb karika répát tömött a szályába. Gondolom ebből mindenki rá jött, hogy répaimádó barátunk, Louis volt az.
- Észosztás? - Néztem rá ártatlanul, de a feje láttán nevetnem kellett.
- Ezen most meg kéne sértődnöm. De mivel most jobban érdekel, hogy mi is történt Liam és közted, ezért hagyjuk. Szóval mi is történt Liam és közted? - Hát ez remek. Máris kombinálnak.
-Semmi. Kibékültünk.Azt hiszem...- A még alvó Liam felé fordítottam a fejem, és mosolyogva vettem tudomásul, hogy egy párnával pótolta helyemet.
- Éssss még esetleg valami? - Nézett rám kíváncsian.
- Mégis mire gondolsz? -Néztem rá értetlenül. Történetesen tudtam, hogy mire gondol, de nem akartam erre válaszolni. 
- Jó mindegy. Látom, hogy belőled semmit nem szedek ki. Na akkor majd Liam. - Pattant fel, helyéről, de én rögtön vissza is nyomtam.
- Eszedbe se jusson. - Mutattam rá fenyegetően.
- Félsz, hogy köp? - Nevette el magát.
- Te dinnye.- Nevettem vele én is. -Csak nem akarom, hogy felébreszd. De miért is képzeled az arcomat facebooknak így korán reggel?
- Csak meg akartam kérdezni, hogy akkor eljössz-e velem ma vásárolni. Amúgy meg már fél 10 van.
-Hát persze. Már megígértem. Hogy mennyi? - Kerekedtek el a szemeim.Már ennyi idő lenne?
- Fél 10. - Mutatta felém óráját, hogy én is meggyőződhessek róla, hogy tényleg annyi idő van.
- És mikor szeretnél menni? - Leszakadtam az óráról, és ismét Louit tüntettem ki figyelmemmel.
- Háát akár most is.
- Okés. Akkor gyors lezuhanyzok, felőltözök és már mehetünk is. - Mosolyogtam rá, majd a lépcső felé vettem az utat. felrohantam a szobámba, kerestem egy fehérneműszettet, majd bevonultam a fürdőbe. Percekig csak élveztem, ahogy a forró víz végigfolyik a testemen. Frissnek és üdének éreztem magam. Régen nem aludtam ilyen jól, mint tegnap este. Ugy éreztem, hogy végre szabad vagyok. Hogy megszabadultam egy tehertől, amit már három éves korom óta hurcolok. Végre beszéltem valakivel.Nyiltan és mindenről, amit akkor átéltem, és amit éreztem. És úgy tűnik végre Liammel is szent a béke. Még mindíg éreztem az illatát, és karjainak védelmező ölelését. A zuhany végeztéve jöhetett a többi reggeli teendő. Fogmosás, egy laza smink, és a hajnak nevezett szénaboglyával is kellet kezdenem valamit. Amint ezzel is megvoltam, vidáman és frissen léptem ki a fürdőből. Miközben valami elfogadható ruha után kutattam Timi is ébredezni kezdett.
- Jó reggelt.- köszöntem neki.
- Viszont. - Válaszolt fáradtan. - Mi ez a nagy öröm? - Nézett rám gyanakvóan.
- Semmi különös. Asszem kibékültem Liammel, most pedig, ha nem harizol meg mert magadra hagylak négy dinnyével, akkor elmegyek Louival ajndékot keresni... - Soroltam el a mai napra szánt teendőimet.
- Hogy mi? ÉS mégis mikor békültél te ki Liammel? Tudod, ha álmodban történik valami, attól az még nem lesz úgy a valóságban is. - Meredt rám hatalmas szemekkel.
- te bolond. - Nevettem fel vidáman. - Tegnap miután bealudtál lementem inni valamit, és nemsokra rá Liam is csatlakozott köreimbe. Akkor békültem ki vele, és nem álmomban. - Magyaráztam el neki a dolgokat.
- Ahaa. És mi is történt azon a fene nagy békülésen? - Futott az égbe jobb szemöldöke.
- Mint ahogy Louinak is elmondtam semmi.
- Te jó ég. Louis volt a szobádban és  látott engem aludni? Nem érte olyan nagy trauma ugye? Nem venném a szivemre, ha miattam psichiátriára kerülne. - Vágott rémült fejet barátném.
- Dilis. Meg kell, hogy nyugtassalak. Nem járt a szobámban. A nappaliban beszéltünk.
- És mit csináltál te a hajnalok hajnalán a nappaliban?
- Háát tudod...öhm...aludtam, amíg fel nem ébresztett.
- És kivel is aludtál? - Nézett rám úgy, mint aki már mindent ért.
- Liammel?! - Válaszom inkább kérdésnek hatott, de nem tudtam a hibámra koncentrálni, mert Timi ujjongása minden mást a szönyeg alá söpört.
- Váááá. Én annyira tudtam. - Kezdett el ugrálni az ágyamon.
- Mit tudtál te?
- Hogy bejön neked.
- Héhéhé. Álljunk csak meg. Én azt egy szóval se mondtam. Egyenlőre csak letusztáztuk a dolgokat, és most béke van. Ennyi.
- Ahogy mondtad drága berátnőm...Egyenlőre...-Kuncogott fel hamiskásan.Én csak megforgattam a szeme.
