26.rész.

Háát most nem kaptok képet, mert kezdek fáradni, de mivel már beígértem Dimiinek a részt, ezért nem hagyom el...xd Szóval csak megírom, és lehet, hogy útólag rakok be majd egy képet. Nah de kezdem is. :D

26.rész
Újabb bonyodalmak. Az élet nem könnyű...


-Timi mi a baj? És ki van itt?- Kérdeztem aggódva. Mégis mi az, ami így ki tudta borítani, hisz, ha Niall igazat mondott, akkor tegnap kicsit...khm..elmélyült a kapcsolata Harryvel...
- Zack...It van Londonban...- Mondta, majd elsírta magát. Én csak megkövültan hallgattam halk zokogását. Nem lehet igaz. Nem hiszem el, hogy az a féreg megint felbukkatn. Úgy éreztem magam, mint 5 évesen, mikor megkaptam az első buborékfújómat… Óvatosan fújtam bele, hogy szép nagy buborék legyen. Aztán reménykedve, hogy nem durran ki néztem,ahogy a lágy szellő magával viszi. De az élet nem fair. A buborékom útjába egy fa került.. Kidurrant és nem maradt utána más, mint szappanos vízfoltok a földön. Így tudnám a legjobban leírni. Hisz rávezettem Harryt a helyes útra, óvatosan terelgettem, hogy ne rontson el semmit Timivel, és tegnap végre kialakult az a buborék. Erre jön az a gyökér és lerombolja az egészet? És nem marad más, csak könnyek, Könnyek, amiknek nem kellene hullaniuk...könnyek, amiket nem érdemel meg.
-Ezt mégis, hogy érted? -Kérdeztem idegesen. Kezdett felmenni bennem a pumpa, hogy miért ilyen szívás ez az egész. Miért van az, hogy, ha végre valami jó történik az emberrel, akkor jön egy újabb buktató? - Timi az istenért! Kifejtenéd ezt kérlek? - Emeltem fel a hangom, mikor már vagy 2 perce vártam, hogy megszólaljon.
-Mikor...-Szipogva kezdett bele. - Mikor hazaértem anyuék elküldtek a boltba, mert elfelejtettek tejet hozni. Épp a sorok között sétáltam, amikor egyszer csak ott termett előttem. Tudod miután volt az a balhé, Ők elköltöztek...Nos hát...Londonba jöttek, mert az apukája itt kapott munkát. Mondta, hogy jó lenne valamikor összefutni...
- De ugye nem bolintottál rá?- Kérdeztem elhülve. Hogy lehet valaki ilyen rohadt kegyetlen? Nem volt elég neki, hogy egyszr a padlóra küldte? Nem szenvedett már eleget miatta?
-Én...Én nem mondtam semmit. Egyszerűen nem voltam rá képes...-Kezdett el újra sírni.
-Kérem a címét. - Mondtam határozottan.
-Hogy? - LEpődött meg Timi.
-Kérem a címét...-Ismételtem meg. - vagy a számát nekem mindegy. Valamelyiket csak megadta, ha találkozni akar veled.
- Mit...Mit akarsz tenni? - Szipogott tovább.
- Az had maradjon az én titkom. Legyen elég annyi, hogy nem öszöni meg az biztos.
- Bailey erre semmi szükség...
-De igen is van! Nem fogom hagyni, hogy az a nyomorult próbababa kirakatfiú elrontson mindent...- Kezdtem el dühöngeni. Lehet, hogy öt évesen lelombozott a kudarc, hogy a hőn szeretett buborékom kidurrant, és annyira elkeserített, hogy nem is használtam többé buborékfújót, de ezt most nem fogom annyiban hagyni! Nem fogom feladni, mondván, hogy az élet kegyetlen! Azt már nem! Hisz az istenért..Timi a barátom, és nem nézem végig még egyszer, hogy mennyire kikészül. Köszönöm szépen ebből nem kérek. Egyszer elég volt. Gondolom Timi belátta, hogy nincs értelme vitatkozni velem, mert lediktálta a címet. Én kikotortam a táskából egy ütött kopott papírdarabot és egy tolalt, majd felfirkáltam rá.