- Akkor nem haragszol, ha egy kicsit itthagylak? Megigértem Lou-nak, hogy elmegyek vele ajándékkutatóba.
- Persze, hogy nem. Elleszek.
- De ha gondolod átküldhetem Harryt, hogy ne unatkozz. - Az én arcomon is megjelent az a bizonyos hamiskás mosoly.
-Arra semmi szükség. - Tiltakozott egyből. - Amúgy is úgy terveztem, hogy ma én csinálok nektek ebédet.
- Kérlek ne tedd. - Vágtam riadt arcot. Timi főzési tudománya...hmm...hogy is mondaj...A lényeg az, hogy nem egy konyhatündét na...
- Ha ha ha. Csak, hogy tudd, mióta nem találkoztunk elég sokat fejlődtem. - Húzta ki magát büszkén.
- Jólvan na. Csak szivatlak te bolond. Tudod, hogy szeretlek.- Öleltem meg jó szorosan.
- Én is téged, de lécci ne ölj meg. - Operálta le magáról kezeim. - Te nem készülődtél éppen? - Nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Deeeee. - Mondtam, majd visszatértem a ruhakutatáshoz. Timi a bénázásomat látva felpattant a helyéről, és beállt mellém.
- Rossz nézni a szerencsétlenkedésed. -Nevetett fel, majd lázas kutakodásba kezdett. Az ágyra dobta a kiválasztott darabokat, majd elégedetten mérte végig Őket.- Ezek megfelelőek. - Mutatott rájuk, majd várakozóan rám nézett. Nekem se kellett több, azonnal magamra kapkodtam Őket. A szett egy csőfarmerből és egy fehér I <3 LA feliratos hosszított pólóból állt. Ehhez jött még egy piros sapi, egy nyaklánc, a fehér converse-em és egy napszemcsi.

-Tökéletes. Na de menj már.- Mért végig Timi, majd a szós zoros értelmébn kituszkolt az ajtón.
- Ennyire ne akarj megszabadulni tőlem édes.
- Ki akar megszabadulni tőled? - A szívbajt hozta rám a hírtelen kérdés. Előre fordultam hát, és harry kómás fejével találtam magam szembe.
- Senki, senki. Csak Timi dobott ki a szobámból. - Néztem rá vidáman.
- He? - Értelmes válasz mondhatom.
- Nem szeretné, ha megvárakoztatnám Louit. - Tártam szét a karom. - Legalábbis én ezzel nyugtatom magam. Gondolni sem merek rá, hogy azért akar elküldeni, mert a szeretőjét várja. - Biggyesztettem le alsó ajkam.
- Heeeee?- Vágott még értelmesebb fejet az én gyapjaskám.
- Semmi Harry. Inkább igyál egy kávét. Látom szükséged van rá. - Veregettem meg a vállát.
- De én nem tudok kávét csinálni. - Mondta szomorúan.
 Ezen segíthetünk. - Mosolyodtam el gonoszan. - Timiiiiiiiii. - Üvöltöttem el magam.
- Mi az istenért ordítasz? - Lépett ki barátnőm felöltözve a szobából. Kikerekedett szemekkel nézett Harryre, majd gyanakvóan rám.
- Tanítsd meg Harryt kávét főzni. - Néztem vissza rá ártatlanul.
- Heee? - Katpk felém egyszerre a fejüket.
- Ne kezd már te is. - Néztem az ége felé.- Tanítsd meg Harryt kávét főzni. Most mi ebben olyan érthetetlen? - Amint ténylegesen leesett nekik, hogy mit is kértem, egymásra meredtek, és az istenért sem mondtak volna semmit. - Na jó gyerekek, én hagylak is titeket. Louis már biztos vár. Jó kávéfőzést.-Nyomtam egy egy cuppanóst az arcukra, majd lerobogtam a lépcsön. Gondolom időközben Liam is felébredt, mert nem volt a kanapén.
- Louisssss. - Kiáltottam el magam.
-Miért kiabálsz? - Lépett ki a konyhából az említett.
- Mehetünk. - Vátottam át normál hangnemre.
- És reggelizni ki fog? - Húzta fel szemöldökét.
- Öhmmm...Te? - Néztem rá hatalmas szemekkel.
- Én már reggeliztem.
- Akkor a srácok? - Böktem az éppen leérkező Zayn és Niall felé.
- Biztos Ők is fognak, de most rajtad a sor. - Ragadta meg a karom, majd a konyhába vonszolt.
- Mégis mit fogunk mi csinálni? - Kérdezte Zayn. Legnagyobb meglepetésemre Liam a konyhapulton ücsörgött, és egy bögre kávét szorongatott. Jelenléte váratlanul ért. annyira, hogy még Zayn kérdésére is elfelejtettem válaszolni. - Hahóó. - Lengette meg szemem előtt a kezét. -Ezekbe meg mégis mi ütött. - Mutatott az ugyan úgy engem bámuló Liamre, majd rám.
- Ja bocs. Mit is mondtál? - Ráztam meg a fejem, majd felé fordultam.
- Csak azt kérdeztem, hogy  mit fogunk mi csinálni? - Tette fel újra a kérdést.
- Azt én nem tudom, hogy mit fogtok ti csinálni. Gondolom ami épp az eszetekbe jut.
- De hát az előbb...áh mindegy. Nekem ehez még reggel van. - Mondta, majd töltött magának egy csésze kávét, és leült Liam mellé. Én ránéztem a teli kávéfőzöre, majd gyorsan oda siettem.