-Máté otthon van? - Kérdeztem amint sikeresen leírtam a koordinátákat.
- Nincs. Senki nincs itthon... - Bár már nem sírt, a hangján még érezhető volt a szomorúság. Hangja el-el csuklott és halk is volt.
- Maradj otthon. Majd én intézkedem . -Mondtam, majd leraktam a telefont. Na ennyit a nyugalomról.... Idegesen pattantam fel a padról, amjd a kávézó felé igyekeztem. Nem fogom engedni annak a nyomorultnak, hogy Timi közelébe menjen. Azt már nem!  Morcosan trappoltam végig az úton, majd szinte tombolva rontottam be a kávézóba. Az egyik pincérnő ilyedten ugrott el előlem, hisz semmivel sem törödve indultam meg Liamék asztala felé. Nem nagyon foglalkoztatott most semmi más, csak, hogy minél előbb eljussak a megadott címre, és kioszthassam az az idiótát, hogy nem játszadozhat kénye kedve szerint az emberekkel. Még az sem igazán kötött le, hogy berobbanásom óta minden szempár rám szegeződik. Céltudatossan végtattam oda ahoz a bizonyos asztalhoz, majd mielőtt megszólaltam volna sóhajtottam egy nagyot. Nem akartam zavarni igazán, de ezt muszály volt.
- Elvihetem a kocsit? - Szólaltam meg kissé nyugodtabban.
-Bailey mi a baj? - Nézett rám Liam aggódva.
-Neked is szia. - Nézett rám lenézően Danielle.
- Most nincs se türelmem se kedvem a nyávogásodat hallgatni, úgyhogy tekintsünk el a jópofizástól légyszi. - Ha tekintettel ölni lehetne, akkor már tuti, hogy alulról szagolnám az ibolyát. Danielle olyan megvetéssel nézett rám, amilyennel az ember ritkán találkozik...Viszont jelen helyzetben ezzel se nagyon hatott meg. Viszont Liam megdöbbent pillantása kicsit ráébresztett, hogy ez még vele szemben sem helyes. Nem vezethetem le a feszültésget ártatlanokon. Vagyi...ebben az ügyben ártatlanokon.
-Bailey mégis mi az isten van? Mi történt? - Nézett rám kétségbeesetten Liam.
-Majd később elmondom, de most kéne a kocsikulcs. - Hadartam le egy szusszra, hisz sietni akartam. Minél előbb le akartam rendezni azt a szemetet.
- Na azt már nem! Nem engedem, hogy ilyen állapotban vezess. - Csóválta a fejét.
- Akkor megyek gyalog. - Morogtam oda nekik, majd hátat fordítva épp drámai kiviharozásra készültem, amikor Liam megfogta a karom.
- Elmondanád végre, hogy mi ez az egész?
-Liam kérlek. Mondtam, hogy elmondom, de most sietek.
-Azt kétlem. Ugyanis ilyen állapotban sehová nem engedlek egyedül. - Már én is a könnyeimmel küszködtem. Miért kell mindennek elromlania? Miért nem lehetett csak egyszerüen boldog Harryvel? Miért kellett újra előkerülnie annak a rohadéknak?
-Liam kérlek. - Néztem rá már mát könyörögve. - Muszály ezt elintéznem. - Nem tudtam már visszatartani. Az első könnycsepp utat tört magának ,és végiggurult az arcomon.
- Bailey az istenért. Mond már el, hogy mi van? -Húzott magához, majd szorosan átölelt.
-Nem...Nem fogom hagyni, hogy kidurrantsa a buborékot...Akkor feladtam, de most nem fogom... - Liam értetlenül nézett rám, amit nem is csodálok, tekintve, hogy értelmetlen zagyvaságokat beszéltem.
-Gyere leviszelk...Bár nem tudom, hogy hova, de így nem engedem ,hgy egyedül lófrálj. Azt meg pláne nem, hogy vezess. - Rakott le némi pénzt az asztalra, majd megfogta a szkeny nyugvó pulcsiját, és a derekamat átölelve kezdett el a kijárat felé kormányozni.
-Most mégis hová méssz? - Szólt utánnunk Danielle.
-Sajnálom. El kell mennem. Majd bepótoljuk. -Szólt vissza a válla fölött Liam, majd kitessékelt az ajtón. Kinyitotta nekem a kocsiajtót, besegített, majd Ő is bepattant. -Akkor elmondod, hogy hová is szeretnél eljutni? - Nézett rám kedvesen Liam. - Jesszus te remegsz. - monta, majd rám terítette a pulcsiját.
- Sajnálom. - Csak ennyit tudtam kinyögni. Féltem, ha többet mondok ismét elsírom magam.
-Hm? Mégis mit? - Nézett rám meglepetten.
- Ezt az egészet. Én nem akartam bekavarni.Csak...csak...-Hangom elakadt. Nem tudtam szavakban leírni, hogy milyen rohadtul dühös voltam. És a dühöm nem csak annak a féregnek szólt, hanem az életnek is. Miért ilyen igazságtalan? Hiszen Timi a légynek sem tudna ártani. Na jó ez így nem teljesen igaz, de sose okozna senkinek szándékosan fájdalmat.
-Bailey mond már el, hogy mi a baj. Mitől készültél ki ennyire. mi dühített fel? - Liam elkeseredettsége egyre csak nött.
- Az...Az a féreg kirakatbábú itt van Londonban...-Ennyit bírtam kipaszítani magamból. - Liam én nem fogom hagyni, hogy megint tönkre tegye...
- Mégis ki az a kirakatbábú és kit tesz tönkre? - nézett rám, mint egy elmebetegre.
- Zack..Timi volt pasija...Kérlek most vigyél el erre a címre. Ígérem, hogy utánna mindent elmondok, csak most vigyél el ide. - Toltam az orra elé a papírt Ő pár másodpercig tanulmányozta zt, majd gázt adott és el is indultunk. Liam eszméletlenül édes volt, mert azon kívül, hogy a kezembe nyomott pár zsepit, nem tett mást. Nem eröltetett egy beszélgetést. Nem próbálta meg kiszedni belőle, hogy mi is ez az egész...Csak egyzserüen megtette amit kértem, és elvitt a megadott címre. Mig úton voltunk én gyorsan küldtem egy üzit Harrynek, hogy menjen át Liamhez és nyugtassa meg.
-Ez lenne az. - Parkolt le egy tipikus Londoni ház előtt.
-Köszönm. -Nyomtam egy puszit az arcára. - És tényleg sajnálom ,hogy elrontottam a délutánod. Egy pillanat és jövök. - Pattantam ki válaszra se várva a kocsiból, amjd idegesen fujtatva indultam meg az ajtó felé.Nagy léptekkel berontottam a kapun, felsasszéztam a lépcsőn majd szinte  ráfeküdtem a csengőre.
- Jolvan, lólvan jövök már, nem kell átnyomni a falon azt a szart. – Hallottam meg Mr. Nyomorék hangját. Ettől csak még idegesebb lettem, szóval mire végre méltóztatta kinyitni az ajtót félő volt, hogy egyszerűen csak laposra verem és otthagyon a fenébe. – Hmm cica hát téged mi szél fújt erre? Nem minden nap lófrálnak erre felé ilyen kislányok. – Próbálta bedobni a hódító mosolyát, amitől nekem speciel csak a gyomrom fordult fel.
- Szóval nem ismers meg? Tudod kirakatbábú,azért ezt nem gondoltam volna. – Néztem végig rajta gúnyosan.  A „kirakatbábú” megnevezésnél a felismerés jeleit véltem felfedezni nála. Míg Timivel járt mindig így hívtam ,mert szerintem csak egy üresfejű „szépfiú” akinek az agyi szintje egyenlő egy zokniéval.
- Nocsak nocsak. A kis Bailey Anderson. Hogy kikupálódtál mióta nem láttalak. – Mért végig tüzetesen.