-Iszik még valaki kávét? - Mutattam a készülékre.
- Én igen. - Lépett mellém Niall. Töltöttem neki egy bögrébe, majd a maradékot egy mozdulattal eltüntettem a mosogatóba.
-Ez most mégis mire volt jó? - Néztt rám meglepetten Zayn.
- Timi meg fogja tanítani Harryt kávét főzni. És azt teli kávéfözővel nem lehet. -Adtam meg a számomra egyértelmű választ.
- Na jó! Meg sem próbálkozom a nöi logika értelmének felkutatásával. - Rázta meg a felyét Louis. - Ikább reggelizz, és menjünk. -Pakolt elém egy tálat, némi műzlivel és tejjel. Pár másodpercig a műzlin pihentettem a szeme, majd Liamre sandítottam. Ahogy láttam Ő is az elém pakolt ételt vizslatta, majd felkapta a fejét, aminek köszönhetően pillantásunk találkozott. Egyszerre mosolyodtunk el. Biztos voltam benne, hogy az Ő agyában is a vihar estélyén történtek futottak végig. Amikro annyira ajánlgatta nekem a műzlit, én mégis a rántotta mellet döntöttem. Szerencsére a srácok épp lázas eszmecserét tartottak a pótkulcs (?) előnyeitől, szóval nem vették észre a mi kis meghitt jelenetünket Liam-el. Pirulva kaptam vissza fejem a reggelimre, majd öntöttem a műzliből és a tejből a tálamba, és lázasan kanalaztam magamba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam zavarban. Pláne, hogy éreztem, hogy még mindíg engem figyel. Perceken belül be is lapátoltam a reggelit, majd mintha gombostűbe ültem volna úgy pattanam fel a székből.
-Mehetünk. - Néztem Louis-ra. - Sziasztok. - Intettem a srácok felé, majd szélsebesen kiviharoztam a nappaliba.
- Mégis mi olyan sietős?- Jött utánnam Loui.
- Csak hamar haza akarok érni, mert Timi akar ebédet csinálni, és nem akarom, hogy lángoljon a konyha. - Hazudtam.
- Jólvan megyünk már. - Mondta, majd felkapta a kocsikulcsot, és a garázs felé igyekeztünk. Bepattantunk a kocsimba /engedtem, hogy vezessen, de ahoz ragaszkodtam, hogy az én kocsimmal menjünk/ és már szántottuk is az aszfaltot. Egy közeli plázánál álltunk meg. Louis a felébe nyomott egy napszemüveget, és én is így tettem az enyémmel. Nem a legjobb álca, de a semminél többet ér. Kiszáltunk a kocsiból, majd a bevásárlóközpont felé igyekeztünk. Megnyugodva léptük át a küszöböt, hogy eddíg senki nem ismerte fel.
- És mégis mire gondoltál? - Fordultam felé. Amikor észrevettem, hogy már nincs mellettem lázasan kezdtem el pásztázni a környéket, hogy hová is tűnhetett. Végül egy kirakat előtt találtam rá. Odaérve hozzá leesett álla vettem tudomásul, hogy mi is az, ami idevonzotta. Épp egy répamintás babakocsit(?) bámult.
-Ha csak nem egy kisbabával akarod meglepni a barátnődet verd ki a fejedből. - Hangomra egy kicsit összerezzent, majd csalódottan fordult felém.
- nem, dehogyis.De olyan gyönyörű.
- Mégis mi olyan gyönyörű egy babakocsiban?
- Hát a répááák. - Mutatott a mintázata felé. Néha tényleg átfut az agyamon, hogy babakocsiba valók, de ez azért túlzás.
- Na jó. Inkább térjünk vissza a lényegre. Szóval milyen ajándékra gondoltál?
- Nem is tudom. Az ékszert szeretik a csajok nem? - Nézett rám elgondolkodva.
- Sablonos. - Hárítottam az ötletét. - Minden szülinapra, minden karácsonya és minden egyéb ünnepre azt kap valószínűleg. Miért hiszik azt a pasik, hogy egy ékszerrel minden alkalmat lerendezhetnek? "Mellék" ajándéknak megfelel egy szép nyaklénc, de nincs valami eredetibb ötleted? - Néztem rá érdeklődve.
- Na látod épp ezért hoztalak magammal. Mert neked mindíg van valami jó ötleted. - Mosolyogva nézett rám.
- Szóval csak ezért kellek ugye? - Biggyesztettem le az alsó ajka, és szomorúan néztem rá.
- Tudod, hogy nem úgy értettem. - Kaptam egy engesztelő ölelést, de úgy gondoltam nem ússza meg ennyivel.
- Nem, nem tudom. - Próbáltam komoly lenni, de az az igazság, hogy nagyon sanszos volt, hogy elröhögöm magam.
-Akkor most már igen. - Bólogatott hatalmasakat.
- Nem még mindíg nem. - Kötöttem az ebet a karóhoz.
- De hát most mondtam.
- Mit?
- Hogy nem úgy értettem.
-- Mit nem úgy értettem?
- Te most szivatsz?
- Na náááá. - Itt volt az a pont, ahol már végleg nem bírtam ki nevetés nélkül. Szegénykém olyan fejet vágott, amitől még a Buckingham palóta híres őrei is elnevették volna magukat. - Naaa. Ne haragudj. De olyan vicces voltál. - Bújtam oda hozzá.
- Nem haragszom. - Nevetett fel Ő is. -Szóval szerinted mit is kéne neki vennem?
- Nem is tudom. Valami vicceset és személyeset.
- És az mégis milyen?
- Nem tudom. Valamit, ami egy közös élményetekre emlékeztetheti. Vagy hasonló. - Értetlen fejét látva megragadtam a karját, és az egyik üzlet felé kezdtem húzni, de megszólalt a telefonja.

Louis szemszöge /Az első Loui-s szemszög*.*/

Bailey épp egy üzlet felé rángatott, amikor megszólalt a telefonom. Meg se nézve ki az kaptam ki a zsebemből, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
-Igen. -Szóltam bele.
- Én vagyok az. - Hallottam meg Eleanor hangját.
- Szia édes. - Hatalmas mosoly futott át az arcomon. Már napok óta nem találkoztunk, és jó volt hallani a hangját.
- Merre jársz? -Kérdezte. Valami furcsa volt a hangjában.
- Mi a baj?
- Semmi. Miért lenne baj? Csak érdeklődtem, hogy mit csinálsz.
- Öhmm...Épp...A srácokkal...főzök...- Ennél nagyobb hülyeséget sem tudtál volna kitalálni Louis Tomlinson. Gratulálok neked. Képzeletben jól vállon veregettem magam.
- Ezt ugye még te sem gondolod komolyan. Ha már hazudsz, legalább valami hihetőt mondj. - Szipigta. Te jó istesn sír? De hát miért? És miért mondja azt, hogy hazudok?
- Mi a baj Eleanor?- Kérdeztem aggódva.
-Semmi. Érezd jól magad a srácokkal. -Hangja gúnyos lett, majd lerakta a telefont. Fogalmam se volt, hogy mi is történt az elmúlt pár percben.

Bailey szemszöge.

Louis már percek óta beszélt, és nem volt valami rózsás hangulatban. Hallottam Eleanor nevét, szóval valószínűleg a barátnőjével cseveg. Aztán nem is olyan messze tőlünk észrevettem valamit. Egy lány volt az, telefonnal a kezében, és sírt. Elsőre felismertem. /még mielőtt bombáznátok hogy honnan ismerte fel, közlöm, hogy mint említettem már párszor Bailey figyelemmel kísérte apuja munkályát, és a srácokat, és Ő is hozzájuk tartozott xd/ A lány szomorúan nyomta ki a telefont, majd befutott a közeli mosdóba.
- Louis. Egy perc és jövök. Addíg nézelődj, vay igyl meg egy kávét jó? Majd hívlak ha végeztem. - Fordultam felé. Bólintott egyet, majd üres tekintettel kezdett el szlalomozni az emberek között.Én pedig gyors léptekkel indultam meg a női mosdóba. Beérve felmértem a terepet, és örömmel fedeztem fel, hogy csak egy fülke foglalt, és abban is Eleanor tartózkodik. Bekopogtam.
- Foglalt. - Szólt ki a sírástól eltorzult hang. Ismét kopogtam. - Az összes többi fülke szabad. akkor meg miért engem terrorizál? - Nyitotta ki mérgesen az ajtót.- Te? - Törölgette meglepetten a könnyeit. - Előhalásztam a táskámból egy zsepit, majd felé nyújtottam.
-Szia. Még mielőtt mégjobban félreértenéd a helyzetet szeretnék bemutatkozni. A nevem Alexis Bailey Anderson. A srácok managerének a lánya. - Mosolyogtam rá kedvesen. Hitetlenül nézett rám, majd elvette a kezemből a zsepit, és megtörölte a szemeit.
- Hogy?
- Te vagy Eleanor Calder ugye? Louis barátnőlje.
- Igen.
- És azért kuksolsz most itt, mert láttál minket Loui-val nem?
- De.
- Nos hát szeretném tisztázni, hogy nem vagyok Louis szeretője, se semmi hasonló.
- Szóval akkor Te tényleg Tom lánya vagy? - Kérdezte reménykedve.
- Azt mondják.
- És nincs semmi közted és Louis között?
- Ezer százalék, hogy nincs. Max levegő...és ruha...és jelen helyzetben egy fal meg több száz embe. - Elnevette magát.
- Nem akarom, hogy egy hisztis libának gondolj. - Szipogott mé párat.
- Eszembe sem jutott. - Mosolyogtam bátorítóan. Tényleg rendes lánynak tűnt, és én sem akartam a szokott bunkó énemet hozni. Sőt, mióta itt vagyok ,nem is nagyon voltam még csak flegma sem. Úgy látszik jó hatással van rám London. - És történetesen csak azért róttam Lou-val a pláza folyosóit, mert neked keres ajándékot szülinapodra.
- Ó...- Őirult el. Látszott rajta, hogy rettenetesen szégyenli magát.
- De azt hiszem én már tudom is, hogy mi lesz az. - Húzódott hamiskás mosolyra a szám. Nálam is kezdtek mutatkozni Harry elméletének a jelei, miszerint ha a mosoly őszinte, akkor nem is olyan fárasztó.
-És mi lesz? - Csillant fel a szeme.
- Ugye nem gondoltad, hogy elmondom? - Néztem rá hitetlenül. - De tudod mit? Igyunk meg egy ismerkedő kávét.