- Nem csevegni jöttem. – Jegyeztem meg nyersen. – Csak közölni akartam, hogy hagyd békén Timit.
- Mert különben mi is lesz? – Szaladt a magasba szemöldöke.
 - Óóóó hidd el, azt nem szeretnéd megtudni.
 - És ha mégis? – Kacsintott rám. Ez volt az a pillanat, amikor nálam elszakadt a cérna. Nemes egyszerűséggel tökön rúgtam, majd magamban ezer és egy átkot szórva rá kirobogtam a kocsihoz. Bepattantam Liam mellé, aki csak hatalmas szemekkel nézett rám.
-Szólj, hogy ne vesszek össze veled. - Próbált meg poénkodni, de ez most nem igazán derített jobb kedvre. Csak meredtem magam elé, és benne is tudatosult, hogy most jobb, ha hagy. Beindította a kocsit majd újra útra keltünk.


Harry szemszöge.


Épp bepattantunk volna a kocsiba Niallel amikor a telefonom lázas csörgésbe kezdett. Előkotortam a zsebemből, majd megnéztem ki az. Egy üzenet volt Béétől.
"Menj át Timihez és nyugtasd meg." Állt a kijelzőn. Én csak meredtem rá, és próbáltam értelmezni azt a pár szót. Mégis miért kell megnyugtatnom? Keztem el aggódni. Idegesen csaptam be az ajtót, majd a szomszéd ház felé indultam.
-Most mégis hová méssz? - Szólt utánnam Niall.
-Bocs haver. MAjd később visszavisszük, de most el kell intéznem valamit. - Válaszoltam neki, majd átsiettem az úton, és megálltam Timiék ajtajában. Hangos kopogásba kezdtem, majd nemsokra rá Timi könnyes arcával találtam szembe magam.
-Hééé. Mi a baj? - Szorítottam magamhoz.
-Harry. Te meg hogy kerülsz ide? - Kezdte el törölgetni a könnyeit.
-Az most nem számít. De mi történt? Timi ne hozd rám a frászt. Mi a baj? - Nézem rá aggódva. Ő csak arrébb ált, hogy be tudjak meni, majd a kanapéhoz mentünk, és leültünk. -Szóval elmonsos, hogy miért sírsz? - Néztem rá érdeklődve.
-Zack, a volt barátom...-Kezdett bele Timi. Én csak ledöbbenve hallgattam. Az már az elején leesett, hogy erről a gyerekről beszélt Bé. Ő volt az a pondró, aki összetörte Timi szívét. Kezeim akaratlaul is ökölbe szorítottam. Már csak a tudat is feldühített, hogy az a nyomorult Timi közelébe ment.
-Cssss. Nyugi. Nem lesz semmi baj. - Próbáltam megnyugtatni, de nem igazán ment.
-Sajnálom. Nem akarom a te kedvedet is elrontani. - Bújt ki a karjaim közül, amjd a szemét törölgetve nézett rám.
-Timi ezt most hagyd abba. Fontos vagy nekem és nem fogom hagyni, hogy egy ilyen senki miatt sírj. - Simítottam végig arcán.Ő csak meglepetten nézett szemeimbe. - Mi a baj? - Kérdeztem, mert érdekelt, hogym in lepődött meg ennyire.
-Igaz...igaz amit az előbb mondtál?
-Mi?
-Hogy fontos vagyok neked. - Hajtotta le a fejét elpirulva.
-Hát nem vetted észre? - Néztem rá megilletődve. - Nem tűnt fel, hogy mennyire fontos vagy nekem? hogy, ha szomoró vagy, vagy rossz a kedved, akkor nekem is? Ha tetszik ha nem, Én kedvellek. És ez ellen semmit nem tudsz tenni. - Mosolyogtam rá bíztatóan. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt az érzelimről beszélni, és akkor is, ha azt mondanám ,hogy nem voltam zavarban, de nem akrtam így látni.