- Az mg milyen?
- Hát tudood. Mesélsz magadról, én is mesélek magamról, és így talán végérvényesen sikerül megnyugtatnom, hogy nincs semmi köztem és Loui között. És mindezt egy kávé közben.
- Már sikerült megnyugtatnod, de egy kávé most jól esne. - Mosolygott rám.
- Akkor ezt most itt rendbe tesszük. - Mutattam arcára, majd egy zsepivel letöröltem a sírástól elfolyt szemfestéket.
-Köszönöm.- nézett rám hálásan, és már indulhatunk is. - A mosdóból, már mosolyogva, és egymásba karolva léptünk ki. Ha nem vigyázok, még a végén szert teszek még egy barátnőre. xD Beültünk a pláza kávézójába, és kértünk két Caffe latte-t. Míg kihozták az italainkat, addíg meséltünk magunkról. Sokmindent megtudtam róla, és én is elmeséltem, hogy hogy is keveredtem ide. Már vagy negyed órája beszélgettünk, mikor a telefonom vad csörgésbe kezdett.
- Igen. - Szóltam bele.
- Mégis hol vagy? Már vagy fél órája eltűntél. - Szólt bele Louis idegesen.
- Nyugalom kapitány. Csak egy kicsti elhúzódott a mosdóban a dolog. -Hazudtam...vagyis csak részben, de ez mindegy.
-Csak nem hasmenésed van? - nevetett fel a vonal másik végén.
- Kac kac. ez tényleg a mai nap poénja volt, de most le kell tennem. Két perc múlva legyél a földszinti szökőkútnál. -Mondtam, majd leraktam a telefont. - Louis volt. Már nem tudja hová tüntem. - Mosolyogtam Eleanorra.
- Tényleg. Eddíg mit csinált?
-Elküldtem nézelődni. -Rántottam vállat.
- Hogy mi? - Nevetett fel. - Ugye tudod, hogy minden felesleges butaságot meg fog venni.
- Ha élvezi? - Vontam ismét meg a vállam, majd intettem a pincérnek, hogy fizetnénk.Kifizettük az italokat, majd a kávézó elött elbúcsúztunk.
- Nagyon örülök, hogy megismertelek. - Ölelt meg. - És ne haragudj, hogy még engem is istápolgatnosd kell. Gondolom bőven elég az az öt dilis.
- Én is örülök, és már mondtam, hogy semmi baj. Tényleg jó volt veled beszélgetni, de mennem kéne. Még a végén nekiáll pancsolni a szökőtban.
- Képes rá. - Mind a ketten felnevettünk.
- Na szia. És hívd fel. - Intettem még egyet, majd a lift felé igyekeztem.
- Neked is szia. - Kiáltott utánam. Beszáguldottam a liftbe, és a földszintre vitettem magam vele. Amint leért kiugrottam belőle, és őrült modjára futottam a szökőkúthoz, mivel féltem, hogy még a végén tényleg lubickol benne egy jót. Nagy szerencsémre, csak a szélén üldögét, és szomorúan a vizet pásztáza.
- Na mi a téma? - Vágódtam le mellé. - Mi ez a savanyú arc? Csak nem citromba haraptál. - tettem a vállára a kezem.
- Beszéltem ma Eleanorral. És olyan furcsa volt. Azt hiszem összevesztünk. - Magyarázta, és esküszöm egy könnycsepp buggyant ki a szeméből.
- Héé. Nyugi. Nem lesz itt semmi gubanc. Figyeld meg, hogy fel fog hívni, és kibékültök. - Kezdtem el simogatni a hátát. Láttam ahogy Eleanor észrevétlenül kisurran a pláza bejáratán. Felé kacsintottam egyet, majd telefont formáztam a kezemmel, és a fülemhez emeltem. Persze mindezt úgy, hogy Louis nem vette észre.
- És ezt honnan veszed? - Nézett rám kétkedve.
- Női megérzés. - Mosolyogtam rá. - Na gyere te répafej. Az ajándék nem keresi meg magát. Az egyik felét én már kiötlöttem, de kell még egy kis plussz.
- És mégis mi az az ötlet?
- háát az egyenlőre titok. De nyugi. Időben megtudod. Viszon szükségem van egy pontos dátumra. - Mosolyogtam rá angyalian.
- Holnap után lesz.
- Jó, akkor holnapra ne tervezz semmit. Odaadnád egy picit a telefonod? - még mindíg ártatlanul mosolyogtam rá. Nem akartam, hogy bármire is rájöjjön.
- De hát mirt ne? És miért kell neked a telefonom?
- Nem mondták még, hogy sokat kérdezel. Amúgy meg a meglepi első fele miatt. És mielőtt megérdeznéd azért holnap, mert gondolom holnaputánra bulit tervezett...És a telefonod azért kell, mert az enyém lemerült, és akarok küldeni egy üzit Harrynek, hogy kell-e otthonra valami. -Magyaráztam meg.
- Okés. -Nyomta a kezembe a telefont. - De mit tervezel holnapra mond már el. - Nézett rám kiskutya szemekkel. Megkerestem a telefonban Eleanor nevét/na ná, majd Harrynek írok nem. Bár ha már Ő volt a fedősztorim, akkor neki is küldök egyet/ majd lázasan pötyögni kezdtem.
    "Szia. Csak szólni szeretnék, hogy holnap estére ne tervezz semmit. Terveim vannak veletek. Reggel elkéne tüntetned Louist, és majd csak estefelé kéne visszatérnetek hozzánk. Ez amolyan szülinapi ajándék lenne kettőnktől, de úgy, hogy még Ő sem tud róla. Na de nem árulok el többet.És mielőtt még elgondolkoznál azon, hogy Louis skizofréniával küzködne elmondom, hogy Bailey voltam. Majd a többit később megbeszéljük. Leírtam a szmod, és majd ha megszabadultam Loui-tól, felhívlak. ;)"
- Mondtam már, hogy nálam ezzel semmit nem érsz el. És ne is álmodj róla, hogy elmondom.Na de tényleg menjünk.- Mondtam üziírás közben, majd amint végeztem meg ragadtam  a kezét, és a kirakatok felé kezdtem vonszolni.
- És mi legyen az a második fél? - Nézegette a kirakatokban elhelyezett árúkat.
- Nem is tudom. Miket szeret?
- Az ékszereket. - Vágta rá önelégült fejjel. Tudtam, hogy a nemsokkal ezelőtti beszélgetésünkre gondol, amikor sablonosnak neveztem az ékszer dolgot.
- Hát jó. - Sóhajtottem egyet. - Akkor vegyünk neki egy szép ékszert. - Adtam be a derekam, majd az ékszerbolt felé igyekeztünk.

-Mit szólnál ehez? - Nyomott az arcomba egy répa medálos nyakláncot.
-Ki van csukva. Neki vesszük nem neked. - Csóváltam meg a fejem elszántan.
-De olyan jóóó. - Nyafogott, mint egy ötéves.
- Az lehet, de vajon Ő is örülne neki?Na?
- Neeem. - Adott végül nekem igazat.
-Naugye. -Húztam ki magam büszkén. - Mit szólnál ehez? - Mutattam egy aranyos méhecskésre.
-Nem szereti a méheket. De az ott tetszene neki. - Egy arany láncra mutatott, ami három lánc tekergőzéséből jött ki, és egy kövekkel díszített lepke függött rajta.
- Szép. - mosolyogtam rá.
-Akkor az szerinted is jó lesz?
-Igen. - Megvettük a nyakláncot, majd kisétáltunk a boltból. Vidáman sétálgattunk a pláza folyosóin, maikor megakadt valamin a szemem. Érdeklődve fürkésztem a tetoválószalon üvegét, amin keresztül be lehetett látni. - Louis. - Nem fordultam felé, hisz az éppen tetováló srác jobban lekötötte a figyelmem.
- Igen?
-Bejössz velem? - Mutattam az üzlet felé.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy tetoválást szeretnél?-Kerekedtek ki a szemei.
- De. Igen azt akarom mondani...-Fordítottam felé a fejem.
- De hisz az tök káros, meg fáj, meg minden. - Már megint egy értelmes mondat.
- Nem is fáj.
- És te azt honna tudod? - Húzta fel a szemöldökét.
- Mert már van egy. - Jelentettem ki büszkén.
- Tényleg? - Lepődött meg mégjobban. - És mégis mi? És hol?
- Egy sárkány a bokámon.
- Mutiii. - Csillantak fel a szemei.
- Majd otthon megmutatom. Most nem akarom felhúzni a nadrágom.
- Szőrös a lábad?
- Diliiis. Csak nem akarom kihúzni a nadrágom a cipőmből, mert az megint egy év lenne, mire visszatuszkolnám-Magyaráztam.
- Értem. háát.Bár vonakodva, de bekísárlek. És most akarod megcsináltatni, vagy csak megbeszélni egy időpontot.
- Most szeretném, he van szabad tetováló.
- És mit akarsz magadra etováltatni?
- Azt majd megtudod, ha kész lesz. - Boxoltam a vállába, majd a szalon felé indultam.
- Hééé várj már. - Futott utánam. A szalon ajtajában ért utol. Picit féltem ettől, mert az előző is kicsit fájt, ezért megragadtam Louis kezét, és úgy léptünk be. A pultnál egy fiatal lány állt, akinek a keze végig volt varrva egy csomó tetovállással. Rettentően jól nézett ki, bár én sose csináltatnám meg így. Ezektől is félek, hogy öreg koromra csúnyák lesznek.
-Sziasztok. Miben segíthetek? - Mosolygott felénk kedvesen.
- Egy tetoválást szeretnék. - Mosolyogtam vissza rá.
- Időpontilag mikor lenne jó neked?
- Akár már most is, ha lehetséges. - Mondtam. Egy picit elbátortalanodtam, de kitartóan néztem a lányra.
- Épp van egy szabad tetoválónk, ha megfelel.
-Prsze.
- És van esetleg valami konkrét elképzelésed, hogy mit szeretnél?
- Igen. - Már régóta magamra akartam varrattani, de eddíg valahogy mindíg elmaradt. Hát most itt volt rá az alkalom, és a tegnapi beszélgetésem után Liammel, csak még jobban éreztem, hogy szükségem van erre.
- Képed van?
-Az az igazság, hogy nincs. Régóta magamra akarom varratni, de ez most csak ilyen hírtelen dolog volt. Megláttam a szalonotok, és úgy éreztem, be kell jönnöm.