-Harry én...Te is fontos vagy nekem...És annyira köszönöm, hogy most itt vagy velem. - Mondta, majd szinte a nyakamba ugorva ölelt meg. Én is dereka köré fontam karjaimat, majd még jobban magamhoz húztam. Hosszú óráknak tűnő percekig öleltük egymást, mire éreztem, hogy kezd megnyugoni.
-Jobban vagy? - Hajoltam el tőle,de csak annyira, hogy gyönyörű szemeibe nézhessek.
-Igen. - Mosolyodott el halványan.
-Akkor jó. - Mosolyodtam el én is, majd egy apró puszit nyomtam a szája sarkába.




Bailey szemszöge.


Haza érve nem akartam átmenni Timihez, mert biztos voltam benne, hogy Harry ott van, és ,hogy most csak Ő tudja megnyugtatni. Liam úriember módjára kinyitotta nekem a kocsiajtót ,és ki is segített.
-Megnyugodtál már? - Nézett rám érdeklődve.
-Nem mondhatnám, de már jobb. - Válaszoltam neki, majd bementünk a házba. Liam épp le akart ülni a kanapéra, de én megragadva a kezét vonszoltam fel a lépcsőn, majd berángattam a szobába. Nem akartam, hogy más is fültanúja legyen ennek a beszélgetésnek...Lenyomtam a meglepett Liamet az ágyamra, majd leültem mellé.Érdeklődve fűrkészte az arcom, de nekem kellet egy kis idő, mire összeszedtem a gondolataim
-Nézd Liam, Én tényleg nagyon sajnálom, hogy elrontottam a délutánod. Tényleg nem akartam. Én csak...csak...- Már megint a sírás kerülgetett. Féltem, hogy Liam haragszik rám, amiért elrángattam Daniell mellől.
-Hééé. - Ölelte át a vállam. - Semmi baj. Megértem, hisz Timi a barátnőd. De mostmár elmondhatnád, hogy mi is volt ez az egész pontosan. Én odaadóan simultam oltalmazó karjai közé. Jól esett, hogy valaki itt van mellettem, és foglalkozik velem. Én erőt vettem magamon, és elmeséltem neki az egész történetet. Ő csak csendben hallgattam, amjd mikor végeztem vele még szorosabban húzott magához. Szememet ismét ellepték a könnyek.
- Olyan...olyan rossz volt végignézni, ahogy szenved. Nem akarom még egyszer úgy látni. - Szipogtam Liam Vállába. Már teljesen eláztettam a pólóját, de látszólag nem nagyon zavarta.
-És nem is fogod. - Próbált megnyugtatni. És részben sikerült is neki, de nem teljesen. Már csak maga a közelsége is nyugtatólag hatott rám.
-Miért vagy benne olyan biztos? - Bújtam hozzá még jobban. Sose voltam az az ilyenfajta nyugtatgatásra szoruló ember, de most nem tudom mi lett volna velem Liam nélkül.
-Mert Harry totál bele van esve Timibe, és Harry sem közömbös Timi számára. És ezt még az a Zeke (Zík.nek kell ejteni...xd) sem ronthatja el.
-Zacke. - Javítottam ki.
-Tudom. - Mosolyodott el. Az én arcomon is megjelent egy halvány mosoly.
-Köszönöm. - Súgtam Liam fülébe, majd egy apró puszit nyomtam az arcára.
-Nincs mit köszönnöd. - Simogatta meg arcom. Én csak néztem barna szemeit, és teljesen megsemmisültem. Hogy lehet vlakinek ilyen gyönyörű szeme. Ő is arcomat tanulményozta, majd lassan közelíteni kezdett enyém felé. Szívem ezerrel kalimpálni kezdett, és lélegzetem is elakadt. Az arcomtól pár centire megéllt, és csak nézett a szemembe. Én türelmetlenül vágytam ajkaira, hogy végr újra enyémeken érezhessem.
-Gyönyörű a szemed. - Suttogta elfúló hangon, majd végre megcsókolt.....


Dimii itt a beigért mai második rész. Remélem tetszeni fog :) *.* ÉS mindenki másnak is .:)