- Megértelek. Én is így voltam vele. Egyszerűen be kellett jönnöm. És most nézd meg?! Itt dolgozom. - Mosolyodott el. -Egy pillanat és szólok Dan-nek. A többit vele lefixálod. - Mondta, majd besietett egy másik helyiségbe. Nemsokkal később egy fiatal sráccal lépett ki. A szemeim kikerekedtek, az állam pedig hatalmas koppanással esett a padlóra. Valahogy fura érzés járta át a testem. Tudtam, hogy ismerem a srácot, csak azt nem, hogy honnan. Olyan 21-22 éves lehetett. Csokibarna haja és úgyanolyan színű szeme volt. Ő is furcsán méregetett engem, de nem jelezte, hogy tudná, hogy ki vagyok. - Ő itt Daniel. Ha neked is megfele, akkor Ő csinálja a tetkód.
-Pe...persze.- A hangom lecsuklott. Fura érzésem volt a sráccal kapcsolatban. Olyan volt, mintha ismerném, mintha mindíg is ismertem volna...
- Szia. Daniel vagyok. Mit szeretnél magadra tetováltatni?- Nézett rám kedvesen, de az Ő szemében is láttam azt, ait én is érzek. Kétkedést...töprengést...
-Szia. Én pedig Alexis. - Nem tudom, hogy miért így mutatkoztam be neki, de úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. A szája megrándult a nevem halatán. - Egy....Louissss.Nem akarom, hogy hald. mint mondtam, majd ha meglesz meglátod. - Fordultam felé durcásan.
- Ok akkor én átmegyek a kávézóba.
- De nem akarom ,hogy itthaggy. - Nyafogtam tovább. Sose szoktam, de most valaogy kicsit nyűgös voltam.
- Akkor mégis hogy képzelted ezt az egészet? - Nézett rám érdeklődve.
-Nem tudom.
- Mit szólnátok hozzá, ha most kettesben megbeszélnénk az elképzeléseidet, és utánna Ő is csatlakozna hozzánk? - Ajánlotta fel kedvesen Daniel.
- Mit szolsz hozzá? - Nézett szemeimbe Loui.
- Rendben. - Adtam be a derekam. Louis elengedte a kezem, és egy bíztató mosoly kíséretében kisietett a szalonból.
- Félsz? - Nézet rám bátorítoan Daniel.
- Nem...Csak fura érzésem van. - Vallottam be őszintén.
- Nyugi. Meg se fogod érezni. - Kacsintott rám, majd egy kis irodaszerüségbe vezetett. - Szóval mire gondoltál?
- Egy plüssmacit szeretnék a lapockámra egy szívve a kezében. -válaszoltam.
- Nem tűnsz annak, a tipikus plüssmacisnak. -Kuncogott fel.
- Most tényleg kinevetsz? Amúgy meg ez egy amolyan emlék lenne számomra. Egy régi tragédia emléke.
- Nem akartam bocsi. - Nézett rám bűnbánoan. - A maciban van valami elképzelésed?
- Egy sima szőrös barna plüssmacira gondoltam. Tudod olyan tipikus plüssmacis macira.
- Szerintem tudom mire gondolsz. Akkor gyere vissza fél óra múlva. Arra megrajzolom, és ha tetszik akkor nekiesünk.
- Okés. Köszönöm. Akkor fél óra múlva.Szia.- Intetem neki, majd Louis felkutatására indultam.
- Na? Mizu? - Támadott le egyből Loui, amint beléptem a kávézóba, a mai nap már másodszor.
- Semmi különös. Megbeszéltük az elképzeléseket, és fél óra múlva vissza kell mennünk.Ugye bejössz velem? - Néztem rá reménykedve.
- De akkor látni fogom.
-Igaz. Akkor csak a pultig jösz majd. - Bólogatással egyezett bele, majd kért nekem egy kávét. zt szürcsölgettem miközben lábaimmal idegesen doboltam.
- Félsz?- Kérdezte Lou.
- Nem...Csak furcsa érzésem van Daniellel kapcsolatban. Mintha régóta ismerném.
-Bejön mi? - Huncut mosolya elárulta, hogy mire gondol.
- Nem...Ez más...Olyan. Nem tudom elmagyarázni, hogy milyen, de fura. Rég nem éreztem ilyent. - Igen.Már lassan 15 éve nem fogott el ez az érzés. Utoljára talán Beni közelében. És akkor beugrott, hogy honnan is volt olyan ismerős. Teljesen Benire emlékeztetett. A barna szeme és haja. A mosolya...Minden. De az lehetetlen. Nem lehet....
-Mennünk kéne.-Nézett az órájára Lou.Tőlem csak egy bólintásra telt.Szótlanul lépkedtem Louis mellet, de a szalon ajtajában megtorpantam. Loui megragadta a karom, és kézen fogva sétáltunk be.
-Áhh megjöttetek. A rajz kész.Szólok is Dannek. - Mondta a lány, maj elsietett. Nemsokkal később daniellel tért vissza, aki egy lapot szorongatott a kezében.
- MEgvan a rajz. Hát ennyire jutottam. Megfelel? - Mutatta felém a rajzot. Megsemmisülten figyeltem a macit, ami tökéletes mása volt az én egyetlen bátyuskám után maradt macimra.
- Bailey. - Szorította meg a kezem Lou.
- Ja. Bocsi. Igen.Tökéletesen megfelel. - Válaszoltam.
- Akkor jó. Vágjunk is bele. - Mosolyodott el Daniel.Mivel a kötelező köröket mint az elmultál-e már 18, meg ilyeneket lefutottuk, ezért kezdhettük is. Louis megölet még mielőtt beljebb mentünk volna.
- Nem lesz itt semmi gubanc nyugi.-Súgta a fülembe, majd Öt hátra hagyva mentünk be. Daniel leültetett, majd nekiesett a tetkómnak. Igaza volt. Egyáltalán nem fájt.

- És mire akarsz emlékezni a tetkó által? - Kezdeményezett beszélgetést.
- A testvéremre. - Nem sok híja volt, hogy elsírom magam, de muszály volt tartanom magam.
- Mi történt vele? - Jött a következő kérdés.
- Eltűnt 6 éves korában. - Egy pillanatra megállt, de aztán folytatta a munkályát. Éreztem, hogy Ő az, de nem tmadhattam le vele. Hisz mi van akkor, ha Ő nem emlékszik rám.
- Sajnálom. - mondta, majd pár perces csend következett. Csak a tetoválótű sercegését lehetett hallani. Ismét Ő szólalt meg újra. - Aranyosak vagytok a barátoddal. - Hallottam a hanglján, hogy mosolyog.
-Ő nem a pasim. Csak egy nagyon nagyon jó barát. - Tényleg így volt. A mai nap elég közel kerültünk egymáshoz, és úgy éreztem, hogy benne is egy nagyon jó barátot leltem, mint Harryben.
- Értem. -Mondta. A továbbiakban még sok minderől szó volt. Beszéltünk az ideérkezésemről, hogy hogy ismerkedtem meg a srácokkal meg ilyenek. Ő is mesélt magáról, hogy egy árvaházban nött fel, hogy nem igazán emlékszik kiskorából semmire. Egyre jobban éreztem, hogy Ő az. Az én elveszett testvérem. De ezek szernt nem emlékszik.Most mégis mihez kezdjek?

Elkészült a remekmű, és épp egy tükörben gyönyörködtem benne. Annyira jó lett. És pont olyan, mint az a maci...Már majdnem elsírtam magam, amikor Loui lépett be.
- Dan mondta, hogy bejöhetek. Huu. Ez remek lett. - Vette szemügyre az én kis drágaságom ámulva.
- Ugye.
- Viszont mennünk kéne, mert a srácok már aggódnak. Most beszéltem Harryvel, és már utánnunk akarták küldeni a kommandósokat. Meg hát Timinek is haza kellett már mennie, és éhesek.- Bármilyen pocsék is volt a hangulatom nevtnem kellett. Nem is én hiáynzom ám nekik neeem. Csak a főztöm.
-Okés. -Húztam magamra a pólóm.
- Minden rendben srácok? - Jött vissza Daniel is.
- Igen. Nagyon köszönöm. Remek lett. - Mondtam, majd megöleltem, és bár félénken, de  egy puszit is nyimtam az arcára.
- Örülök, hogy tetszik.- Mosolygott Ő is. Elintéztük az anyagiakat, majd mindenkitől elköszöntünk, és elindultunk hazafelé.  Az utat szótlanul tettük meg. Gondolom Louis látta, hogy nem vagyok a legjobb hangulatomban, ezért nem is próbált beszélgetésbe elegyedni velem.
-Hali. - Köszönt Loui a házba lépve a kanapén ücsörgő Liamnek. - Többiek?
- A konyhában. - forult felénk, majd fejével a konyha felé bökött. Louis nagy éptekkel indult meg az előbb említett hely felé, így ketten maradtunk Liammel.Közelebb lépve láttam, hogy a macimat szorongatja.
- Láom tetsik. Neked adom, ha gondolod. - Eresztetem meg felé egy halvány mosolyt, majd lehuppantam mellé.
- De azt hittem, hogy ez az egyetlen, ami megmaradt neked belőle. - Nézett rám meglepetten.
- Már nem... - Mondtam ,majd kicsordult az első könnycseppem.
- Hééé. Mi a baj? - Ölelt meg Liam.
-Csak...Én... - Kezdtem el hebegni.
- Gyere. - Ragadta meg a karom, majd az emeletre vonszolt. Bevezetett a szobájába ( ami meg kell jegyeznem, hogy a rendet leszámítva tipikus pasi szoba volt.) majd leültetett az ágyára. -Na mesélj. - Ült le Ő is, majd letörölte a könnyeim és magához húzott.
- A plázában bementünk...a ...tetoválószalonba...és...
- várj! minek mentetek ti oda?- Nézett rám meglepetten.
- Ezért. - Mondtam, majd felhúztam a pólóm, hogy Ő is megcsodálhassa a macit.
- Szóval ez az a másik dolog, ami rá emlékeztet. - Nézte ámulva a szivecskés macim.
-Nem teljesen. - Borult ismét könnybe a szemem.- Megtaláltam Liam...Megtaláltam a testvéremet. -Amint sikeresen kimondtam hangos zokogásba kezdtem......

Trádááám. Extrahosszú részt kaptatok ma...De ne szokjatok hozzá. Ez csak azért volt, mert ma nem kellett gyakszira mennem :D Remélem teszeni fog. ÉS ne feledjétek KOMIZNI MÉG MINDÍG ÉR !!! :D